töretlenül nő a beruházási szándék

A kkv cégvezetők megkérdezésével végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adatai szerint a vállalkozások beruházási szándéka egyértelműen túljutott a mélyponton, ugyanis egy éve töretlenül növekszik folyamatosan. Jelenleg a vállalkozások 59%-a tervez fejlesztést. A beruházási célok közül továbbra is az informatikai fejlesztések állnak az élen.

Az 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás megkérdezésével végzett negyedéves K&H kkv bizalmi index eredménye szerint kétségtelenül túljutott a mélyponton a hazai vállalkozások beruházási szándéka, ugyanis egy éve folyamatosan növekszik a beruházásban gondolkodó kkv-k aránya. „Jelenleg a cégvezetők 59%-a tervez valamilyen fejlesztést az elkövetkezendő egy év során. Ez az érték jóval meghaladja az egy évvel ezelőtti adatot, amikor is a vállalkozások kevesebb, mint fele (49%) tervezett fejlesztést. A kkv-k legnagyobb része (33%) továbbra is az informatikai beruházásokra készül. Sőt, mi több, egyedül ennél a beruházási célnál figyelhető meg számottevő, 4 százalékpontos emelkedés az előző negyedévhez képest. Ezt követi a gépekre, berendezésekre vonatkozó beruházási szándék, amit minden ötödik vállalkozás tervez.  A gépjárművek korszerűsítésében is közel minden ötödik (18%) kkv gondolkodik” – részletezte az eredményeket Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

A különböző szektorokat tekintve visszafogottabb beruházási szándék figyelhető meg az ipari, építőipari (55%) és a kereskedelmi (56) cégeknél. A szolgáltató vállalkozások és a mezőgazdasági cégek ennél bátrabban tervezik a következő egy évet, az előbbiek 61, az utóbbiak 66%-a tervez valamilyen fejlesztést. A beruházás tárgyát tekintve a kereskedelmi és szolgáltató vállalkozások körében az informatikai fejlesztések állnak az élen, az ipari és agrárcégeknél pedig a gépek, berendezések fejlesztése élvez elsőbbséget. Azonban a tevékenységi kör mellett a cég mérete is nagymértékben hatást gyakorol a beruházási tervekre, hiszen a cégmérettel párhuzamos nő a beruházási szándék: a mikrovállalkozások mindössze 55%-a gondolkodik fejlesztésben, a kisvállalkozásoknál ez az arány már 61%, a középvállalatok pedig több mint kétharmada (69%) tervez valamilyen fejlesztést.

A június elején készült felmérés eredményei azt mutatják, hogy a Növekedési Hitelprogram kedvező hitelkondícióinak ismerete főként azokat a vállalkozásokat mozgatja meg, amelyek már terveznek fejlesztést, beruházást. Míg a beruházást nem tervező vállalkozások körében 13% azon cégek aránya, amelyek kedvező hitelajánlat esetén beruházásba kezdenének, addig a beruházást egyébként is tervező cégek 37%-a kezdene további fejlesztésbe vagy növelné a beruházásra fordított tőkét.

a K&H kkv bizalmi index kutatásról
A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság vezetőjének megkérdezésével történik.
A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2013. június 3. és június 14. között történt.
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 228 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

főbb adataink:

K&H Bank 
2013. március 31-én: 
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 219 milliárd forint 
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2550 milliárd forint 
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,2 milliárd forint 

K&H Biztosító 
2013. március 31-én: 
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,3 milliárd forint 
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 111,5 milliárd forint 
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,9 milliárd forint 
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Csordás Emőke

Well PR Ügynökség
  • 30-221-3611, 350 7390
  • 350 7393
  • e.csordas@well.hu, sajto@kh.hu
  • www.kh.hu