tanuljunk a parasportolóktól!

Elhivatottság, küzdelem, elkötelezettség – ezek jellemzik leginkább a parasportolók és segítőik mindennapjait, ezért élettörténeteikből és hozzáállásukból sokat tanulhatunk, példaként tekinthetünk rájuk. A parasportolókhoz hasonlóan a K&H célja, hogy folyamatosan fejlődjön, ezért a Magyar Paralimpiai Bizottság ezüst fokozatú támogatójaként és a Magyar Paralimpiai Csapat Pénzintézeteként az első Magyar Parasport Napja alkalmából elhozta a hazai parasportolók motiváló üzeneteit: a sport növeli az önbizalmat, támaszt nyújt és irányt mutat nehéz élethelyzetekben is.

Egyhangú döntés született az országgyűlésben arról, hogy ettől az évtől a Magyar Parasport Napját február 22-én ünnepelje az ország. Ez a nap azért különleges, mert 1970. február 22-èn alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Klubja, ami az első intézményesített parasportszervezet volt Magyarországon. A közel 50 év alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül a parasport. 

„A K&H Csoport  büszke arra, hogy immár 15 éve a magyar parasport mögött áll és támogathatja a sportolók és segítőik munkáját. Ma azokat a parasportolókat ünnepeljük, akiknek teljesítménye és példaértékű elhivatottsága bizonyítja: senkinek nincs olyan, hogy lehetetlen, minden álmunk megvalósítható. Ahogyan a parasportolókat, úgy a K&H-nál dolgozókat is a kiváló teljesítményre való törekvés hajtja. Legyen szó akár az üzleti tevékenységünkről, akár a társadalmi szerepvállalásunkról, a célunk mindig az, hogy folyamatosan fejlődjünk” - mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Konkoly Zsófiától, a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram reménység kategóriájának nyertesétől már most sokat tanulhatunk, pedig mindössze 14 éves. Zsófi felnőtteket meghazudtoló módon küzd a sikerekért, és kortársait is a mozgásra buzdítja: „A sport segített nekem abban, hogy nagyobb legyen az önbizalmam. Azt látom, hogy sok fiatal küzd önértékelési gondokkal, függetlenül attól, hogy testi hiányossággal rendelkeznek-e. Azt tanácsolom nekik, hogy tegyék életük részévé a sportot! Hiszen, ha elsőre úgy is tűnik, hogy lemondással jár, segít abban, hogy az élet egyéb területein is jobb teljesítményt nyújtsunk. A sportnak köszönhetem azt is, hogy rengeteg jó embert ismerhettem meg, akik közül sokan talán egész életemben a barátaim lesznek!” – mondta Konkoly Zsófia, Európa-bajnoki bronzérmes paralimpiai úszó.

Konkoly Zsófia, Európa-bajnoki bronzérmes paralimpiai úszó

Kálmán Edgárné Judit, a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram segítő kategóriájának nyertese azoknak a szülőknek üzent, akik sajátos nevelési igényű gyerekeket nevelnek: „Pozitív gondolkodás és hozzáállás nélkül nekünk sem sikerült volna idáig eljutnunk! Sajnos nekem nem volt külső segítségem, de mindig bíztam magunkban, az álmainkban és a céljainkban. Kriszti balesete ugyan alapjaiban megváltoztatta az életünket, de megtaláltuk azt az utat, amin tovább haladhatunk. Azt tanácsolom a szülőknek, hogy ők is találják meg, legyen az a sport vagy bármi más. Soha ne adjuk fel!”  - emelte ki Kálmán Edgárné Judit, aki lányát, Kálmán Krisztinát, kerekesszékes parasportolót segíti a mindennapokban

Hajmási Éva, a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram felnőtt kategóriájának nyertese egy robogós balesetben veszítette el bal lábát. Éva pozitív hozzáállása, küzdelme mindannyiunk számára követendő példa egy-egy nehéz életszakaszban. „Bármi is történjen, mindig arra kell törekedni, hogy az adott állapotból hogyan lehet kihozni a maximumot. Ha ezt követjük, látni fogjuk, hogy igazi harcosok vagyunk, ez mindenkiben ott van! Merítsünk erőt a családból, a barátainkból, legyünk türelmesek és kitartók, hisz előbb vagy utóbb meglesz a gyümölcse!” – biztatott mindenkit Hajmási Éva, paralimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok tőrvívó.

Hajmási Éva, paralimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok tőrvívó

A Magyar Paralimpiai Bizottság szeretné méltóan megünnepelni az első Magyar Parasport Napját, ezért amellett, hogy iskolai sporteseményeket és nemzetközi konferenciát szervezett, a jeles nap alkalmából egy megindító dokumentumfilmet is készítettek, „A lehetetlen határán” címmel. 

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke a Magyar Parasport Napját kiemelt sportdiplomáciai sikerként értékeli: „Az ötpárti, egyhangú határozat arról tanúskodik, hogy olyan közösségben élünk, ahol az üzleti, a politikai és a társadalmi szféra is elismeri a fogyatékkal élők üzenetét, miszerint lehet velük számolni, nem sajnálatot, hanem esélyt szeretnének. A Magyar Parasport Napján több mint 200 hazai oktatási intézmény vállalta, hogy kipróbálják a fogyatékkal élők sportágait, beszélgetnek a diákokkal arról, hogy sokkal több a hasonlóság, mint a különbözőség, ami összeköt minket. A fogyatékkal élők számára ez a nap minden évben egy olyan ünnepnap lesz, amikor újra és újra elmondhatják: fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, vesztesnek lenni”- tette hozzá a bizottság elnöke.

A programokról bővebb információ, valamint a dokumentumfilm itt érhető el: 
http://www.hparalimpia.hu/magyar-1

A magyar parasportolókat a Magyar Paralimpiai Csapat Facebook és Instagram oldalán, valamint a www.hparalimpia.hu weboldalon lehet követni.

Kapcsolattartó

Józsa Renáta

Well PR Ügynökség
  • +36 1 350 7390/116
  • r.jozsa@well.hu