sikeresek az eho-mentes alapok

„Az egy éve bevezetett, a befektetetések hozama után fizetendő 6%-os egészségügyi hozzájárulás megmozgatta a befektetési piacot, és az intézkedésre reagálva új befektetési alapok jelentek meg. Ezek a döntően forintban kibocsátott állampapírokat tartalmazó eho-mentes befektetési alapok a kamatcsökkentési ciklus ideje alatt jól teljesítettek. A kamatvágás befejeztével sem kell azonban elfelejteni ezeket az alapokat, hiszen az ajánlott befektetési időtávon megtartva továbbra is stabilan nyereséges megtakarítási lehetőséget nyújthatnak” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Az egy éve, tavaly augusztus 1-jétől a befektetések kamatjövedelme után fizetendő 6%-os egészségügyi hozzájárulás (eho) érezhetően megmozgatta a befektetési piacot. A hazai befektetők örömére az alapkezelők kifejezetten olyan befektetési alapokkal bővítették kínálatukat, vagy úgy változtattak már létező alapjaik összetételén, hogy az ott elhelyezett megtakarítások hozama mentesüljön az eho megfizetése alól. „Az eho-mentesség követelményének eleget tevő, tehát legalább 80%-ban forintban kibocsátott magyar állampapírokat tartalmazó alapjaink igen népszerűek a megtakarítók körében. A K&H állampapír alapban tavaly október óta 35 milliárd forintot, a K&H pénzpiaci plusz alapban pedig múlt hónapban indult jegyzése óta közel 12 milliárd forintot helyeztek el befektetőink” – tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

„Az alapok népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy a kamatcsökkentési ciklus kedvező környezetet teremtett az állampapír befektetéseknek. Az elmúlt két évben folyamatosan ereszkedő jegybanki alapkamattal párhuzamosan a rövid kötvényhozamok is fokozatosan csökkentek, így az alapokban elhelyezett állampapírok jól teljesítettek. A K&H állampapír alap az indulását követő első 10 hónapban 2,61%-ot hozott” – mondta el Zobor Zsuzsanna. „Azzal tisztában kell lenni, hogy további kamatvágás már nem fogja támogatni a rövid állampapírok teljesítményét. A kamatcsökkentés befejeztével sem kell azonban elfelejteni ezeket az alapokat, hiszen az eho-mentességen túl további nagy előnyük, hogy rövid futamidejű állampapírokba fektetnek, melyeknek árfolyamát viszonylag alacsony ingadozás jellemzi. Az alapok teljesítménye ezért még a befektetői hangulat romlása esetén is csak átmeneti ingadozást mutat, így nagyon jó alternatívát nyújtanak a féléves-éves időtávban gondolkodó befektetőknek” – tette hozzá a befektetési szakember.

Az eho-mentes alapok emellett rendkívüli rugalmasságot is biztosítanak a lakossági befektetők számára, hiszen nyíltvégű befektetési alapokról lévén szó bármelyik forgalmazási napon megbízást lehet adni a megvásárlásra, illetve a visszaváltásra. A lejáró eszközöket pedig az alap kezelői automatikusan újrabefektetik, így nem kell a befektetőknek az állampapírok aktuális lejárataival és hozamfizetéseivel foglalkozni. „A folyamatosan vásárolható és visszaváltható K&H állampapír alapot és a K&H pénzpiaci plusz alapot így azoknak is ajánljuk, akik még nem rendelkeznek befektetési alapokkal  Így olyan befektetésre tesznek szert, amely könnyen hozzáférhető, ugyanakkor hozamot is termel. Mindemellett kockázatvállalás nélkül ismerkedhetnek meg a befektetési alapok működésével, hogy aztán később egy hatékony, egyéni igényeikhez igazadó megtakarítási portfoliót alakítsanak ki, akár más alapok felhasználásával” – javasolja Zobor Zsuzsanna.

 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

 

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet. 

 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2014. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 222 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 502 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 6,2 milliárd forint

K&H Alapkezelő
2014. március 31-én:
teljes kezelt vagyon: 917,6 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 795,4 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 122,2 milliárd forint

K&H Biztosító
2014. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,5 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 122,2 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu