rekordot értek el a fiatalok? Mennyien várnak fizetésemelést?

A 19-29 éves korosztály a koronavírus-járvány ellenére is nagyon optimista a munkavállalással kapcsolatban. A K&H ifjúsági indexéből az derül ki, hogy amellett, hogy 61 százalékuk stabilnak látja munkahelyét, 49 százalékuk megbecsültnek is érzi ott magát. Ezt a pozitív hozzáállást fokozhatja az is, hogy a dolgozó fiatalok 49 százaléka a járvány után a fizetése növekedésére számít.

A járvány a munkaerőpiacon is érezteti hatását. Nem csak a különösen érintett szektorokat tekintve, mint a vendéglátás, turizmus, zeneipar vagy előadóművészet és a hozzájuk kapcsolódó ágazatok, hanem általánosságban is átalakulásnak vagyunk a tanúi. Egy olyan helyzetben, ahol több, mint egy évnyi bizonytalanság után mindenki a jelenlegi helyzetet képes csak mérlegelni, és még a közeli jövő sem jósolható meg, ennél nagyobb aggodalomra is lehetne ok.

stabil munkahelyek

A K&H ifjúsági indexéből az derül ki, hogy a megkérdezett 19-29 éves korosztály dolgozó tagjainak 61 százaléka érzi munkahelyét stabilnak. Bár az előző negyedévhez hasonlítva nem érzékelhető változás, 2020 harmadik negyedévéhez képest kiugró az emelkedés, akkor ugyanis 50 százalék alatti volt a munkahelyét szilárdnak érzők aránya.

Indokolhatja ezt az eredményt az, hogy akik a 2021-es évben is megőrizték az állásukat és nem érintették őket a pandémia gazdasági hatásai, a fél évvel korábbi helyzethez képest kevésbé látják labilisnak munkahelyüket. 

A biztos lábakon álló munkahely mellett fontos mérőszám az is, hogy a munkavállalók - jelen esetben a K&H ifjúsági indexében vizsgált 19-29 éves dolgozó fiatalok - mennyire érzik elismertnek magukat. Itt a megkérdezettek 49 százaléka mondta azt, hogy “kifejezetten” vagy “eléggé” megbecsültnek érzi magát. Ez a 2012 óta tartó kutatás eddigi legmagasabb értéke. Tavalyi év azonos időszakában ez 39 százalék volt, de az előtte való időszakhoz viszonyítva is (például 2016-hoz vagy 2019-hez képest) sokkal inkább érzik magukat megbecsültnek a munkahelyükön a fiatalok.

aktívan dolgozó fiatalok munkahelyi megbecsültsége 2021 Q1

ennél csak jobb lesz

A fiatalok nettó fizetéssel kapcsolatos elvárásait viszont tényleg egyedülállóan magas adat jellemzi 2021 első negyedévében: 27 százalékuk mondta azt, hogy fizetése az inflációt meghaladó mértékben fog nőni. Az előző negyedévben ezt csak 17 százalékuk gondolta így, míg a járvány által leginkább sújtott 2020-as második- és harmadik negyedévében ugyanez az adat 14 és 13 százalék volt. “A K&H ifjúsági index segítségével 2020 év végén a fiatalok megtakarítási szokásait is vizsgáltuk, amikor is kiderült, hogy a fiatalok 23 százaléka takarékoskodik rendszeresen. A munkahelyi megbecsültség és stabilitás hozzá fog járulni a takarékoskodási kedv növekedéséhez, amit az esetleges fizetésemelés még inkább fellendít. Jó, hogy ma már a megtakarításokat akár a mobilbankon keresztül is be lehet fektetni, így is biztosítva a magasabb hozam lehetőségét.” - tette hozzá Árva András, a K&H Lakossági marketing szegmens vezetője.

A kutatásból az is kiderül, hogy jellemzően a férfiak számítanak nagyobb mértékű növekedésre - 34 százalék -, míg a nőknél ez az érték jóval kevesebb, 17 százalék.
Az összes megkérdezett közül pedig csak 4 százalék mondta azt, hogy csökkenésre számít a nettó fizetésében.

A kutatás a K&H Táncsics Művészeti Alapítvány - a Nyitott Társadalomért megrendelésére készült.

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu