több százezer forint kárt is okozhat egy kátyú, mit tehetünk?
Évente több ezer kátyú keletkezik, melyek jelentős részét a csapadékos időjárás és a fagy okozza. A elővigyázatosság ellenére is előfordul, hogy egy jármű megsérül az úthibák, gödrök miatt. A kátyúk okozta károkért az út fenntartója felel, de a Casco biztosítással rendelkezők ettől függetlenül is számíthatnak kártérítésre.
A magyar közúthálózat átlagéletkora negyven év felett van, ezért az úthibák állandó problémát jelentenek az országban. A fagypont körüli hőingadozás és a csapadék miatt télen rengeteg kátyú alakul ki. Az utak fenntartói télen is javítják a kátyúkat, ilyenkor hideg aszfalttal burkolják a gödröket. Nehézséget okoz ugyanakkor, hogy mínusz öt fok alatt, illetve vizes úton nem tudnak aszfaltozni, ezért tavaszra sok úton szinte egymást érik a kátyúk.
„Különösen sötétben és esőben sérülnek gyakran a járművek, hiszen egy-egy pocsolya akár mély kátyút is rejthet. Ha megtörtént a kár, mindenképpen érdemes bejelenteni az út fenntartójánál. A fenntartóval folytatott ügyintézés viszont sokszor hosszadalmas, és nem is mindig vezet eredményre. Mindenképp készítsünk pontos dokumentációt a káreseményről, hiszen a későbbiekben a károsultnak kell bebizonyítania, hogy a kár ott és úgy következett be, ahogy azt bejelenti. Érdemes fotót készíteni a sérült járműről, illetve a kátyúról közelről és távolabbról is, hogy látható legyen a gödör elhelyezkedése az úton. Amennyiben a károsult saját Casco biztosításának terhére szeretné rendezni a kárt, például mert nem bizonyítható egyértelműen a káresemény oka, akkor a saját biztosítója felé jelentheti be az eseményt.” – mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese.
Arról, hogy az egyes utak mely társaság kezelésben állnak, az utadat.hu honlap is tájékoztatással szolgál. A beazonosításra az utak számánek és a kilométerszelvény megadásával van lehetőség az oldalon. Amennyiben valaki burkolathibát észlel az országos közúthálózatban, annak bejelentését megteheti az „Út-vonal” +36 40 18 88 66-os telefonszámán.
„Az úthibákból keletkezett károk az esztétikai sérüléstől az abroncs szakadásán át a futómű sérüléséig terjedhetnek. Társaságunknál legtöbbször a könnyűfém felnik törésével és a gumiabroncs szakadásával jelentkeznek az ügyfelek. Már ezeknek a javítása is kellemetlenül érintheti a családi kasszát, viszont ha a futómű sérül, a számla könnyen meghaladhatja a százezer forintot. Drágább autóval persze még ennél is nagyobb összegre számíthatunk: előfordult már, hogy félmillió forint javítási költséget fizettünk ki kátyú okozta kár következtében. Ha az út fenntartójánál nem sikerül a kárigényt érvényesíteni, csak a Casco biztosítás segíthet a kár megtérítésében.” – tette hozzá a szakértő.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 226 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1900 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 123 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
főbb adataink:
K&H Bank
2012. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 209 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2357 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 14,6 milliárd forint
K&H Biztosító
2012. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,6 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 106,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,4 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,1 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu