tízből négy nagyvállalat tervez fejlesztést
Ismét visszacsökkent a nagyvállalatok beruházási szándéka, így jelenleg tízből négy hazai cég tervezi, hogy idén valamilyen fejlesztést végez. A beruházási célok között a technológiafejlesztés az első számú fejlesztendő terület, amit a közeljövőben erősíthet a kormány héten bemutatott iparstratégiája is.
„Az elmúlt negyedév kiugró pozitív eredménye után visszakorrigált a beruházási szándék, így jelenleg tízből csupán négy hazai nagyvállalat tervez fejlesztést idén. A cégek leginkább technológiafejlesztésben és kapacitásbővítésben gondolkodnak, de mindkét esetben csökkent azoknak a vállalatoknak az aránya, akik ilyen irányú fejlesztésben gondolkodnak” - tájékoztatott a nagyvállalatok tervezett beruházási tevékenységéről Peter Roebben, a K&H vállalati üzletágának vezetője.
A tavaly év végén megkérdezett nagyvállalati vezetők véleménye alapján a beruházások volumenét tekintve sem várható kiugró növekedés, mivel leginkább a tavaly erre szánt összeggel tervez idén is a vállalatok háromnegyede (76%), és csupán minden ötödik cég növeli ilyen jellegű kiadásait. „A kormány múlt héten bemutatott, 2020-ig tartó iparstratégiájának célja, hogy a hazai feldolgozóipar elmozduljon a magasabb hozzáadott értékű termelés felé, ezért arra számítunk, hogy a közeljövőben növekedni fognak a nagyvállalatok technológiafejlesztési beruházásai” - mondta el Peter Roebben.
a K&H nagyvállalati növekedési indexről
A hazai nagyvállalatok jelentős gazdasági szerepe miatt a K&H Csoport a GfK Hungária Piackutató Intézettel együttműködésben 2014-től kezdődően átfogó negyedéves kutatást végez, amelyben feltérképezi a hazai nagyvállalati szektor aktuális helyzetét, valamint hogy hogyan látják saját cégük és a gazdasági környezet változásait a következő egy évben. A kutatás 550, 2 milliárd forint éves árbevételt meghaladó cég döntéshozójának megkérdezésével történik. A legutóbbi felmérés 2015. október 28. és december 11. között történt.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2015. december 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 1076 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
Főbb adataink:
K&H Bank
2015. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált):
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált):
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 38,1 milliárd
K&H Biztosító
2015. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált):
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált):
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált):
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált):
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9051
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu