K&H: rávilágítunk a fenntarthatóságra szeptemberben
A K&H az év mind a 365 napján egyre többet tesz a fenntarthatóságért, és mindennapi működése során kiemelten kezeli a fenntarthatóság ügyét, mind saját működésében, mind pedig segíti ügyfelei ezen irányú tevékenységét; a szeptember hónapot pedig kiemelten is ennek a témának szenteli. Erre az időszakra módosítja logóját is, amelynek középpontjába a Föld bolygó kerül. Ügyfélpontjain és irodaépületein pedig egy hónapon át lekapcsolja a külső kivilágítást. De nem pusztán szimbólikus ügyekről van szó: a K&H Csoport tovább csökkenti ökológiai lábnyomát, és segíti ügyfeleit a fenntartható működésre való átállásban, részt vesz számos társadalmi kezdeményezésben, így például 555 fa ültetését támogatja.
Szeptember a fenntarthatóság hónapja a K&H-nál – jelentette be a pénzintézet vezetése mai sajtótájékoztatóján. „Sokat és még többet teszünk a saját működésünkben a fenntarthatóságért, de hónapról hónapra több pénzügyi terméket, megoldást is bevezetünk annak érdekében, hogy segítsük mind lakossági, mind pedig vállalati ügyfeleinket a fenntarthatósági szempontú átállásban. „– jelentett ki Guy Libot, a K&H vezérigazgatója.
A vezérigazgató elmondta: a K&H mind ügyfelei számára nyújtott üzleti megoldásaival, mind saját működési területén folyamatosan igyekszik csökkenteni ökológiai lábnyomát és széndioxid-kibocsátását. A fenntartható lakóépületeket kedvezményes zöld otthon hitelekkel, megújuló energia finanszírozással segíti, az elektromos gépkocsi-lízing konstrukció pedig a vállalkozások számára kínál környezetbarát megoldást, a hibrid és elektromos autók pedig kedvezményes biztosítási feltételekkel vehetők igénybe. Kiemelte, hogy a felelős jövő befektetési alapok portfóliójának összeállításánál a pénzügyi szempontok mellett figyelembe veszik az adott vállalatok vagy országok környezetre és társadalomra gyakorolt hatásait is. „A társadalmilag felelős befektetési alapjainkba egy év alatt kétszer annyit pénzt fektettek ügyfeleink, mint korábban. Így összességében már több mint 11 százalékát teszik ki a teljes befektetési állománynak.” – tette hozzá Guy Libot.
A K&H Csoport azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra jelentősen, 80%-kal csökkenti 2015-höz viszonyított CO2-kibocsátását. „2021 végére a K&H – elsőként a magyar bankszektorból – lényegében el is érte a nettó karbonsemlegességet, 13 000 tonnával kevesebb széndioxidot bocsátott ki, ami a 2015-ös szintnél 74 százalékkal alacsonyabb. A működéséből származó maradék károsanyag-kibocsátást pedig úgynevezett offset, azaz széndioxid-semlegesítő projektek – mint például az újra-erdősítés vagy a fenntartható mezőgazdaság – támogatásával semlegesíti,” – ismertette a vállalati eredményeket a vezérigazgató. A bankcsoport további energiakorszerűsítéseket valósít meg ügyfélpontjain és a székházában, valamint gépkocsiflottáját is 200 hibrid meghajtású autóra cserélte. A pénzügyi műveletek egészét átfogó digitalizáció, a papírmentes adminisztrációt lehetővé tévő biometrikus azonosítás és a digitális aláírás bevezetése egyaránt a karbon-lábnyom csökkentését eredményezi. 2021-ben például 5,9 millió levélpapírral kevesebbet használtak fel, mint egy évvel korábban.
„Szeptembert a fenntarthatóság hónapjának fogjuk nevezni, amikor a logónk átalakításával is még inkább ráirányítjuk a figyelmet a fenntarthatóság fontosságára és amiből akár évi hagyományt is kívánunk teremteni. Bízunk benne, hogy más vállalatok és pénzintézetek is csatlakoznak hozzánk” – jelentette ki Guy Libot vezérigazgató.
A fenntarthatósági hónap ideje alatt a K&H számos eseményt szervez, például a K&H hűsítő ligetek kezdeményezés keretében iskolák pályázhatnak facsemetékre és bokrokra, ha vállalják, hogy az intézmény környezetében ülteti el azokat. Az adományozásba a K&H ügyfelei is bekapcsolódnak, szeptember 18. és október 31. között a digitális fizetések után a K&H tranzakciónként elkülönít 10 forintot a K&H hűsítő ligetek létrehozására. Az ültetéseket tervezetten 2022. november és 2023. április között valósítják meg.
Ma bejelentett vállalásuk értelmében a K&H szeptemberben nem világítja ki az ügyfélpontok és a vállalati épületek külső homlokzatát. Ezzel mintegy 24 ezer kilowattal kevesebb áramot használ fel, ami mintegy 200 átlagos háztartás fogyasztásának felel meg, és nem mellesleg a fényszennyezést is visszafogja.
A K&H fenntarthatósági hónap logója:
Kapcsolattartó
K&H Kommunikáció
- sajto@kh.hu