új csillaga van a hazai e-sportnak

Szárnyal a magyar e-sport, és benne Vén Balázs, aki egyetemistaként, klubjátékosként és válogatottként egyaránt dominálja a magyar és nemzetközi EAFC 24 mezőnyt. Első helyen végzett az idei K&H Egyetemi E-sport Kupa EA Sports FC 24 Challenge versenyén, az Országos Egyetemi EA FC ’24 versenyen, és az Országos Gaming Expo - OGEX 2024 EA Sports FC 24 OPEN országos versenyében is az első helyet tudhatta magáénak. A Boresz Akadémia játékosa a nemzetközi mezőnyben is sikert sikerre halmoz: a V4 University EA FC 24 Cup versenyén, illetve a Magyar E-sport Válogatott kerettagjaként az eAdriaticLeague Finals 2024 döntőjében egyaránt első helyezést ért el.

Vén Balázs neve idén beégett az e-fociba, hiszen a K&H Egyetemi E-sport Kupa győzelem után az Országos Egyetemi EAFC24 bajnokságon, az OGEX EA Sports FC 24 versenyen, a nemzetközi V4 University EAFC24 és az eAdriaticLeague Finals 2024 megmérettetéseken is első helyezést ért el, és ez még csak az első éve e-sportolóként! Ilyen kiemelkedő teljesítményhez – akárcsak a hagyományos sportok esetében – a tehetség mellett rengeteg gyakorlás és elhivatottság szükséges.

„Hatéves korom óta rajongok a fociért, két éve azonban a virtuális kapukra kezdtem fókuszálni, az „offline foci” pedig megmaradt testmozgásnak. A motivációt a menedzserem, a többszörös magyar válogatott Borkai Ádám (játékos nevén Boresz) és a külföldi e-sport játékosok adják. A cél ezért nem más, mint az idei szezon hátralévő két hazai versenyének megnyerése után a nagy nemzetközi tornákon is megmérettetni magamat, és az első válogatott szereplésemhez hasonlóan trófeákat gyűjteni Magyarországot képviselve” – avat be minket a részletekbe Vén Balázs, aki még csak 21 éves.

„A K&H kezdettől elhivatott támogatója a hazai e-sportnak, hogy a hagyományos sportokhoz hasonlóan ebben a legdinamikusabban fejlődő szakágban is lehetőséget kapjanak a tehetségek megcsillogtatni tudásukat, megmérettethessék magukat, fejlődjenek. Ennek egyik leghálásabb eredménye, amikor egy ilyen ifjú csillag bontakozik ki a szemünk előtt, és példát mutat a fiatalok számára” – hangsúlyozta Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs vezetője.

az e-focihoz is kell a csapat                                                                                                            

Egy ennyire fiatal sportág esetében azonban időnként nemcsak az ellenféllel, hanem az előítéletekkel vagy információhiánnyal is meg kell küzdeni, Balázs azonban hamar eloszlatja a félreértéseket: „Az 1v1 játékok esetében az egyéni felkészülés és a saját taktikák kialakítása az elsődleges, azonban az EAFC (volt FIFA) közösség tagjai kifejezetten aktívak, jóban vannak, tanulnak egymástól. Fontos, hogy egymást előre vigyük és fejlődjünk, ezért a bajnokságok mellett együtt edzünk, egymás ellen gyakorlunk.”

A csapat, a közösség fontossága mellett a fizikai állóképesség fejlesztését is szem előtt tartja az e-sportoló: „Bár tény, hogy egy szellemi sportról van szó, ezért a versenyekre felkészülés nagyrészét az online játék teszi ki, emellett azonban versenyszinten a fizikai erőnlét is sokat jelent. A hagyományos fociedzések mellett ezért edzőterembe is rendszeresen járok azóta, amióta e-sportolok” – avat be a felkészülés részleteibe a sportoló, akinek az eddigi eredményeihez az is nagyban hozzájárulhatott, hogy nem kifejezetten ideges típus. A versenyhelyzetekben is pillanatok alatt képes rendezni a gondolatait, és egy merőben új, váratlan taktikát vagy játékost behozni, hogy meglepje az ellenfelét.

Erre a gyorsaságra és rugalmasságra szükség is van, hiszen maga a sportág is rendkívül gyorsan fejlődik, nagy lehetőség van benne. Sőt, ma már a mesterséges intelligencia itt is jelen van, aminek jelentőségét az ifjú titán kevésbé a játékosok, sokkal inkább a játékok oldaláról látja. „A technológia megkönnyíti és felgyorsítja a fejlesztők dolgát, ezért arra számítok, hogy részletesebb és magasabb minőségű játékok fognak érkezni a közeljövőben” – mondta el az e-sportoló.

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu