vegyesen fogadták a vállalkozások az őket érintő új adózási szabályokat
Az idei adócsomag-változások nagy részét már jól ismerik a hazai kis- és középvállalkozások. A megkérdezett kkv vezetők azonban úgy ítélték meg, hogy azok többsége nem lesz jelentős befolyással cégük helyzetére. Legpozitívabban a két új adónemmel, a kisvállalati adóval illetve a kisadózó vállalkozások tételes adózásával kapcsolatban nyilatkoztak a vállalkozások. Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, a kata beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a kiva esetében azonban a tényleges regisztráltak aránya nem tükrözi az optimista várakozásokat. Legnegatívabban a helyi iparűzési adó módosítását ítélték meg a vállalkozások” – mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
A K&H december elején 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőjét kérdezte arról, mennyire tájékozottak a 2013-as adócsomag őket érintő változásait illetően, és azok előre láthatón milyen hatással lesznek vállalkozásuk helyzetére. „A kutatás adatai azt mutatják, hogy a kkv-k többsége már decemberben tájékozódott az idei adócsomag-változásokról. Viszonylag nagy eltérés tapasztalható azonban az egyes elemek ismertségét illetően. A 2013-tól életbe lépő új adózási szabályok közül a fordított ÁFA fizetéssel kapcsolatban a vállalkozások túlnyomó többsége (87%) jól informált, de közel hasonló arányban ismerik a pénztárgépeket az adóhatóság számítógépeivel összekötő szabályozást (85%), amelynek azonban tényleges hatályba lépése egyelőre még kérdéses. Az újonnan bevezetett kisvállalati adózást (82%) és a kisadózó vállalkozások tételes adózását (81%) szintén nagyon magas arányban ismerték a megkérdezettek. Ezzel szemben a népegészségügyi termékadó módosítását, amely szerint ezentúl a NAV látja majd el az ezzel kapcsolatos feladatokat, a megkérdezett cégvezetők kevesebb, mint fele (44%) ismeri. Ennek oka az lehet, hogy ez a változtatás nem érinti a kkv-k teljes körét. Legkevésbé az újonnan bevezetett adókedvezményről, a szabad vállalkozási zónák kijelöléséről tájékozottak a vállalkozások. Ezt az új szabályozást a megkérdezett cégek alig harmada (31%) ismeri, holott az adókedvezmény mellett fejlesztési támogatást is nyújthat a vállalkozásoknak” – magyarázta az eredményeket Németh László.
Az egyes adócsomag változások ismertségén túl azonban még lényegesebb, hogy az említett újítások hatásait hogyan ítélték meg a vállalkozások. „A visszajelzések alapján a kkv-k jelentős része vélte úgy, hogy a módosításoknak nem lesznek különösebb hatásai a cég működésére. A vállalkozások a két új adónemmel kapcsolatban voltak leginkább bizakodók: a kisvállalati adóról (kiva) minden negyedik, míg a kisadózó vállalkozások tételes adójáról (kata) minden hetedik vállalkozás gondolta úgy, hogy pozitívan befolyásolja cégüket. Ez az arány azonban a kiva esetében a tényleges regisztráltak számában messze nem tükröződött, hiszen az NGM eddigi adatai alapján a katát több mint 50 ezren, a kivát azonban csupán néhány ezer vállalkozás választotta. Ennek oka feltehetően az lehet, hogy még december végén sem volt minden részlet ismert, így a vállalkozások inkább maradtak az eddig alkalmazott adózási szokásoknál” – mondta el a kkv szakértő.
A legnagyobb bizonytalanság a szabad vállalkozási zónák kijelölésével, illetve a népegészségügyi termékadó módosításával kapcsolatban tapasztalható. Az előbbinél a kkv-k 34%-a, míg az utóbbinál 27%-uk nem tudja még, hogyan fogja befolyásolni vállalkozásuk életét. A helyi iparűzési adó módosításához a legnegatívabb a kkv vezetők hozzáállása, minden ötödik megkérdezett kifejezetten negatívan értékelte a hipa módosítását.
a K&H kkv bizalmi index kutatásról
A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság vezetőjének megkérdezésével történik.
A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2012. november 30. és december 12. között történt.
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 226 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1900 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 123 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
főbb adataink:
K&H Bank
2012. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 209 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2357 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 14,6 milliárd forint
K&H Biztosító
2012. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,6 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 106,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,4 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,1 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu