újabb kamatvágás és gyengébb forint várható, érdemes devizával kiegészíteni a megtakarításokat
„Kedden újabb, ezúttal 10 bázispontos kamatvágásról dönthet a Monetáris Tanács, ami tovább gyengítheti a forintot. Az alacsony inflációs szint miatt a tovább csökkenő kamatkörnyezetben is pozitív reálhozam érhető el idén a pénzpiaci alapokkal és a rövid távú állampapírokkal is. Az újabb kamatvágás miatt viszont jó esély van a forint további gyengülésére, így mindenképpen érdemes deviza befektetésekkel kiegészíteni a megtakarításokat” - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
„A feltörekvő piacokat megcsapta a válság szele, ami Magyarországon is erőteljesen érezhető az elmúlt hetekben. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy kedden újabb, ezúttal 10 bázispontos kamatvágásról dönthet a Monetáris Tanács, mivel az erőteljesnek továbbra sem mondható GDP növekedés miatt továbbra is igény lehet a gazdasági növekedést ösztönző jegybanki politikára. Ezt a várakozást erősíti az is, hogy az MNB nyilatkozataiban a forint gyengülése ellenére is kitartott az alacsony alapkamat szükségessége mellett. Márpedig ez arra enged következtetni, hogy ha óvatos léptékben is, de akár a 2,5%-os szintig tovább csökkenthetik az alapkamatot” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
„A kamatdöntés mellett azonban legalább olyan érdekes lesz, hogy az MNB elnöke miként nyilatkozik a folytatást illetően. Amennyiben továbbra sem tesznek utalást a kamatvágási ciklus végére, hanem nyitva hagyják az ajtót az újabb csökkentéseknek, úgy a forint az elmúlt hetekben látott 314 EUR/HUF árfolyamot is átlépheti” – hangsúlyozta ki Horváth István.
„Az igen alacsony infláció miatt a csökkenő kamatszint mellett is pozitív reálhozam profitálható a pénzpiaci alapokkal, illetve a rövid távú állampapírokban is még érdemes gondolkodni. A következő hetekben jó eséllyel tovább gyengülő forint miatt pedig mindenképpen érdemes deviza befektetésekkel kiegészíteni a megtakarításokat” – javasolja a befektetési szakember.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 220 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.
főbb adataink:
K&H Bank
2013. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 210 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2576 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 16,2 milliárd HUF
K&H Alapkezelő
2013. szeptember 30-án:
teljes kezelt vagyon: 845,3 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 117,7 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 727,6 milliárd forint
K&H Biztosító
2013. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,3 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 115,6 milliárd HUF
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd HUF
Kapcsolattartó
Csordás Emőke
Well PR Ügynökség- 30-221-3611, 350 7390
- 350 7393
- e.csordas@well.hu, sajto@kh.hu
- www.kh.hu