ugrásszerűen növekednek Magyarországon a napelem-beruházások
Az utóbbi két évben ugrásszerűen megnőtt az üzleti aktivitás a hazai napelem-beruházások piacán. Míg 2015-ben összesen 65 kötelező átvételi kérelmet (KÁT) bírált el a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, addig 2016. december végéig több mint 2000 MWp összteljesítményű kérelem érkezett a hivatalhoz, aminek a piaci várakozások szerint a fele valósulhat meg. Viszonyításként, ha minden jóváhagyott kérelem megvalósításra kerülne, az összességében meghaladná a Paksi atomerőmű teljesítményét.
„A K&H fenntarthatósági stratégiájának kiemelt eleme a környezetvédelem, hiszen pénzügyi közvetítő szerepünkön túl felelősek vagyunk azért a természeti környezetért is, amelyben ügyfeleink, partnereink valamint munkatársaink is működnek. Így a K&H Bank jelenleg és a jövőben is aktív szerepet kíván betölteni a napelem-beruházások finanszírozásában. Ennek részeként a K&H Bank egy 15 éves projektfinanszírozási megállapodást kötött a 10 országban és két kontinensen jelenlévő, amszterdami székhelyű Photon Energy-vel a cég magyarországi 11,5 MWp összteljesítményű naperőmű-beruházásának finanszírozására” – tájékoztatott Országh Mihály, a K&H Specializált pénzügyi szolgáltatások igazgatóságának vezetője a Photon Energy-vel, az iparág egyik jelentős regionális szereplőjével kötött megállapodás kapcsán.
A projekt keretében 3 helyszínen, összesen 17 naperőmű jön létre és kezdi meg működését, Fertődön 0,5 MWp, Tiszakécskén 5,5 MWp, Almásfüzitőn pedig 5,5 MWp összteljesítménnyel. “A K&H Bankkal kötött projektfinanszírozási megállapodás meghatározó szerepet játszik magyarországi stratégiánk megvalósításában, amelynek eredményeként 2020-ig legalább 50 MWp összteljesítményű naperőművet helyezünk üzembe. A Bank által nyújtott finanszírozásnak köszönhetően most már a következő projektek megvalósítására fókuszálhatunk” – mondta el Clemens Wohlmuth, a Photon Energy pénzügyi vezetője.
„Azt látjuk, hogy a jól előkészített projektekkel az elmúlt 2 évben megkeresték a beruházók a bankokat, így a következő 1-1,5 évben ezeknek a beruházásoknak a tömeges megvalósítása következik, ami már nemzetgazdasági szinten is hozzájárul a megújuló energia részarányának növekedéséhez” – hangsúlyozta Országh Mihály.
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- +36 1 328 9181
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu