Újabb segítség a vállalkozások számára
„Végre elérhető a kkv-k körében egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő uniós támogatás, a telephely-fejlesztési pályázat kitöltő programjai, így benyújthatóak a támogatási kérelmek. Egyúttal a benyújtási határidő is módosult 2011. szeptember 19-re, azonban a dél-alföldi, észak-alföldi és észak-magyarországi régió esetében továbbra is 2011. december 30. a végső benyújtási határidő” – mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
A mikro-, kis- és középvállalkozások számára ismét elérhető a telephely-fejlesztési pályázat. Az igényelhető támogatás összege 10-100 millió forint, kivétel ez alól az észak-magyarországi régió, ahol 10-150 millió forint lehet, a támogatási mérték viszont egységesen 20-60% között van. A pályázat keretében elnyert támogatás infrastrukturális fejlesztésekre, alap infrastrukturális beruházásokra, új eszközök beszerzésére, valamint projekt-előkészítési költségek finanszírozására használható fel. Az uniós forrás lehetőséget nyújt meglévő, működő telephelyek korszerűsítésére, új telephelyek létrehozására, valamint a telephelyek kihasználtságának növelésére.
A pályázaton kizárólag a termelő és/vagy szolgáltató tevékenységüket fejleszteni kívánó vállalkozások vehetnek részt, ugyanakkor kereskedelmi (mezőgazdasági, turisztikai) tevékenységre vonatkozó fejlesztés nem támogatható. A pályázati kiírás további alapfeltétele, hogy legalább egy új munkavállalót kell alkalmazni.
„Az uniós társfinanszírozású pályázati támogatások továbbra is fontos forrást jelentenek a vállalkozások számára, átlagosan minden második kkv tartja reálisnak, hogy részesül ilyen típusú támogatásból. Közülük is leginkább a mezőgazdasági vállalkozások, valamint a nagyobb árbevételű kkv-k optimisták a támogatáshoz jutást illetően. Konkrét pályázatot tekintve ugyanakkor az ipari, termelő cégek érzik magukat előnyben, hiszen mintegy 39%-uk jelezte, hogy az elmúlt időszakban hallott olyan pályázati kiírásról, amely komolyan érdekli a céget. Ez az arány a szolgáltató cégek esetében 33, a kereskedelmi cégek esetében 32, míg a mezőgazdasági cégek esetében csupán 25%” – tájékoztatott Németh László.
K&H kkv bizalmi index kutatás
A K&H és a GfK 2004 óta készíti el a mikro-, kis- és középvállalkozások körében végzett K&H kkv bizalmi index kutatást. A felmérés célja a magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaságok következő egy évre vonatkozó várakozásainak megismerése. A vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló tényezők alapján 10 részindexből számítják a teljes kkv bizalmi index értékét. Az adatvétel negyedévente, 700 vállalkozás vezetőjének megkérdezésével történik. A legutóbbi adatfelvétel 2011. június 7-17. között történt.
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint
K&H Csoport
A K&H Csoport Magyarország egyik vezető pénzügyi szolgáltatója. Az ügyfelek pénzügyi igényeire banki és biztosítási megoldásokat egyaránt kínál, amelyek közül az ügyfelek okosan dönthetnek és kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. A K&H Csoport termékpalettája kiterjed a hagyományos lakossági és vállalati banki termékeken kívül (számlavezetés, befektetések, megtakarítások, hitelek, bankgaranciák, bankkártya szolgáltatások, letétkezelés, treasury, projektfinanszírozás, stb.) a privát banki, a prémium banki szolgáltatásra, a befektetési alapkezelésre, a lízingre, az életbiztosításra, a vagyon- és felelősségbiztosításra, az egészség- és nyugdíjpénztári szolgáltatásokra, valamint az értékpapír kereskedelemre is. A K&H Csoport országszerte 235 lakossági fiókkal, valamint közel 460 biztosítást értékesítő szerződéses partnerén keresztül több száz pénzügyi szolgáltatást kínál ügyfeleinek.
A KBC Európa egyik vezető pénzügyi csoportja. Többcsatornás bankbiztosítási csoport, melynek tevékenysége Európára koncentrálódik. A Csoport jelentős, több esetben vezető pozíciót foglal el elsődleges hazai piacain, Belgiumban és Közép-Kelet Európában (Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon és Bulgáriában), ahol elsősorban lakossági ügyfeleket, kis- és közepes méretű vállalatokat és közepes tőzsdei kapitalizációjú helyi vállalatokat szolgál ki.
A KBC Belgium egyik legjelentősebb vállalata, és a brüsszeli Euronext tőzsdén is jegyzik.
főbb adataink:
K&H Bank
2011. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 231 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 3043 milliárd forint
adózás előtti eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 7,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 4,7 milliárd forint
K&H Biztosító
2011. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 8,5 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 105,6 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,6 milliárd forint
adózás előtti eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,2 milliárd forint
Kapcsolattartó
Csordás Emőke
Well PR Ügynökség- 350 7390/118
- 350 7393
- e.csordas@well.hu
- www.kh.hu