ultimátumot kapott a sárga csekk
Mindenki megkapta a kitűnő bizonyítványát, ami az elektronikus bankolást illeti. A K&H stratégiájában a digitalizáció már évekkel ezelőtt kiemelt szerepet kapott. Ennek keretében fokozatosan és újabb innovációkkal tette gördülékenyebbé a pénzügyek intézését a bank. Erre pedig volt fogadókészség a vállalati és a lakossági ügyfelek körében, hiszen ma már egyre többen az elektronikus csatornákon bonyolítják a pénzügyeiket.
tarol az ebank és a mobilbank
A bank lakossági ügyfelei az idén március 16-a és április 15-e között 1,4 millió alkalommal léptek be az ebanki felületre, ami az egy hónappal korábbi időszakhoz képest közel 11 százalékos növekedést jelent. A mobilbankos alkalmazás pedig 3,8 millió K&H-s belépőt könyvelhetett el, ez 1,5 százalékkal haladja meg az előző havi számokat. A belépések mellett az elektronikus utalásoknál is komoly bővülés ment végbe: a mobilbankból küldött átutalások száma március közepéig 31 százalékkal nőtt – napi átlagban - több mint 19 ezerre. A K&H szakértői az elmúlt időszakban láttak némi átrendeződést az ebank és mobilbank használat között: az adatokból látható, hogy a mobilbanki szolgáltatásoknál nagyobb a növekedés. Ez összefüggésben van azzal, hogy egyre több nem csak banki szolgáltatás érhető el az okostelefonon, amelyek átveszik részben a számítógépek, notebookok szerepét. A K&H ebankon keresztül például a kártyalimitek beállítása idén március 16-a és április 15-e között csökkent az egy hónappal korábbi időszakhoz képest, a mobilbankon keresztül történő beállítások viszont 7,7 százalékkal növekedtek.
duplázás
A koronavírus-járvány hatása, vagyis, hogy a korlátozások miatt még többen választották az elektronikus megoldásokat a hagyományos ügyintézés helyett, különösen jól látszik a csekkbefizetések alakulásából.
A bank ügyfelei március 16. és április 15. között közel 36 ezerszer fizettek be csekket a K&H e-bankjukon keresztül. A mobilbankon pedig több mint 50 ezer csekkbefizetés történt. Előbbi 97 százalékos növekedést jelent az egy hónappal korábbi időszakhoz képest, a mobilbankos fizetéseknél pedig 96 százalékos emelkedés történt. Tehát egy hónap leforgása alatt közel dupla annyian fordultak az online eszközökhöz. A csekkbefizetések mellett a kártyafeltöltési, azaz top-up műveleteknél is jelentős a növekedés: az e-bankon keresztül 27 százalékkal többen tettek pénzt a kártyájukra mint egy hónappal azelőtt.
„A K&H mindig is kiemelten kezelte az elektronikus fizetési megoldások fejlesztését, a digitalizációt annak érdekében, hogy a mindennapi bankolás kényelmesebb, egyszerűbb legyen minden érintett számára. Ennek köszönhetően számos digitális megoldás áll az ügyfelek rendelkezésére, és az látjuk, hogy ebben a rendkívüli helyzetben ezeket egyre többen igénybe is veszik. Örülünk neki, hogy egyre többen nyitottak a virtuális megoldások iránt, a vírus miatti megnövekedett forgalmat és ügyfélszámot pedig fennakadás nélkül kezeljük” – mondta Árva András, a K&H lakossági ügyfelek szegmens marketing főosztályvezetője.
készpénz helyett
A kiugró bővülés miatt várhatóan a jövőben is többen bankolnak online, hiszen ezek a megoldások kényelmesek, gyorsak és biztonságosak. A csekkfizetés esetében ez nemzetgazdasági szintén is örömteli lenne, mert Magyarországon a készpénzállomány a jegybank adatai szerint bőven meghaladja a 6000 milliárd forintot, GDP-arányosan pedig több mint 10 százalékos. A készpénzhasználatnak jelentősek a logisztikai, gyártási költségei, ehhez képest az elektronikus fizetési megoldások olcsóbbak.
jótékony célra megy az online bankolás
A K&H egyébként egy hónapos kampányt hirdetett, ezzel is ösztönözve a digitális banki termékek használatát a járvány idején. A 2020. május 1. és 31. között futó adományozási program keretében a lakossági és kkv ügyfelek minden online bankkártyás fizetése és átutalása után 10 forintot adományoz a bank a járványkórházak számára. A végén összegyűlt összeget, a K&H számításai szerint mintegy 50 millió forintot, a kórházak koronavírus elleni küzdelméhez szükséges eszközök, berendezések beszerzésére és fenntartására, illetve a munka során felmerülő költségekre fordíthatják. A járvány miatt megnövekedett terhekkel küzdő kórházak támogatását a K&H alapítványai biztosítják.
Kapcsolattartó
KH Kommunikáció
- sajto@kh.hu