uborkaszezon a pályázati piacon

A tavaly év végén még optimista várakozások után idén nagymértékben romlott a kkv-k megítélése az európai uniós pályázati lehetőségeket illetően. Kevesebb vállalkozás talál számára érdekes pályázatot, ami minden bizonnyal összefügg az elérhető pályázatok számának csökkenésével. A különböző szektorokat tekintve továbbra is a mezőgazdasági vállalkozások közül tartják legtöbben reálisnak, hogy uniós forráshoz jutnak – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

Az 500 hazai mikro-, kis-, és középvállalkozás megkérdezésével végzett negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredménye azt mutatja, hogy a tavaly év végén tapasztalt optimista hozzáállás idén nagymértékben romlott az uniós pályázatok megítélését illetően. A bizalmi indexet meghatározó 10 tényező közül az EU részindex csökkent a legnagyobb mértékben, így jelenleg 39 ponton áll. A csökkenő lelkesedés annak tudható be, hogy kevesebb vállalkozás talál számára érdekes pályázatot.

„Idén egyértelműen kevesebb elérhető uniós pályázati lehetőségből válogathatnak a cégek, így érthető, hogy kevesebb olyan kiírást találnak, amely érdekes számukra. A jelenlegi eredményeket javíthatja, hogy a következő, 2014-2020 közötti uniós költségvetési periódusban a magyar GDP 13%-ának megfelelő összegű európai uniós forrás lesz elérhető a hazai vállalkozások számára. Mivel a gazdaságfejlesztésre rendelkezésre álló összeg nagyobb lesz, mint a 2007-2013 közötti időszakban, vélhetően több vállalkozás tud majd élni a pályázati lehetőségekkel” – tájékoztatott az eredményekről Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

A különböző ágazatok véleménye eltérő az EU támogatásokat illetően. „Az agrárcégeknél 7 százalékponttal 69%-ra nőtt azon cégek aránya, amelyek reálisnak tartják, hogy uniós forráshoz jussanak, az ipari cégek több mint fele (54%), míg a szolgáltató szektor közel fele (49%) tartja reálisnak EU támogatás elnyerését. A kereskedelmi vállalkozások megítélése ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb, jelenleg 44%-uk tartja valószerűnek uniós forrás elnyerését” – tette hozzá a szakember.

a K&H kkv bizalmi index kutatásról
A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság vezetőjének megkérdezésével történik. 

A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2013. március 8. és március 19. között történt.
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 228 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

főbb adataink:

K&H Bank 
2013. március 31-én: 
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 219 milliárd forint 
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2550 milliárd forint 
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,2 milliárd forint 

K&H Biztosító 
2013. március 31-én: 
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,3 milliárd forint 
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 111,5 milliárd forint 
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,9 milliárd forint 
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Well PR Ügynökség

Csordás Emőke
  • 30-221-3611
  • 350 7390
  • 350 7393
  • e.csordas@well.hu
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu