pénztárcánkon érezzük az iskolakezdést

Ma országszerte megnyitják kapuikat az iskolák, amit sok család a pénztárcáján is érez. Háztartásonként átlagosan közel 20 ezer forintot költenek a szülők gyermekük iskolakezdésére - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal felméréséből. A hipermarketek már július végén elkezdték hirdetni iskolakezdő akcióikat, de a családi költségvetést így is hosszú időre megviselik a kötelező kiadások. Sok esetben nem elég egy fizetés a tanévkezdéshez, a legtöbb személyi kölcsönt ebben az időszakban folyósítják. 

A legtöbbet – nem meglepő módon – az elsősök szülei költik: ekkor nemcsak iskolai felszerelésre és vadonatúj táskára kell költeni, hanem íróasztalra és székre is szüksége van a friss iskolásnak. “Érdemes az ismerősöket, nagyobb rokongyerekeket megkérdezni a tapasztalataikról, miből melyik márkát válasszuk, hol célszerű vásárolni. Mérlegeljük a tanácsok alapján, mi az, amire valóban szükség van már szeptembertől, és mi az, amit ráérünk később is beszerezni. Az olyan nagyobb beruházásoknál, mint a tanévkezdés, tudatos, átgondolt költéssel elérhetjük, hogy ne terhelje meg jelentősen a családi kasszát a bevásárlás – többek között ezt igyekszünk a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő során is megtanítani a gyerekeknek” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

a füzet, a táska ugyanannyi mint tavaly

Az árak nem, vagy csekély mértékben változtak tavaly óta: egy középkategóriás iskolatáska közel 10 ezer forintba kerül. 3000 forint körül is találhatunk ugyan, de félő, hogy hamar újat kell vásárolnunk. A népszerűbb, mese­figurás vagy márkás táskák ára viszont a 20 ezer forintot is elérheti.

A tankönyvek átlagára 8-12 ezer forint között mozog. Egy füzet körülbelül 130, a legegyszerűbb spirálfüzet 400 forint, ezekből akár 10 darabra szükség lehet. A kisebb tételekből nagy kiadás jön össze, akkor is, ha mindenből a legolcsóbbat választjuk: a körző 445, a vonalzócsomag 725, a radírcsomag 235, a hegyező 120, a golyóstoll 120, a grafitceruza 80, a színesceruza-csomag 475 forinttól indul. A tolltartó 1700, tornacipő 2500, egy sima fehér tornapóló 800 forintba kerül. Mindemellett még hosszú a beszerzésre váró segédeszközök listája, ami a szülők pénztárcáját tovább terheli.

a legtöbb személyi kölcsönt ebben az időszakban folyósítják

Nem véletlen, hogy ebben az időszakban megnő a hitelek iránti kereslet: az egyszeri nagyobb kiadások miatt a legtöbben személyi kölcsönt vesznek fel, de sokan használják ki a hitelkártyák nyújtotta lehetőséget, illetve a folyószámlahitelt is. A Magyar Nemzeti Bank tavalyi adatai szerint a személyi hitelek piacán az augusztus és a november volt a legerősebb hónap: az egyik valószínűleg az iskolakezdés, a másik pedig a fekete péntekhez kapcsolódó akciók miatt. Ezekben az időszakokban 19,2 milliárd forint személyi hitelt folyósítottak a pénzintézetek.

a munkaadó is segít

Sokan nem tudják, de a munkáltatónál igényelhető egyszeri iskolakezdési támogatás, amelyet a munkaadó cafeteriaelemként nyújthat a munkavállalónak. Bármelyik szülő igényelheti, aki családi pótlékra jogosult általános és középiskolás gyermeke után Az utalványok taneszközök, tankönyvek és ruházati termékek vásárlására használhatók fel, évente egy alkalommal. Ennek maximális összege gyerekenként a bruttó minimálbér 30 százaléka lehet: ez idén 38 295 forintot jelent.

a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedőről

A K&H Csoport társadalmi szerepvállalásának részeként 2010-ben indította útjára a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőt. A program célja, hogy a magyarországi általános iskolások pénzügyi, gazdálkodási ismereteit gyarapítsa. A vetélkedő programja évről évre egyre több diákot vonz országszerte. A verseny indulásától a nevezések száma mintegy megtízszereződött, 2017-ben immár 6817 fő részvételével zajlott a verseny. 2010 óta a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőre összesen 533 településről 992 iskola csapata pályázott. Ez összesen több mint 30.000 résztvevő általános iskolás diákot jelentett. A K&H Csoport a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő programjával az általános iskolai korosztály pénzügyi tudatosságra nevelését kívánja előre mozdítani annak érdekében, hogy a jövő generációjának képviselői okos pénzügyi döntéseket hozhassanak.

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését 1760 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. március 31-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 671 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Főbb adataink:

K&H Bank 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 269 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 876 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,1 milliárd forint

K&H Biztosító 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,2 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 162,1 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,14 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,85 milliárd forint

Kapcsolattartó

LWp Kommunikáció

  • info@lwp.hu
  • +36 1 279 3900
  • +36 30 525 9520