tarolnak az automaták

533 milliárd forintot fizettek be a K&H-s ATM-ekbe

Folytatódott a sikerszéria: a K&H befizetős automatáiba tavaly 533 milliárd forintot fizettek be, ami 39 százalékos emelkedést jelent éves szinten – közölte a bank. Naponta átlagosan 4462 alkalommal „fogadtak” el pénzt a K&H-s ATM-ek. Egy tavaly bevezetett új funkciónak köszönhetően pedig már nem csak a saját számlára lehet befizetni pénzt, hanem a banknál vezetett más folyószámlákra is. A K&H szerint az idén további jelentős növekedést érhetnek el a befizetős ATM-ek, amelyek segítik az óriásira duzzadt készpénzállomány visszaszorítását.

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb lépése a befizetős ATM-ek bevezetése - közölte K&H. A banknak az országszerte elérhető 216 automatájába lehet pénzt befizetni, a tavalyi adatok pedig bizonyítják, hogy rendkívül népszerűek ezek a berendezések.

több mint 500 milliárd, percenként átlagosan 3 befizetés

„Tavaly több mint 1,6 millió alkalommal, összesen 533 milliárd forintot „tettek” be az ügyfelek a bank saját automatáiba. Előbbi 31, utóbbi pedig 39 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. Beszédes adat, hogy napi átlagban 4462 befizetés történt 2019-ben. Átlagosan minden percben 3 befizetés történik, de ez az érték jóval magasabb a nappali időszakban. Bár még mindig a nyitvatartási időben használják őket a legtöbben, az automaták egyik fontos előnye, hogy a nap 24 órájában, akár hétvégén is be tudnak fizetni pénzt az ügyfelek” – mondta Kuruc Péter, a K&H Bank hálózati támogatásának vezetője.

A befizetős automaták piacán a K&H részesedése a befizetések összegét tekintve több mint 43 százalékos, a tranzakciók számát nézve pedig 26 százalékos. A jelentős eltérés hátterében az áll, hogy a teljes magyarországi hálózatban elérhető ATM-ek között vannak, amelyek 50 bankjegyet tudnak elfogadni, szemben a K&H-s berendezésekkel, amelyekbe egy-egy alkalommal maximum 200 darabot lehet betenni.

másoknak is fizethetnek

Kuruc Péter azt is elmondta, hogy tavaly november óta egy új funkció is elérhető a K&H-s ATM-eken: azóta az érintettek nem csak a saját számlájukra, hanem a K&H banknál vezetett bármely számlára is be tudnak fizetni pénzt. „November óta közel 1,1 milliárd forintot fizettek be más K&H-s számlákra az ügyfelek összesen 2604 alkalommal” – tette hozzá a szakember.

A K&H szerint a befizetős ATM-ek látványos sikere hozzájárulhat az elektronikus megoldások térnyeréséhez és készpénzállomány visszaszorításához. Magyarországon a GDP-hez mért készpénzállomány nemzetközi mércével is magas, meghaladja a 14 százalékot.

Kapcsolattartó

LWp Kommunikáció

  • info@lwp.hu
  • +36 1 279 3900
  • +36 30 525 9520