újabb 7,5 millió forint a gyermekegészségügynek
korszerű műszerekkel gazdagodott a K&H gyógyvarázs területi pályázat 21 nyertes intézménye
21 gyermekgyógyító intézmény – köztük kórházi osztályok, gyermekorvosi rendelők, védőnői szolgálatok és egy mentőállomás – kapott közel 7,5 millió forint értékben olyan, a kicsik egészségmegőrzéséhez és mindennapi gyógyításához szükséges eszközöket, mint a szemészeti vizsgálatoknál használt szemtükröző műszer vagy a digitális műszerek térhódításának jeleként igényelt, a vírusos és bakteriális betegségek megkülönböztetésére szolgáló CRP tesztelő készülék. A K&H gyógyvarázs területi pályázat nyerteseinek kiválasztásában a helyi közösségek is aktív szerepet vállaltak, hiszen az ő szavazataik alapján kerültek ki a nyertesek.
A K&H gyógyvarázs területi pályázatot harmadik alkalommal hirdette meg a pénzintézet azzal a céllal, hogy olyan orvosi eszközök beszerzését tegye lehetővé, amelyek, bár nem a legdrágábbak, hiányuk a mindennapi gyógyításban nagyon kritikus lehet. A műszerek mellett pedig olyan szolgáltatásokat is lehetett igényelni, amelyek a beteg gyermekek komfortérzetét javítják – hiszen ők is egészen más hangulatban várják egy mesefigurákkal feldíszített színes teremben a következő vizsgálatot, mint négy kopár fal között. Idén 45 intézmény pályázott, és közel minden második intézmény el is nyerte az igényelt eszközt. A nyertesek kiválasztásába a helyi lakosság is beleszólhatott, hiszen ők dönthettek arról, hogy melyik intézmény kapja az egyenként maximum bruttó 350 000 forintos támogatást. A K&H Csoport a dombornyomott Mastercard kártyával történő 3000 forint feletti vásárlások után saját bevételeiből 1 forintot különített el erre a célra, így több mint 341 ezer vásárlási tranzakciónak köszönhetőek az elnyert összegek.
„A tény, hogy összesen több mint 80 000 voks érkezett az intézményekre bankfióki és online szavazásunkon, jól mutatja, hogy a helyi közösségek szívesen és aktívan részt vesznek a döntési folyamatban, hogy a környezetükben melyik gyermekgyógyító intézmény kaphasson támogatást. Tudjuk milyen fontos, hogy a beteg gyermekek a lehető legjobb feltételek mellett gyógyulhassanak, hogy minél hamarabb felépülve teljes életet tudjanak élni, ezért szerettük volna a pályázat segítségével betölteni azt az űrt, amelyet ezeknek a mindennapi gyógyászatban szükséges eszközöknek a hiánya okoz. Újdonsült nyerteseinkkel most tovább bővült a K&H gyógyvarázs program által támogatottak köre, hiszen a 21 nyertessel és a közel 7,5 millió forint értékű támogatással az elmúlt 16 évben összesen 460 alkalommal, 661 millió forint értékben támogattuk a gyermekegészségügyet” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
„Az Országos Mentőszolgálat 254 mentőállomásán mintegy 8000 bajtársunk teljesít szolgálatot. Évente 1,1 millió beteget látnak el, köztük mintegy 40 ezer gyermeken segítenek. A bajtársak fáradhatatlan munkáját nagyban megkönnyíti és a mentés sikerességét elősegíti, ha a legkorszerűbb műszerekkel végezhetik a dolgukat” – hangsúlyozta Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.
A rohamtempóban előre törő digitalizáció az orvostudományt sem hagyja érintetlenül: egyre nagyobb szükség van korszerű műszerekre. Az intézmények többsége az évek óta leggyakrabban igényelt műszernek számító betegőrző monitort, illetve a véroxigénszint mérésére való gyermek pulzoximétert igényelte, de volt, aki a digitális műszerek térhódításának jeleként CRP tesztelő készülékre pályázott. Ez utóbbi egy olyan eszköz, amellyel a vérmintát elemezve egyetlen egyszerű teszt elvégzésével kideríthető, hogy vírusos vagy bakteriális eredetű megbetegedésről van szó. Így a háziorvosok könnyebben hozhatják meg okos döntéseiket a kezelést illetően, a gyermekek pedig a megfelelő ellátásnak köszönhetően hamarabb visszatérhetnek családjuk körébe és újra teljes életet élhetnek.
A 2018-19-es K&H gyógyvarázs területi pályázat nyertesei a következő intézmények:
település |
intézmény |
---|---|
Kistarcsa |
Pest Megyei Flór Ferenc Kórház |
Kiskunhalas |
Kiskunhalasi Semmelweis Kórház |
Gyomaendrőd |
Városi Egészségügyi Intézmény Védőnői Szolgálat |
Debrecen |
Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház |
Budapest |
Országos Mentőszolgálat, Budapest II. Mentőállomás (Buda) |
Eger |
Markhot Ferenc Oktatóház és Rendelőintézet |
Mosonmagyaróvár |
Karolina Kórház Rendelőintézet |
Siófok |
Siófoki Kórház-Rendelőintézet |
Akasztó |
Akasztó Község Önkormányzata Védőnői Szolgálat |
Budapest |
Béke Téri Gyermekrendelő |
Miskolc |
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház |
Komló |
Komlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi Központ |
Balassagyarmat |
Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet |
Szeged |
Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika |
Dunaújváros |
Szent Pantaleon Kórház |
Szolnok |
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet |
Szombathely |
Markusovszky Egyetemi Oktatókórház |
Esztergom |
Vaszary Kolos Kórház |
Budapest |
Újpesti Gyermekorvosi Rendelő |
Veszprém |
Csolnoky Ferenc Kórház |
Zalaegerszeg |
Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány |
a K&H gyógyvarázs programról
A K&H Csoport a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon az intézetek és szakembereik számára. A K&H gyógyvarázs program keretében 2004 óta közel 661 millió forint értékben, összesen 460 alkalommal kaptak műszereket a kórházak, mentőállomások és háziorvosi rendelők annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek.
A K&H Csoport a gyermekek testi gyógyulása mellett lelki egészségükhöz is hozzájárul. A 2013 óta működő K&H gyógyvarázs mesedoktorok program mára az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezésévé vált, melynek keretében bárki segítheti a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását. Az ország 48 kórházában várják személyesen az önkéntes meseolvasókat, de a K&H gyógyvarázs Youtube csatornáján keresztül videón is.
Kapcsolattartó
Csordás Emőke
Well PR- +36 30 221 3611
- e.csordas@well.hu
- www.kh.hu