Tovább növekedtek a K&H alapokban elhelyezett megtakarítások

a K&H Alapkezelő 2010-es eredményei és idei várakozásai

„A befektetői környezet tavalyi változásai kedvezően hatottak a háztartások megtakarításainak növekedésére, aminek hatására 100 milliárd forinttal nőtt a K&H Alapkezelőnél elhelyezett vagyon összege. Az idei évben az adóváltozások eredményeként a megtakarítások, ezzel együtt a befektetési alap piac további növekedésére számítunk” – jelentette be Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Az elmúlt másfél évben tapasztalt egyre alacsonyabb betéti kamatok hatására a hazai befektetők elmozdultak a magasabb hozamot ígérő alternatív megtakarítási formák irányába, és jelentősen megugrott a befektetési alapok népszerűsége a betétekkel szemben. Emellett a tavaly debütált tbsz által nyújtott adókedvezmények is a hosszabb távú befektetések felé fordították a figyelmet, ami szintén kedvezően hatott a befektetési alap piacra. „A befektetők fokozott érdeklődésének eredményeként a K&H Alapkezelő által kezelt vagyon tavaly 100 milliárd forinttal, 796 milliárd forintra növekedett, miközben az ügyfelek száma is tovább gyarapodott. Piaci részesedésünk továbbra is stabilan 20% körül mozog, amellyel a hazai befektetési piac második legnagyobb szereplője vagyunk” – mondta el a vezérigazgató.

A K&H Alapkezelő 2010-ben összesen 30 új befektetési alapot kínált ügyfeleinek, amelyek közül a K&H háromszor fizető alapok bizonyultak a legnépszerűbbnek, aminek oka a futamidő alatti rendszeres hozamfizetés lehetett. A 22 lejáró alap közül a K&H prémium nagyesélyesek tőkevédett alap teljesített legjobban, amely 33,85%-os hozamot ért el a kétéves futamidő alatt.

folytatódó növekedési kilátások

„Az elmúlt évben a korábban kevésbé jellemző hosszabb befektetési horizont egyre inkább megjelent az ügyfelek gondolkodásában, ami a tbsz, illetve a nyesz számlák felfutását eredményezte. Mivel idén az szja-változások egy rétegnél jövedelemtöbbletet hoznak, és a nyugdíjpénztári rendszer átalakítása még inkább a hosszú távú megtakarítások irányába fordítja a figyelmet, idén a rendszeres megtakarítások, ezzel együtt pedig a befektetési alap piac további növekedésére számítunk” – mondta el Zobor Zsuzsanna.

változó termékigények

„Az elmúlt években az ügyfelek legfontosabb igénye a biztonságra törekvés volt, ma már azonban a befektetők egyre nyitottabbak a magasabb hozamot ígérő, ugyanakkor kicsit magasabb kockázattal járó alapok irányába is. 2011-ben a kínálatunknak továbbra is meghatározó része lesz a tőke- és hozamvédett alapok kibocsátása, de idén nagyobb figyelmet kaphatnak az új generációs CPPI alapok, azaz az árfolyamvédelemmel és aktív portfólió menedzsmenttel rendelkező nyíltvégű alapok” – magyarázta a szakember. A CPPI alapok lényege, hogy egy matematikai algoritmus a piaci trend változásainak megfelelően változtatja az alap összetételét, így negatív környezetben az óvatosabb befektetési eszközök - kötvények, pénzpiaci eszközök - kerülnek túlsúlyba, míg javuló tőkepiaci hangulat esetén a merészebb, egyben magasabb hozamot elérő részvényeszközök súlya növekszik a portfólión belül. Az idén piacra kerülő termékeket természetesen befolyásolhatja majd, hogy mit fog tartalmazni az EU által szorgalmazott, tavasszal parlament elé kerülő befektetési alap törvény.

K&H Csoport

A K&H Csoport Magyarország egyik vezető pénzügyi szolgáltatója. Az ügyfelek pénzügyi igényeire banki és biztosítási megoldásokat egyaránt kínál, amelyek közül az ügyfelek okosan dönthetnek és kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. A K&H Csoport termékpalettája kiterjed a hagyományos lakossági és vállalati banki termékeken kívül (számlavezetés, befektetések, megtakarítások, hitelek, bankgaranciák, bankkártya szolgáltatások, letétkezelés, treasury, projektfinanszírozás, stb.) a prémium banki szolgáltatásra, a befektetési alapkezelésre, a lízingre, az életbiztosításra, a vagyon- és felelősségbiztosításra, az egészség- és nyugdíjpénztári szolgáltatásokra, valamint az értékpapír kereskedelemre is. A K&H Csoport országszerte 243 lakossági fiókkal, valamint közel 600 biztosítást értékesítő szerződéses partnerén keresztül több száz pénzügyi szolgáltatást kínál ügyfeleinek.

A KBC Európa egyik vezető pénzügyi csoportja. Többcsatornás bankbiztosítási csoport, melynek tevékenysége Európára koncentrálódik. A Csoport jelentős, több esetben vezető pozíciót foglal el elsődleges hazai piacain, Belgiumban és Közép-Kelet Európában (Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban és Bulgáriában), ahol elsősorban lakossági ügyfeleket, kis- és közepes méretű vállalatokat és közepes tőzsdei kapitalizációjú helyi vállalatokat szolgál ki. A KBC Belgium egyik legjelentősebb vállalata, és a brüsszeli Euronext tőzsdén is jegyzik.

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője.  A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.

főbb adataink:

K&H Bank
2010. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 219 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 3223 milliárd forint
adózás előtti eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 36,1 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 27,2 milliárd forint

K&H Alapkezelő
2010. december 31-én:
teljes kezelt vagyon: 796 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 124 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 642 milliárd forint

K&H Biztosító
2010. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 8,4 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 102,2 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,7 milliárd forint
adózás előtti eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált):

Kapcsolattartó

Csordás Emőke

Well PR Ügynökség
  • 350 7390/118
  • 350 7393
  • e.csordas@well.hu
  • www.kh.hu