hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H: derűlátóbbak a fiatalok az egy évvel korábbinál

javult az index

Elégedettebbek a fiatalok - összességében erre jutott a K&H ifjúsági index felmérés, amely a 19-29 évesek saját életükkel való elégedettségét vizsgálta a harmadik negyedévben. Az index értéke 16 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi 15, valamint az egy évvel ezelőtti 11 pontról - éves szinten tehát jelentősen javult a mutató.

új eszközökkel gyarapodik a kisteleki gyermekorvosi rendelő

A kisteleki 1. számú gyermekorvosi rendelő több mint 1 millió forintos műszertámogatásban részesült a K&H gyógyvarázs program számára felajánlott SZJA egyszázalékos hozzájárulásoknak köszönhetően. Az új orvosi eszközök többek között az allergia kiszűrését, valamint a gyulladáscsökkentést és a sebgyógy-ulást segítik elő.

K&H fenntarthatósági index: az áttörés még mindig várat magára

a nagyvállalatok foglalkoznak leginkább a fenntarthatósággal, a kisebbek még nem tartanak itt

A K&H fenntarthatósági index legutóbbi eredményei alapján a fenntarthatóság iránti vállalati elköteleződés stagnálást mutatott 2024 második félévében. Az index, amely a 300 millió forint éves árbevétel feletti magyar vállalkozások fenntarthatósági teljesítményét méri, ezúttal 39 pontot ért el, ami egy ponttal magasabb az előző félév eredményénél. Az értékek továbbra is a közepesnél gyengébb szintet tükrözik, és leginkább a nagyvállalatok szabályozási kötelezettségeknek való megfelelése hajtja.

K&H: többen látják az egyetlen járható útnak a lakásbérlést a fiatalok számára

még mindig sokan vannak azonban, akik szerint pénzkidobás ingatlant kivenni

Markánsan eltérően ítélik meg a középkorúak a lakásbérlést, mint lakhatási alternatívát a legújabb K&H biztos jövő felmérés szerint. A 30-59 évesek körében az egy évvel korábbi 55 százalékról 61 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint a magas lakásárak miatt a bérlés jelenti az egyetlen megoldást az önálló élet megkezdésére. Sokan vannak azok is, akik csak úgy tudnának saját lakásba költözni, ha ajándékba kapnának vagy örökölnének egyet.

K&H: 7 százalékos volt a gyerekinfláció

olcsóbb lett a gyümölcsjoghurt, de elszállt a narancslé ára

Egy év alatt 7 százalékkal drágultak a gyermekek által gyakran fogyasztott termékek. A K&H által összeállított minikosárba beválogatott fogyasztási cikkek összesen több mint 42 ezer forintba kerültek idén októberben. 2021 októberére jellemző 30 ezer forintos kosárértékhez képest 40 százalékot meghaladó drágulásról beszélhetünk. A K&H ezzel a számítással azt szeretné bemutatni a fiataloknak, hogy érdemes minél előbb képben lenni a pénzügyek területén. Ehhez komoly segítséget jelent az idén már a 15. jubileumi évadát ünneplő a K&H Vigyázz, kész, pénz! diákoknak meghirdetett idei pénzügyi vetélkedősorozatához készült játékos oktató anyag.

A K&H Bank 106,6 milliárd forintos nettó nyereséget könyvelt el 2024 első kilenc hónapjában

K&H Biztosító nettó nyeresége 1,2 milliárd forint volt

A K&H minden területen jól teljesített, a kormány intézkedéseinek hatása nélkül a K&H Bank pénzügyi alaptevékenységeinek adózás utáni nyeresége 16 százalékkal emelkedett
A K&H Bank ügyfeleinek száma 2024 szeptember végére átlépte az egymilliót

  • A K&H Bank adózás utáni nyeresége 106,6 milliárd forintot tett ki 2024 első kilenc hónapjában.
  • A kormány intézkedéseinek hatása nélkül a Bank pénzügyi alaptevékenységeinek adózás utáni nyeresége 16 százalékkal emelkedett.
  • A K&H Biztosító 1,2 milliárd forintnyi nettó nyereséget ért el az év első kilenc hónapjában. Üzleti teljesítménye a bankéhoz hasonlóan erős volt: a díjbevétel 11 százalékkal nőtt, és minden üzletága folyamatosan növekedett.
  • A Bank hitelállománya 8 százalékkal emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest, és 2992 milliárd forintot ért el. A lakossági jelzáloghitel-folyósítások volumene körülbelül háromszor akkora volt, mint egy évvel korábban.
  • Az ügyfélbetétek portfoliója 10 százalékkal bővült 2023 harmadik negyedévének végéhez képest, míg a befektetési alapokban kezelt vagyon 35 százalékkal, több mint 1660 milliárd forintra emelkedett szeptember végére.
  • A K&H Bank ügyfeleinek száma 2024 harmadik negyedévének végére átlépte az egymilliót. A banknak több mint 735 000 digitálisan aktív ügyfele van. A K&H mobilbankját használóknak több mint 90 százaléka már kapcsolatba lépett Kate-tel, a Bank mesterséges intelligencia-alapú digitális pénzügyi asszisztensével.
  • Az EuropaProperty nemzetközi „CRE Awards” eseményén a K&H kapta „a 2024-es év legjobb ingatlanfinanszírozó bankja” címet, a K&H mobilbanki applikációja pedig a VISA-tól nyerte el a legjobb innovátornak járó, Digital Innovator UX 2024 díjat. Emellett a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) a K&H-nak ítélte a „Fenntartható jövőért” díjat agrár kalkulátoráért.

K&H: a nagy programok hajtják a zöldhiteleket

óriásit ugrott a felelős alapok kezelt vagyona

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a teljes zöld vállalati és önkormányzati hitelállomány 2020 végi 69 milliárd forintról több mint kilencszeresére nőtt, elérve a 633,45 milliárd forintot 2024 közepére. A bank a vállalati szegmensben aktívan támogatja a nagyot ugró zöld beruházásokat az e-autó-program, a megújuló energia finanszírozás, a kereskedelmi ingatlanok piacán. A lakossági zöldhitelek szegmense viszont állami támogatások híján lassabban növekszik. A K&H Bank eddig több mint 20,7 milliárd forint zöld lakáshitelt folyósított energiahatékony ingatlanok vásárlására és korszerűsítésére, 2024 első kilenc hónapjában pedig összesen 9,4 milliárd forint zöld lakáshitelt folyósított. A K&H Bank a dinamikusan növekvő zöldhitelezési piacon mintegy 20 százalékos részesedésével kiemelkedő szereplő.

két díjat is nyert a K&H a CSR Hungary versenyen

Két újabb szakmai elismerésben részesült a K&H Bank a Magyar Üzleti Felelősség Díjon (CSR Hungary Díj 2024): egyet a Legjobb környezeti felelősségvállalásért kategóriában, a „K&H zöldautó finanszírozás - a fenntartható mobilitás útján” pályázattal nyerte el, a másikat pedig a K&H és az Agrárközgazdasági Intézet közös fejlesztésű megoldásával, a K&H agrár CO2 kalkulátorával.

K&H: félénkebbek a középkorú magyarok, hiába a nagyobb jövedelem

sokan borúsan látják a jövőt

Évtizedes távlatban fokozatos növekedést mutat a középkorúak jövedelme, az elmúlt négy negyedévben már stabilan 500 ezer forint felett volt ez az összeg egy háztartásra vetítve, szemben például a 2018 előtti 300 ezer forint alatti értékkel. A tartós emelkedés ellenére sokan nem érzik magukat biztonságban anyagi szempontból. A 30-59 évesek 20 százaléka kifejezetten pesszimistának mondható.

Számolja ki mennyi az ingatlana energiaigénye és üzemeltetési költsége!

a K&H Bank megújult rezsikalkulátorával a korszerűsítés utáni költségeket is ki lehet számolni

A K&H megújult energetikai kalkulátora segítségével, csupán néhány adat megadásával mindenki megtudhatja, hogy mennyi az ingatlana jelenlegi primer energiaigénye, éves üzemeltetési költsége és hogy milyen az energetikai besorolása. A felhasználóbarát rezsikalkulátorral virtuálisan korszerűsíteni is lehet az otthonokat: beállítható, hogy milyen fűtési rendszert, szigetelést szeretne a tulajdonosa. A korszerűsítés utáni éves üzemeltetési költség és energetikai besorolás is megismerhető, sőt, a rezsikalkulátor azt is kiszámolja, hogy mennyit lehet spórolni rövid és hosszútávon a felújítással.x0