Tovább romolhat a befektetői hangulat?
K&H befektetési monitor – 2019. 1. negyedév
Az év vége látványosan megrázta a piacokat, ami egyelőre óvatosságra inti a befektetőket. A K&H befektetési szakembereinek előrejelzése alapján azonban a kép nem olyan borús, amennyire elsőre látszik, hiszen a kereskedelmi háború, a Brexit és a kínai lassulás jelentette kockázatok mellett is masszív globális növekedés várható idén, hazai szinten a gazdaság növekedése és csökkenő államadósság akár felminősítést is hozhat.
A Trump által elindított kereskedelmi háború hatására fokozatosan elolvadt a befektetők korábbi optimizmusa, és kockázatkerülés jellemezte a piacokat. Ennek hatására a korábbi évek hozambőségét követően a 2018-as év szűkmarkú volt a befektetőkkel, szinte alig volt olyan eszközosztály, amellyel pozitív hozamot lehetett elérni. „A vészharangok kongatása minden bizonnyal túlzás volt. A bizalmi indexek előrejelzései arra utalnak, hogy lassul a növekedési dinamika, de ezzel együtt is a globális gazdaság bővülése a tavalyi 3,7%-ról mindössze 3,5%-ra lassulhat, és mindkét nagy gazdasági régióban, az USA-ban és az EU-ban is folytatódik a növekedés” – hangsúlyozta Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.
Az erőteljes árfolyamingadozások azonban arra mindenképpen jók voltak, hogy a jegybankokat is óvatosságra intse. A Fed tavaly decemberi kamatemelése óta az újabb szigorítás helyett inkább a flexibilis, a gazdasági környezetre aktívan reagáló kamatpolitikát kommunikál, így a befektetők egyelőre nem is várnak újabb emelést. Sőt, ha tovább romlik a befektetői hangulat, akkor megállhat a havi 40 milliárd dolláros mérlegfőösszeg-csökkentés, „szükség esetén” pedig akár egy újabb mennyiségi lazítás is elképzelhető. Ezzel párhuzamosan pedig az EKB kamatemelésével kapcsolatos várakozások is elolvadtak, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Bankon sincs nyomás a kamatemelésre vonatkozóan.
„A jegybankok tehát készek arra, hogy a befektetői hangulat romlása esetén beavatkozzanak, ez pedig mindenképpen egy biztonsági hálót ad a piacoknak. Ezzel együtt sem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy a tavalyi évet meghatározó geopolitikai bizonytalanságok – a kereskedelmi háború, a Brexit lebegtetése és a kínai gazdaság további lassulása – továbbra is velünk maradnak, és idén is erősen rontják majd az üzleti bizalmat” – hívta fel a figyelmet a befektetési szakember.
A globális lassulás hatása alól nagy valószínűséggel Magyarország sem tudja kivonni magát, és a kormány által tavalyi évre jelzett 4,6%-os bővülés után idén akár 1 százalékponttal is mérséklődhet a gazdasági növekedés. Ez azonban még mindig kedvezőnek tekinthető, miközben az olajáresés miatt az inflációs mutató is visszakorrigált a 3% alatti szintre. A tavalyi év jó növekedése mellett pedig az államadósság is stabilan csökkenő trendet mutat, így idén igen valószínű, hogy pozitív irányba változik Magyarország adósságkockázati besorolása.
Kapcsolattartó
Csordás Emőke
Well PR- +36 1 350 7390
- +36 30 221 3611
- e.csordas@well.hu
- www.kh.hu