pozitív az uniós pályázatok megítélése

Az Európai Uniós pályázati lehetőségek megítélését illetően pozitív elmozdulás figyelhető meg a hazai kkv-k körében, ami annak köszönhető, hogy egyre több vállalkozás talál olyan pályázati kiírást, amely érdekelheti a céget. Továbbra is a középvállalkozások látnak nagyobb esélyt a pályázati források elnyerésére, az ágazatok közül pedig egyértelműen a mezőgazdasági cégek a legoptimistábbak a pályázati források elnyerését illetően – derül ki a kkv vezetők körében végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.

Az 500 hazai mikro-, kis-, és középvállalkozás megkérdezésével végzett negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás azt mutatja, hogy az előző negyedévhez képest optimistábbak a pályázati kiírások megítélésében a kkv-k. A bizalmi indexet meghatározó 10 tényező közül az EU részindex esetében látható a legjelentősebb növekedés, így jelenleg a részindex 52 ponton áll. Mindez annak köszönhető, hogy jelentős pozitív elmozdulás figyelhető meg a cégek számára érdekes pályázati lehetőségeket illetően. Emellett a legutóbbi felmérés során növekedett az egy vállalkozásra eső benyújtott pályázatok aránya is. A megkérdezett kkv-k átlagosan 3,5 pályázatot nyújtottak be cégenként. „Az NFÜ az év első felében meghirdeti a 2007-2013-as európai uniós fejlesztési ciklus még rendelkezésre álló forrásainak felhasználását lehetővé tevő pályázatokat. Ez mintegy 170 milliárd forintnyi pályázati keretösszeget jelent. Az elnyerhető források növekedésével tovább emelkedhet a benyújtott pályázatok száma, és bővülhet a pályázati rendszerben résztvevő cégek aránya is” -mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Az ágazati szektorok között azonban jelentős eltérések vannak az uniós pályázati rendszerben való részvétel szempontjából. Továbbra is az agrárcégek tartják a legreálisabbnak, hogy uniós támogatáshoz jussanak (62%), de jelentős hangulatjavulás figyelhető meg a szolgáltató cégeknél is. Ez utóbbiak esetében mintegy 11 százalékponttal 49%-ra nőtt azon cégek aránya, amelyek reálisnak tartják, hogy uniós támogatáshoz jussanak. A kereskedelmi cégek megítélése eközben jelentősen romlott, jelenleg 38%-uk tartja reálisnak EU támogatás elnyerését. „Habár a mezőgazdasági vállalkozások nagy része nehéznek ítéli a pályázatok elérhetőségét, ennek ellenére közülük nyújtottak be legtöbben háromszor vagy ennél is több alkalommal uniós pályázatot. Ennek eredményeképpen a legtöbb nyertes pályázat is az agrárszektorból kerül ki” – tette hozzá a szakértő. 

a K&H kkv bizalmi index kutatásról

A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság vezetőjének megkérdezésével történik.  
A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2012. november 30. és december 12. között történt.
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 226 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

főbb adataink:

K&H Bank 
2012. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 215 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2462 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 20,5 milliárd forint

K&H Biztosító 
2012. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 106,2 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,4 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu