Pest megye diákjai az élen jutottak tovább a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő fináléjába
2017. június 12. és 13. között kiderül, hogy kik az ország legjobb pénzügyesei. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedő döntőjén közel 150 általános iskolás diák bizonyíthatja rátermettségét, ahová Pest megyéből jutottak be a legtöbben. Ön eljutna a fináléig? Ebből a kvízből megtudhatja! Tesztelje tudását most!
A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedő egyre növekvő számban vonzza az általános iskolásokat, amelyet azzal a céllal hívták életre, hogy hiánypótló szerepet töltsön be a fiatalok pénzügyi oktatásában. A program a pedagógusokkal szoros együttműködésben fejlődik évről-évre, és valós edukációs igényt elégít ki. Az idei tanévben a versenyre összesen 289 település 443 iskolájából 1644 csapat jelentkezett. Közülük 160 csapat vett részt a tavaszi középdöntőn. A végső megmérettetésen a 32 legsikeresebb csapat, vagyis 147 továbbjutó mérkőzhet meg az ország legokosabb diákpénzügyese címért.
Az ország minden egyes megyéjéből képviseltetik magukat a diákok, közülük többen immár „régi motorosként” vesznek részt a vetélkedőn. A feladatok fordulóról fordulóra nehezedtek. A döntőn már komoly megszerzett pénzügyi tudással szállnak ringbe a gyerekek, ahová a legtöbben, 19 fővel Pest megyéből jutottak tovább. Utánuk 17 diákkal Békés megye következik, illetve Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből 15-15 diák mérheti majd össze tudását.
Lássuk, Ön bejutna-e az általános iskolásoknak szóló pénzügyi vetélkedő döntőjébe!
1. Mit jelent az euróövezet kifejezés?
Azon országok együttese az Európai Unión belül, ahol az euró a hivatalos pénznem.
Azon országok együttese, amelyek az Európai Unió tagországait képezik.
Azon országok, ahol az eurót, mint fizetőeszközt elfogadják vásárláskor.
2. Az alábbi állítások közül melyik nem igaz a kötelező biztosítástípusokra?
Minden külföldre utazónak kötelező utasbiztosítást kötni.
Minden dolgozó állampolgárnak kötelező társadalombiztosítást fizetni.
Minden autótulajdonosoknak kötelező felelősségbiztosítást kötni az autójára.
3. Hogy nevezzük azt a fizetőeszközt, amelyet a nemzetközi pénzpiacon bárhol elfogadnak?
Konvertibilis valuta
Váltó valuta
Voucher
4. Hogy nevezzük a valuta eladási és vételi árfolyama közötti különbséget?
Árfolyamrés
Valutakamat
Váltó különbözet
5. A bankjegyeken lévő biztonsági jelek egy részét akkor látjuk, ha fény felé tartjuk.
Igaz.
Hamis.
6. Mi a hozam?
Egy pénzügyi terméken elért jövedelem, amely lehet veszteség is.
Egy vállalat havi eladásainak száma.
Egy pénzügyi termék, szolgáltatás összértéke.
7. Melyik árfolyamot kell figyelembe venned a pénzváltónál, ha eurót akarsz eladni?
Az euró vételi árfolyamát
Az euró eladási árfolyamát
A forint vételi árfolyamát
8. Hány éve használjuk a forintot hivatalos fizetőeszközként?
71
90
Mindig is ezt használtuk.
9. 1929-ben ezen a napon omlott össze a New York-i értéktőzsde, amikor a részvényárfolyamok 40-60%-kal zuhantak, a pénz szinte teljesen elértéktelenedett, ezt követően a gazdasági világválság 1933-ig tartott.
Black Thursday/ Fekete Csütörtök
Black Friday/ Fekete Péntek
Black Saturday/ Fekete Szombat
10. Magyarországon kizárólag ez a bank jogosult pénzt (forintot) kibocsátani:
Magyar Nemzeti Bank
Központi Általános Bank
K&H Bank
Ön minden kérdésre azonnal tudta a választ? Ha igen, akkor felvehetné a versenyt a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedő 147 döntős általános iskolásával.
A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedőről
A K&H Csoport társadalmi szerepvállalásának részeként 2010-ben indította útjára a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőt. A program célja, hogy a magyarországi általános iskolások pénzügyi, gazdálkodási ismereteit gyarapítsa. A vetélkedő programja évről évre egyre több diákot vonz országszerte. A verseny indulásától a nevezések száma mintegy megtízszereződött, 2017-ben immár 6817 fő részvételével zajlott a verseny. 2010 óta a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőre összesen 533 településről 992 iskola csapata pályázott. Ez összesen több mint 30.000 résztvevő általános iskolás diákot jelentett. A K&H Csoport a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő programjával az általános iskolai korosztály pénzügyi tudatosságra nevelését kívánja előre mozdítani annak érdekében, hogy a jövő generációjának képviselői okos pénzügyi döntéseket hozhassanak.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését 1760 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. március 31-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 671 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
Főbb adataink:
K&H Bank 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 269 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 876 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,1 milliárd forint
K&H Biztosító 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,2 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 162,1 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,14 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,85 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs Igazgatóság
- www.kh.hu