Újra indul az általános iskolások pénzügyi vetélkedője

Idén immár nyolcadik alkalommal nevezhetnek az általános iskolás csapatok a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedőre.  A verseny négy fordulóban, egy tanéven át tart majd, a témák fókuszába pedig pénzügyeink digitalizációja kerül. És ha már digitalizáció, akkor az értékes ajándékokat is garantálják a szervezők: a legjobb csapatok tagjai többek között tabletet, okos órát, drónokat és VR-szemüvegeket nyerhetnek.

Tegnap óta lehet regisztrálni a négy fordulóból álló versenyre, amelyre 3-5 fős csapatok jelentkezését várják négy kategóriában. „A vetélkedőt immár hét évvel ezelőtt indította a K&H Csoport, azaz a verseny lassan kijárja az általános iskolát. A pénzügyi nevelést az oktatás fontos részének tartjuk, olyan tudásnak, amely szükséges ahhoz, hogy a gyerekekből tudatosan dönteni képes felnőttek váljanak. Akik az első megmérettetésen már elsősként részt vettek, azok most nyolcadikosként még egyszer összemérhetik tudásukat korosztályukkal, ők már nagy lépést tettek az okos döntések felé. Tavaly 292 település 443 iskolájából 1 644 csapat 6817 diákja pályázott az ország legjobb pénzügyese címre, és most 2018. január 18-ig azok is csatlakozhatnak, akik először lépnek a pénzügyi tudatosság útjára” - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja. 

Az első online fordulóban, a csapatoknak a vetélkedő honlapján elérhető három játékos feladatot kell megoldaniuk és 2018. január 18-ig beküldeniük. A helyes megoldásokat beküldőket egy második online forduló várja, majd ezt követően a tavaszi regionális középdöntőkön már személyesen vesznek részt a csapatok. Közülük a legjobbak pedig a budapesti döntőn mérik össze pénzügyi tudásukat a tanév végén.

A versenyre a felkészülés inkább játék, mint tanulás, amelynek az alapját egy rajzfilm sorozatba szerkesztett tudásanyag adja, emellett a bank minden jelentkező csapatnak lehetőséget biztosít arra, hogy a hozzájuk legközelebb lévő bankfiókba ellátogassanak, ahol saját szemükkel láthatják, hogyan folyik a munka egy pénzintézetben.

A versenyzők biztosan megismerkednek majd a láthatatlan pénz és a netbankolás témájával, minden bizonnyal megértik, hogy miért nem lehet minden nap cukrászdába menni vagy épp a legújabb kütyüt megrendelni, hogy az ingyen hirdetett autó miért kerül pénzbe, vagy, hogy attól még, hogy látszólag egy műanyag kártyával fizetünk, még nem korlátlanok a lehetőségeink. 

A jelentkezési időszak 2017. október 2-a és 2018. január 18-a között tart. Magáról a versenyről és annak első online fordulójáról bővebb információ itt érhető el (http://www.kh-vigyazzkeszpenz.hu/). Az oldalról letölthető a verseny alapját képező Ez kész! Pénz! című rajzfilm is.

A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedőről

A K&H Csoport társadalmi szerepvállalásának részeként 2010-ben indította útjára a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőt. A program célja, hogy a magyarországi általános iskolások pénzügyi, gazdálkodási ismereteit gyarapítsa. A vetélkedő programja évről évre egyre több diákot vonz országszerte. A verseny indulásától a nevezések száma mintegy megtízszereződött, 2017-ben immár 6817 fő részvételével zajlott a verseny. 2010 óta a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőre összesen 533 településről 992 iskola csapata pályázott. Ez összesen több mint 30.000 résztvevő általános iskolás diákot jelentett. A K&H Csoport a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő programjával az általános iskolai korosztály pénzügyi tudatosságra nevelését kívánja előre mozdítani annak érdekében, hogy a jövő generációjának képviselői okos pénzügyi döntéseket hozhassanak.

K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 664 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Főbb adataink:

K&H Bank 2017. II. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 244 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 809 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 22,5 milliárd forint 

K&H Biztosító 2017. II. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,1 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 165,5 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,47 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,37 milliárd forint

Kapcsolattartó

LWp Kommunikáció

  • info@lwp.hu
  • +36 1 279 3900
  • +36 30 525 9520