túljutottak a mélyponton hazai vállalkozások?

Felfelé korrigált a K&H kkv bizalmi index

„Többéves mélypontot követően felfelé korrigált a hazai vállalkozások egyéves várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index. A hangulat javulása főként annak tudható be, hogy a közterhek, valamint a vállalati kamatok változására vonatkozó, eddigi igen pesszimista várakozások mérséklődtek, miközben a gazdaságpolitika megítélése sem romlott tovább” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

A 700 hazai kkv vezető megkérdezésén alapuló K&H kkv bizalmi index az előző negyedévben elért többéves mélyponthoz képest felfelé korrigált, és jelenleg -32 ponton áll. Habár egy negyedéves javulást követően egyelőre nem lehet trendfordulóról beszélni, ugyanakkor fontos az a tény, hogy az eddigi másfél éves csökkenő tendencia megtört. Az index pozitív elmozdulása minden árbevétel kategóriában egyaránt megfigyelhető, ugyanakkor a szektorok szerinti bontásban egyértelműen a mezőgazdasági cégek bizonyultak optimistábbnak az idei évi várakozásokat illetően, míg a szolgáltatóipari vállalkozásoknál a legkisebb mértékű a pozitív változás.

A jelenlegi pozitív változás leginkább annak köszönhető, hogy a gazdaságpolitika, a közterhek, valamint a vállalati hitelkamatok változására vonatkozó várakozások az elmúlt negyedéves zuhanást követően nem romlottak tovább. „A közterhekkel és a gazdaságpolitikával kapcsolatos várakozásokban bekövetkezett javulás oka az lehet, hogy mindkét részindex már olyan mélypontot ért el, amelynél további romlást már nem feltételeznek a kkv vezetők. A közterhekkel kapcsolatos várakozás még mindig a legalacsonyabb a többi részindexszel összehasonlításban, mínusz 61 pont, ez azonban 16 pontos növekedés az előző negyedévhez képest. A pozitív elmozdulás annak köszönhető, hogy jelenleg a kkv-k mintegy 30%-a nem várja a cégét érintő közterhek további növekedését, szemben az előző negyedévben tapasztalt 16%-hoz képest” – elemezte az eredményeket a kkv szakértő. „A vállalati hitelkamatok várt változásának javulása feltehetően annak tudható, hogy a jegybanki alapkamat tartásának köszönhetően a vállalati hitelkamatok emelkedését is egyre kevesebb cégvezető valószínűsíti, 44% a korábbi 68%-hoz képest” – tette hozzá Németh László.
A legutóbbi felmérés alkalmával legpozitívabban az európai uniós pályázati támogatásokról, valamint a vevői kapcsolatok megítélésével kapcsolatban nyilatkoztak a vállalkozások.

a K&H kkv bizalmi index kutatásról

A K&H és a GfK 2004 óta készíti el a K&H kkv bizalmi index kutatást. A mikro-, kis- és középvállalkozások körében végzett, országosan reprezentatív felmérés célja a magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaságok következő egy évre vonatkozó várakozásainak megismerése. A vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló tényezők alapján 10 részindexből számítják a teljes kkv bizalmi index értékét. A K&H kkv bizalmi indexet meghatározó részindexek: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bank, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok.
Az adatvétel negyedévente, 700 vállalkozás vezetőjének megkérdezésével történik. A legutóbbi adatfelvétel 2012. március 1. és 14. között készült.
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

K&H Csoport

A K&H Csoport Magyarország egyik vezető pénzügyi szolgáltatója. Az ügyfelek pénzügyi igényeire banki és biztosítási megoldásokat egyaránt kínál, amelyek közül az ügyfelek okosan dönthetnek és kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. A K&H Csoport termékpalettája kiterjed a hagyományos lakossági és vállalati banki termékeken kívül (számlavezetés, befektetések, megtakarítások, hitelek, bankgaranciák, bankkártya szolgáltatások, letétkezelés, treasury, projektfinanszírozás, stb.) a prémium banki szolgáltatásra, a befektetési alapkezelésre, a pályázati tanácsadásra, a lízingre, az életbiztosításra, a vagyon- és felelősségbiztosításra, az egészség- és nyugdíjpénztári szolgáltatásokra, valamint az értékpapír kereskedelemre is. A K&H Csoport országszerte 236 lakossági fiókkal, valamint közel 390 biztosítást értékesítő szerződéses partnerén keresztül több száz pénzügyi szolgáltatást kínál ügyfeleinek.

A KBC Európa egyik vezető pénzügyi csoportja. Többcsatornás bankbiztosítási csoport, melynek tevékenysége Európára koncentrálódik. A Csoport jelentős, több esetben vezető pozíciót foglal el elsődleges hazai piacain, Belgiumban és Közép-Kelet Európában (Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon és Bulgáriában), ahol elsősorban lakossági ügyfeleket, kis- és közepes méretű vállalatokat és közepes tőzsdei kapitalizációjú helyi vállalatokat szolgál ki.
A KBC Belgium egyik legjelentősebb vállalata, és a brüsszeli Euronext tőzsdén is jegyzik.

főbb adataink:

K&H Bank
2011. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 194 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2874 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,0 milliárd forint

K&H Biztosító
2011. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 6,8 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 103,7 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,2 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu