teljesen új forgatókönyvet kapott a forint
Az elmúlt napokban újabb és újabb mélypontra gyengült a forint, az euró árfolyama csütörtök reggel 354-355 forintnál tartott. „A forint a feltörekvő piaci devizák közé tartozik, ugyanúgy, mint a mexikói pesó, a török líra vagy éppen a dél-afrikai rand. Érdemes megnézni azt, hogy a magyar deviza az elmúlt hetekben az említett feltörekvő piaci devizákkal szemben erősödött, csak ez nem volt szem előtt, az euróval szemben nem veszített az értékéből" - ismertette a forint elmúlt hetekben látott teljesítményét Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. Hozzátette: „A feltörekvő devizákkal szembeni forinterősödés a múlt pénteken megállt, onnan lényegében új forgatókönyvet kapott a forint, azaz beállt a gyengülő fizetőeszközök közé".
A forintgyengülésben több tényező is szerepet játszik a K&H Alapkezelő szakembere szerint, köztük az alacsony kamatszint, a negatív reálkamat, valamint az, hogy kicsi és nyitott a magyar gazdaság, ezért a piaci hatásokra érzékeny.
A szakember kiemelte, hogy a pénz- és tőkepiacokon látható mostani zuhanást sokan összevetik a 2008-ban elmélyülő világválsággal. „Fontos azonban, hogy most sokkal kedvezőbb a helyzet, mivel azóta leépültek a devizahitelek, mind lakossági, mind állami szinten. Ez mindenképpen pozitívum, illetve sokkal kedvezőbb a mostani makrogazdasági háttér, mint akkor volt” – tette hozzá a szakember.
Hajósi Péter szerint bár most rendkívül bizonytalan a piaci helyzet, napról napra változik, de hosszabb távon is inkább gyengülés vár a forintra. Emiatt a megtakarításoknál érdemes a devizás eszközök felé nyitni, azaz olyan forintalapú befektetéseket, alapokat keresni, amelyek mögött európai és amerikai, vagyis euró- és dolláralapú eszközök állnak, mert ezzel tompítani lehet a mostani piaci turbulenciából adódó negatív hatásokat.
Kapcsolattartó
LWp Kommunikáció
- info@lwp.hu
- +36 1 279 3900
- +36 30 525 9520