rendkívül kedvező változást mutat a fiatalok elégedettsége

derűlátóbbak lettek a fiatalok a K&H ifjúsági indexe szerint

Rendkívül kedvező változást hozott a 2023-as első negyedév: a K&H ifjúsági index értéke +14 pontra emelkedett az előző év utolsó negyedévében mért rekord alacsony szintről, mely a 10 év alatt a legnagyobb mértékű változás is egyben. Immár tíz éve minden negyedévben elkészül a pénzintézet kutatása, amely a 19-29 év közötti fiatalok anyagi, pénzügyi, munkaerőpiaci helyzetét, az élettel való jelenlegi elégedettségét és a jövőbeli várakozásaikat vizsgálja.  

Mindig is kiemelt szerepet kaptak a fiatalok a K&H stratégiájában, ezért immár tizedik éve negyedéves rendszerességgel vizsgálja a fiatalok helyzetét, többek között azt, hogy mennyire elégedettek a saját életükkel és mire számítanak a jövőben, milyen az anyagi és munkaerőpiaci helyzetük, hol tartanak az önállósodás, lakásvásárlás útján, milyen a viszonyuk a családtagjaikkal, barátaikkal. A válaszok összesítéséből születik meg a K&H ifjúsági index aktuális értéke, amely most jelentős javulást mutat.

javulás, rekordok, mélypontok

A kutatás kezdetekor, 2013-ban még átlagosan 6 pontos indexérték volt jellemző. 10 év alatt az is kiderült, hogy ez az év kapta a legkedvezőtlenebb megítélést. A 2014-2016 között valamivel kedvezőbb volt az index értéke: 9-10 pont körül ingadozott. 2017-ben határozott javulást volt megfigyelhető, és az index 2018-ban is megmaradt ezen a szinten: átlagosan 14 pontot mértek.

A hektikus ingadozásokkal teli 2019-es évet követően 2020-ban a K&H ifjúsági index éppen a pandémia időszakában mutatta a legmagasabb értékeket, átlagosan 17 pontot. Itt érvényesült igazán, hogy az index a jövővel kapcsolatos várakozásokat nagyobb súllyal fejezi ki: a fiatalok körében kifejezetten erős volt az az érzés, hogy ennél csak jobb lehet a helyzet.

2021-ben az index még a 2020-ra jellemző magasabb szintről indult, de az év végére már érezhetően romlottak a fiatalok benyomásai és várakozásai, 15 pontos átlagot mértek. A 2022-es év pedig már egyértelművé teszi, hogy a negatív tendencia tartósnak bizonyult, és a fiatalok benyomásai jelentősen romlottak. Ebben az évben az index értékei a 2017 előtti szintekre tértek vissza.

K&H ifjúsági index alakulása 2012 Q4-2023 Q1

A 2022 utolsó negyedévében mért 2 pontos érték a második ilyen mélypont volt a felmérés évtizedes történetében - az elsőt nyolc évvel azelőtt, 2014 végén regisztrálták. Azóta már az is kiderült, hogy ez a rekordalacsony indexérték ideiglenesnek volt mondható: az idei első negyedévben a mutató már 14 ponton áll, azaz visszatért a +10 és feletti tartományba. Az index tízéves történetében egyébként a csúcsérték 20 pont volt, ezt 2019 és 2021 első negyedéveiben érte el a mutató.

a többség optimistán tekint a jövőbe

A K&H ifjúsági index ez évi első negyedéves értékének növekedése elsősorban annak köszönhető, hogy szignifikáns javulás történt a munka és tanulás, az egészség, az önállóság, az önmegvalósítás és a barátokkal való kapcsolatot mérő alindexekben, valamint a többi komponensek értékében is kisebb emelkedést mértek. Az élettel összességében való elégedettség alindexe is sokat javult a tavaly év végi negatív rekordhoz képest.

A felmérés legutóbbi hulláma szerint a fiatalok 38 százaléka tekinti magát elégedettnek; ennyien nyilatkoztak úgy, hogy teljesen vagy inkább elégedettek az életükkel. 44 százalékuk elégedett is, meg nem is; a többiek - a megkérdezettek majdnem ötöde - pedig kisebb-nagyobb mértékben elégedetlennek mondta magát.

Többségük azonban derűlátó a jövőt illetően: a fiatalok 67 százaléka - 32 százaléka kisebb, míg 35 százaléka nagyobb mértékben - kedvező változásra számít a saját életében. A K&H a következő hetekben közzéteszi az első negyedévben készült kutatás részeredményeit, azaz beszámol majd többek között a fiatalok anyagi helyzetéről, fizetési várakozásairól, oktatásról alkotott véleményéről is.

mit kell tudni a felmérésről?

A K&H 2012 utolsó negyedévében indította el a 300 fő megkérdezésével zajló, nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, valamint 2016 óta a gazdasági aktivitás szerint a 19-29 éves korosztályt reprezentáló felmérést. A válaszok alapján megszülető részeredményekből képződik egy összesített index, ami -50 és +50 közötti skálán helyezkedik el. A +50 pont a maximum, ami azt jelezné, hogy minden válaszadó elégedett, és nem tart attól, hogy romlani fog a helyzete. Az elméleti -50 pont minimum ezzel szemben azt mutatná, hogy minden válaszadó elégedetlen, és nem számítanak arra, hogy ez a helyzet javulni fog.

A felmérés a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készül.

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu