K&H: a vállalatok fenntartható működésének kulcsa
minden, amit az ESG-ről tudni érdemes
Ezt a segédletet azért készítettük, hogy segítse a média munkatársait eligazodni a karbonlábnyomok, a vállalatok mérési, auditálási és jelentéstételi kötelezettségeinek a világában.
mi a különbség a fenntarthatóság és az ESG között?
A fenntarthatóság fogalma és az ESG gyakran felcserélhetőnek tűnik, de ez nem így van. A fenntarthatóság egy viszonylag tág fogalom és magában foglalja, hogy biztosítsuk a jövő generációi számára a természeti erőforrásokat, hogy ugyanúgy vagy jobban élhessenek, mint a mai generációk. Ezzel szemben az ESG mérhető, illetve olyan konkrét kérdésekre összpontosít, mint például az üvegházhatású gáz-kibocsátás, a vízhasználat, hulladékgazdálkodás, emberi jogok, vagy a sokszínűség.
mit is jelent pontosan az ESG?
Az ESG azokra a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási tényezőkre utal, amelyeket a befektetők is figyelembe vesznek, amikor egy cég fenntarthatósági törekvéseit felmérik.
Egyre több vállalat tesz közzé úgynevezett ESG beszámolókat, akár saját belső indíttatásból, vagy akár törvényi kötelezettségek és befektetői elvárások okán. Ezen összefoglaló jelentések alapján lehet ugyanis felmérni többek között a vállalatok működésével járó környezeti, társadalmi és vállalatirányítási kockázatokat és lehetőségeket.
Ne tekintsünk az ESG-beszámolókra egyszerűen szabályozói követelményként vagy olyanként, ami „jó, ha van”, bár sok haszna nincs. Az ESG-beszámoló alkalmas arra, hogy a vállalati kultúrát közvetítse, öregbítse a márka hírnevét, az ügyfelek számára megkönnyítse a márkával való azonosulást, egyben támpontot nyújt a befektetőknek döntéseik megalapozásához.
environmental
környezeti
A vállalatok felelőssége kiterjed a természeti környezetre is, beleértve az energiafelhasználást és azt, hogy a Föld érdekében hogyan sáfárkodnak a környezeti erőforrásokkal, milyen ökológiai lábnyomot hagynak maguk után. Néhány példa a környezetvédelmi problémákra:
üvegházhatású gázok kibocsátása, köztük elsősorban a széndioxid kibocsátás
- a klímaváltozás hatásai
- környezetszennyezés
- hulladékelhelyezés és -ártalmatlanítás
- biológiai sokféleség (biodiverzitás) csökkenése
- a környezeti erőforrások kimerülése
- vízvédelem és vízgazdálkodás
social
társadalmi
Az ESG társadalmi felelősségvállalási részében a vállalati működés egészére jellemző témák széles skáláját fedik le. Néhány példa a társadalmi témákra:
- diszkrimináció elleni fellépés
- sokféleség
- emberi jogok
- közösségi kapcsolatok
governance
vállalatirányítási gyakorlat
Az ESG vállalatirányítási eleme bemutatja, hogy milyen formában irányítják és ellenőrzik a vállalati tevékenységet. Egyre nagyobb elvárás az, hogy a vállalatok irányítása átlátható formában történjen. Néhány példa a corporate governance-szal kapcsolatos témakörökre:
- vállalati politika, szabályok, folyamatok
- jogok és felelősségi körök meghatározása
- igazgatósági struktúra
- javadalmazási politika
fenntarthatóság és zöld pénzügyek
Bármilyen meglepő, pénzügyeink a környezet védelmébe állíthatók, hiszen pénzügyi döntéseinkkel is „szavazunk” (akár egy őstermelő, amikor biokertészetet folytat, vagy akár egy megtakarító, aki felelős befektetési alap mellett teszi le a voksát).
Az alábbiakban összeszedtük a témakörhöz kapcsolódó leggyakrabban előforduló és legfontosabb kifejezéseket.
biokapacitás
A biokapacitás az a (biológiailag) termékeny terület, amely képes megtermelni a szükséges javakat, és ezek kiaknázása utána képes megújulni. Vagyis azt mutatja, hogy egy adott területnek mekkora az eltartóképessége, mekkora erőforrást tud előállítani fenntartható módon az igények kielégítéséhez. Mindezek alapján megmutatja, hogy egy főre mekkora termőterület jut. A biokapacitás azonban nem azonos az ökológiai lábnyommal!
CSRD
Az Európai Parlament által 2022 novemberében elfogadott Vállalati fenntarthatósági jelentésekről szóló irányelveket tartalmazza a CSRD. A mozaikszó a Corporate Sustainability Reporting Directive-et takarja.
fenntartható fejlődés
A fenntartható fejlődés annak a fejlődésnek a definíciója, mely kielégíti a jelen generáció szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációinak szükséglet-kielégítését.
greenwashing
A fogyasztók vagy az ügyfelek megtévesztése, a termék vagy szolgáltatás környezetre káros hatásainak elhallgatása, zöldként való feltüntetése. A környezeti előnyök túlzott kidomborítása, megszépítése a valósághoz képest.
- helyi ökoszisztéma
- Helyi életközösség, amelybe beleértjük a környező erdők és élőlényeik életközösségét is.
- karbonlábnyom
A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy ember életmódja (pl.: közlekedési szokásai), egy cég tevékenysége (pl.: gyártási technológiája) vagy egy termék életciklusa nyomán mennyi üvegházhatású gáz kerül közvetetten és közvetlenül a levegőbe. A karbonylábnyom az ökológiai lábnyom része, jelentős részét teszi ki annak.
klímabarát épület
Akkor beszélünk klímabarát épületről, ha annak építése, használata, illetve működtetése során a legkisebbre csökkentik a karbonlábnyomot.
körkörös gazdálkodás
Körkörös gazdálkodás esetében már a termelési folyamat során (a termék tervezésénél, gyártásánál) figyelembe veszik a további hasznosíthatóságot (pl.: visszaválthatóság, részben vagy teljesen újrahasznosíthatóság).
ökológiai lábnyom
Az ökológiai lábnyom az emberi tevékenység természeti erőforrások iránti igényének lenyomata. Minden, amit teszünk, ahol élünk, amit fogyasztunk, ökológiai lábnyomunk része. Ökolábnyoma van egy terméknek, egy embernek, vagy akár egy országnak is.
ökoszisztéma szolgáltatás
Az ökológiai rendszer által biztosított "haszon" (pl.: ivóvíz, tiszta levegő).
Párizsi Megállapodás
Az éghajlatváltozás olyan globális fenyegetést jelent, amely ellen a világ összes országának egymással együttműködve kell küzdenie. A világ vezetői 2015-ben ambiciózus új célokat fogadtak el az éghajlatváltozás elleni küzdelem terén. Ez a "Párizsi Megállapodás", amely a globális felmelegedés korlátozására irányuló cselekvési tervet tartalmazza. Az EU összes tagállama megerősítette a megállapodást.
SFDR
Mozaikszó, amely a Sustainable Finance Disclosure Regulation rövidítéséből áll össze. E rövidítés egy EU rendeletet takar, amely szerint a piaci szereplőknek a pénzügyi termékeikhez kapcsolódóan közzé kell tenniük a fenntarthatósági információkat is. Célja ezzel, hogy átláthatóbbak legyenek a befektetők számára az ESG alapok.
társadalmi felelősségvállalás
Corporate Social Responsibility (CSR) angol elnevezés magyar megfelelője, amely egy szervezeti stratégiát takar, melynek keretein belül a vállalatok kötelezettségeiken túl, önszántukból tesznek lépéseket a közjó érdekében, például a természet megóvásáért, a közösségért, a környezetért.
taxonómia rendelet
EU rendelet, mely kritériumokat állapít meg annak eldöntésére, hogy egy gazdasági tevékenység környezeti szempontból fenntarthatónak minősül-e, annak megállapítása céljából, hogy egy befektetés környezeti szempontból milyen mértékben fenntartható.
üvegházhatás
Az üvegházhatás egy folyamat, amelyet a Föld légkörét alkotó gázok okozzák. Az üvegházhatás során a Föld légköre a napsugarak egy részét elnyeli, egy részét azonban visszaveri. E körforgás által a felszín és az alsóbb légkör hőmérséklete magasabb lesz.
üvegházhatású gázok (ÜHG)
Olyan gázok, amelyek a légkörben az üvegházhatás kiváltásáért felfelősek. A Föld légkörében a legfontosabb üvegházhatású gázok a vízgőz, a szén-dioxid, a metán, a dinitrogén-oxid és az ózon. Az üvegházhatású gázok koncenctrációjának emelkedése fokozódó üvegházhatáshoz vezet, amely következtében emelkedik a Föld átlaghőmérséklete.
Zöld Ajánlás / MNB Zöld Ajánlás
A Magyar Nemzeti Bank ajánlása a pénzügyi intézmények részére, amelyben megfogalmazza az éghajlatváltozással kapcsolatos, a környezeti kockázatokról, valamint környezeti fenntarthatósági szempontok érvésenyítéséről szóló javaslatait.
zöld befektetés
Környezetvédelmi szempontokat szem előtt tartó befektetések, amelyek közvetve vagy közvetlenül támogatják a környezetvédelmet. A befektetés célpontjai olyan projektek, amelyek környezetvédelemre irányulnak.
zöld kötvény
Olyan vállalati kötvények, amelyeket egy külső keretrendszer alapján zöldnek minősítenek, mert a kibocsátó cég működése során a fenntarthatóság, környezetvédelem, társadalmi tudatosság és klímavédelem szempontjait érdemben figyelembe veszi.
Készült az MNB Zöld Pénzügyi Fogalomtár felhasználásával
fenntartható fejlődési célok
Az ENSZ által megalkotott „Fenntartható Fejlődési Célok” (SDG: Sustainable Development Goals) globális célokat fogalmaznak meg a kormányok, a vállalatok és a civil társadalom számára, hogy meghatározzák a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kihívásokat.
Magyarország 2012-2024 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégiája az Országgyűlés döntése alapján készült. A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács 2023 novemberében elindította a második Keretstratégia tervezési folyamatát, amely 2025-től lép majd hatályba.
fenntartható fejlődési célok a K&H stratégiájában
Az ENSZ által meghatározott célok fontos szerepet játszottak a K&H fenntarthatósági stratégiájának kialakításában. A K&H olyan fenntartható fejlődési témákat választott ki, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a pénzintézet által végzett banki és biztosítási tevékenységekhez. Támogatja a fenntarthatóbb és az éghajlatváltozással szemben ellenállóbb társadalomra való átállást.
A csoport fenntarthatósági stratégiájának három sarokpontja:
1. a termékek és szolgáltatások társadalomra és a környezetre kifejtett kedvező hatásának maximalizálása, a lehetséges negatív hatások minimalizálása vagy teljes elkerülése
2. minden alkalmazott felelősségteljes viselkedésének biztosítása
3. a helyi közösségek és a helyi gazdaságok támogatása
A K&H az elsődleges fókuszt a környezet védelmére, azon belül is a klímavédelemre helyezi. Az ENSZ éghajlati keretegyezményéhez csatlakozva vállalta: finanszírozott portfólióit úgy alakítja, hogy azok szén-dioxid kibocsátása a Párizsi Egyezményben foglaltakkal összhangba kerüljön. Ágazati szintű szén-dioxid kibocsátási célokat tűzött ki, melyeket figyelembe veszi a döntéshozatalkor és a kockázatkezelési folyamataiban is.
mi az a Fenntarthatósági beszámoló?
Az ESG-beszámoló magában foglalja a vállalat működésével és kockázataival kapcsolatos információk közzétételét három területen:
- környezetvédelem
- társadalmi felelősségvállalás
- vállalatirányítás
A befektetők az ESG-beszámolók segítségével azonosíthatják, mely vállalatok képviselnek kisebb pénzügyi kockázatot a környezeti-, társadalmi- és irányítási szempontok vizsgálata alapján.
Az ESG-beszámolók segítenek tehát a befektetőknek összehasonlítani a vállalatokat ESG szempontok alapján, és megítélni, hogy mely vállalatok vannak jobban kitéve az ESG kockázatoknak, és melyek azok, melyek jól felkészültek. Ez arra készteti a vállalatokat, hogy egyre nagyobb figyelmet fordítsanak a vállalati ESG-stratégiájukra, és egyre több ezzel kapcsolatos információt tegyenek közzé magukról, egyre átláthatóbban működjenek.
ESG-pontrendszerek
Olyan nagy üzleti szak portálok, tanácsadó és hitelminősítő cégek, mint például a Bloomberg, vagy az S&P Dow Jones rendszeresen publikálnak vállalati értékeléseket. A minősítések azt is mérik, hogy egy vállalat gazdasági értéke milyen mértékben van „veszélyben” az ESG-tényezők miatt, és így azt is jelzik, hogy mennyire alkalmas befektetésre. Azok a vállalatok, amelyek részletesen beszámolnak saját ESG-teljesítményükről, általában magasabb pontszámot érnek el.
növekvő igény ESG-adatokra
50%
A befektetők több mint fele mielőtt döntést hozna befektetéséről, szeretné tudni, hogy a vállalat működése megfelel-e erkölcsi elvárásainak.
68%
A többség olyan adatok nyilvánosságra hozatalát várja el, amelyben maradéktalanul megbízhat.
az erős ESG-stratégia értéket teremt
„A vállalatok fenntarthatósággal kapcsolatos intézkedései a hatékonyabb kockázatkezelés és az innovatív megoldások miatt kedvezőbb pénzügyi eredményeket hoznak.” ESG & Financial Performance, NYU Stern Center for Sustainable Business & Rockefeller Asset Management, 2021
jobb teljesítmény
Az alacsony szén-dioxid kibocsátásba fektetett pénz és energia végső soron javítja a pénzügyi teljesítményt.
A New York-i Egyetem Stern Center for Sustainable Business és a Rockefeller Asset Management közös tanulmánya
értékelik
A befektetők általában értékelik, ha a vállalatok tájékoztatást adnak az ESG tényezőik alakulásáról, ezzel kapcsolatos stratégiájukról.
A Nasdaq éves jelentése, 2021
stabil kilátások
Azon vállalatok részvényárfolyama, amelyek az ESG-vel összefüggésben a legtöbb információt tették közzé, kevésbé ingadozott.
A Nasdaq éves jelentése, 2021
járulékos haszon
Ösztönzi a növekedést és a költségek csökkentését, a szabályozói elvárásoknak való megfelelést, növeli a termelékenységet és segíti a befektetések optimalizálását.
McKinsey & Company
kötelező Fenntarthatósági beszámolót készíteni?
A CSRD szerinti közzétételi követelményekre való felkészülés tehát egyre sürgetőbbé válik. A CSRD sokkal részletesebb fenntarthatósági jelentést vár el, az érintettek köre pedig jelentősen kibővül. Magyarországon ez kb. 1000 céget fog érinteni.
2025. január 1-től a kötelezettség minden nagyvállalatra érvényes, azaz minden olyan entitásra, amely a mérlegfordulónapján az alábbi három kritérium közül kettőt meghaladja:
- 250 alkalmazott
- 40 millió EUR nettó árbevétel
- 20 millió EUR mérlegfőösszeg
Az ESG törvény tartalmazza továbbá a kötelező fenntarthatósági átvilágítási kötelezettségeket is a CSDDD-hez hasonlóan. A szabályozásban meghatározott bizonyos nagyvállalatoknak kötelező működésüket fenntarthatósági szempontból átvilágítaniuk, és ennek eredményéről ESG beszámolót készíteniük.
Fontos hangsúlyozni, hogy a CSRD-n alapuló fenntarthatósági jelentés nem egyenlő az ESG beszámolóval, amelynek hátterül uniós szinten a CSDDD, hazai szinten pedig az ESG-kerettörvény adja a jogi hátterét.
miért fontos a fenntarthatósági jelentés?
Ma még nem létezik minden országra kiterjedő, globális szabályozás. Bíztató azonban, és jelentős változást hozott az Európai Unió Vállalati Fenntarthatósági Jelentési Irányelve (Corporate Sustainability Reporting Directive, rövidítve CSRD), amely része az európai zöld megállapodásnak, annak a szakpolitikai kezdeményezéscsomagnak, amelynek célja, hogy megteremtse az alapokat az EU-ban a zöld átálláshoz és ahhoz, hogy az Unió tagállamai 2050-re klímasemlegessé váljanak. Fenntarthatósági jelentést a CSRD alapján kell készíteni.
Az Európai Unió Vállalati Fenntarthatóság Átvilágítási Irányelve (Corporate Sustainability Due Diligence Directive, rövidítve CSDDD) arra kötelezi a vállalatokat, hogy átfogó fenntarthatósági átvilágítást végezzenek. ESG-beszámolót a CSDDD alapján, illetve annak helyi megfelelője, a magyar ESG kerettörvény alapján kell készíteni.
Mindkét uniós irányelv komoly hatást gyakorol majd a magyar vállalkozásokra is.
kötelező fenntarthatósági jelentést készíteni?
Az Egyesült Államokban az Értékpapír- és Tőzsde felügyelet (SEC) már 2010-ben útmutatást adott ki arra vonatkozóan, hogy a vállalatok készítsenek jelentést az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázataikról. A SEC 2024-ben kiadta a végleges szabályozást, amely előírja, hogy a 2025. év zárásától kezdve a tőzsdén jegyzett cégeknek, illetve a nyilvános részvénykibocsátással (IPO val) tőzsdére lépni szándékozó cégeknek évente klíma jelentést kell közzé tenniük. A jelentésnek „a befektetők számára következetes, összehasonlítható, döntések szempontjából hasznos információkat” kell tartalmaznia.
Az ázsiai-csendes-óceáni térség szabályozói vezető szerepet játszanak a fenntarthatósági jelentésre vonatkozó követelmények és szabványok kidolgozásában és finomhangolásában. Az idei év különösen aktív volt, a szabályozók átdolgozták a kereteket, és együttműködtek az érdekelt felekkel. A hongkongi, a szingapúri, a japán tőzsdék a jövőben megkövetelik az fenntarthatósági jelentések rendszeres közzétételét. Dél-Koreában, Indiában, Malajziában és a Fülöp-szigeteken még folynak az egyeztetések a bevezetésről. Kína, Indonézia és Thaiföld még nem tették közzé elvárásaikat.
Európában a vállalatok fenntarthatósági jelentés tételéről szóló irányelv (CSRD) legfontosabb célja, hogy elősegítse a pénzügyi források fenntartható tevékenységek felé áramlását. Az irányelv közös jelentésbeli szabályokat határoz meg, növeli az átláthatóságot és előírja, hogy a fenntarthatósági jelentések következetesek, megbízhatóak és össze hasonlíthatóak legyenek. Az irányelv elfogadásával tehát a vállalatok pénzügyi eredményessége mellett a hosszú távú tevékenységük és működésük fenntarthatósága is meghatározó szerepet fog játszani a befektetői döntésekben.
Magyarországon 2024. január 1-től lépett életbe a számviteli törvény nem pénzügyi beszámolóra vonatkozó szabályait a CSRD (Vállalati Fenntarthatósági Jelentési Irányelv) alapján honosító rendelkezés, amely meghatározta azon vállalatok körét, amelyeknek fenntarthatósági jelentés készítési kötelezettségük van.
amire szükség lesz
Nem mindig egyszerű a cégen belül valamennyi érintett részlegtől begyűjteni a különféle pénzügyi vagy akár műszaki adatokat, amelyek a fenntarthatósági jelentés összeállításához és közzétételéhez szükségesek.
Az érintettek és érdekeltek körének meghatározása. Kik a stakeholderek?
Miután meghatározásra került az érintettek köre, célszerű, ha a cégvezető kijelöl a szervezeten belül egy fenntarthatóságért felelős szenior/vezető kollégát, aki ezután a különböző területekről (pl. kockázatkezelés, pénzügy, kontrolling, üzleti terület … ) dedikált kollégák részvételével kialakít egy „fenntarthatósági csapatot”.
Hogy csinálják mások? Adatgyűjtés és felkészülés
Érdemes más, hasonló szektorban működő vállalatok fenntarthatósági jelentéseit is tanulmányozni és megnézni, hogy milyen adatokat/információkat tesznek közzé, milyen keretrendszereket használnak. Ezek az információk segítségül szolgálhatnak ahhoz, hogy a vállalat meghatározza saját maga számára a gyűjtendő adatok körét és a releváns mutatókat. Ezt követően pedig be lehet azonosítani, hogy mely adatok állnak rendelkezésre és melyek azok az információk, adatok, amelyekre ezen felül még szükség lesz.
Adatminőség és -elemzés
Több esetben már az adatok értelmezése sem könnyű feladat, így gyakran több terület együttműködése szükséges ahhoz, hogy a meghatározott adatok megfelelő minőségben rendelkezésre álljanak és a fenntarthatósági jelentés az elvárt minőségben elkészíthető legyen.
mit tesznek a világcégek?
Microsoft
MSCI ESG minősítés: AAA
Használt keretrendszerek: SASB, TCFD, GRI, SDG
The Coca-Cola Company
MSCI ESG Rating: AA
Használt keretrendszerek: SASB, GRI, TCFD, SDGs, UNGC, UNGPRF
American Express
MSCI ESG Rating: AA
Használt keretrendszerek: SASB, GRI, TCFD
3M
MSCI ESG minősítés: AAA Használt keretrendszerek: SASB, GRI, Egyesült Nemzetek Globális Megállapodása (UNGC), TCFD, SDGs
KBC
MSCI ESG minősítése: AAA
CDP ESG minősítése: A
A K&H anyabankja kiemelkedő ESG minősítésekkel rendelkezik. 2024-ben is felkerült a Financial Times magazin Climate Leaders listájára.
A KBC1 és a K&H is kötelezettséget vállalt arra, hogy Felelős Banki Tevékenység (UN Principles for Responsible Banking) elveit aláíró bankként üzleti stratégiáját és portfólióit a Párizsi Megállapodás klímacéljaival összhangban fogja irányítani.
Ezzel összefügésben a K&H a KBC Csoport részeként portfoliójára vonatkozóan kidolgozta, számszerűsítette és nyilvánosságra hozta klímavédelmi célkitűzéseit. 2022 szeptemberében pedig a KBC publikálta a klímavédelmi szempontból legrelevánsabb szektorok portfolióira vállalt számszerű CO2 kibocsátási célkitűzéseit.
A K&H Fenntarthatósági jelentése tartalmazza pénzintézet számszerű CO2-kibocsátási céljait.
A belga pénzügyi csoport 2015 óta 68 százalékkal csökkentette saját szén-dioxid-kibocsátását. A KBC és a K&H célja, hogy 2030-ra 80 százalékot érjen el a kibocsátás-csökkentése.
A K&H Fenntarthatósági igazgatóság szorosan együttműködik az anyabank szakembereivel. Feladatai közé tartozik egyebek között a kitűzött klímacélok elérésének koordinációja, a banki működés fenntarthatósági szempontok mentén történő fokozatos átalakítása, a klímaváltozással összefüggő kockázatok kezelése, valamint a fenntarthatósági vonatkozású adatszolgáltatás.
K&H fenntarthatósági index
2022 tavasza óta a Bank félévente készít felmérést és közli fenntarthatósági indexét.
360 olyan közepes és nagyvállalat fenntarthatóságért felelős képviselőjét kérdezik meg telefonon, amelyek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot.
Az 48 kérdésből álló kérdéssorból összesen öt, úgynevezett kompozit alindexet hoztak létre, amelyek a fenntarthatósághoz való viszonyról, az ezzel kapcsolatos stratégiakészítésről, különféle aktivitásokról, valamint azok eredményének méréséről adnak átfogó képet. Ezeknek az alindexeknek a súlyozott átlagából képezik a K&H fenntarthatósági indexet.
A K&H fenntarthatósági index és a mögötte lévő kutatás megmutatja, hogy a hazai közepes és nagyvállalatok hogyan állnak a fenntarthatóság problémájához, mennyire vannak felkészülve és mit tesznek annak érdekében, hogy környezeti lábnyomukat csökkentsék.
szolgáltatás és termékkínálat lakossági ügyfelek számára
A K&H az ügyfelekkel partnerségben a megoldás része szeretne lenni. Olyan termékek és szolgáltatások kidolgozását tűzte napirendre, melyekkel közvetlenül is támogatja az átállást egy karbonszegényebb gazdasági modellre.
K&H zöld lakáshitel:
A K&H zöld jelzáloghitel a Magyar Nemzeti Bank zöld tőkekövetelmény kedvezményprogramjával összhangban került kialakításra, melynek célja az energiahatékony otthonteremtés mellett a lakásfelújítások és a lakossági ingatlanok energetikai modernizációjának finanszírozása. Bevezetése óta 4,5 milliárd forint zöld lakáshitel folyósítása történt meg. A piacon elsőként a K&H zöld lakáshitelt már használt lakásra is igénybe lehet venni.
K&H energetikai kalkulátor:
Néhány egyszerű lépés után megbecsüli az ingatlan jelenlegi energiahatékonysági besorolását, és útmutatást ad a jövőbeli energetikai felújítások optimális tervezéséhez. Eddig több mint 3 000 számítást végeztek a weboldalon.
K&H lakásbiztosítási kedvezmény:
A K&H Biztosító is előtérbe helyezi a fenntarthatósághoz kapcsolódó megoldásokat. A K&H lakásbiztosítás 10%-os díjkedvezményt kínál a „BB” vagy annál jobb energiahatékonysági tanúsítvánnyal rendelkező ingatlanok számára.
K&H felelős alapok:
A K&H kínálatában már 19-féle felelős befektetési alap közül válogathatnak az ügyfelek, akik az ilyen típusú alapok választásával is hozzájárulhatnak közös fenntarthatósági célok eléréséhez. Magyarországon a hazai befektetési alapok között elsőként a K&H ökoalap kapta az EU szabályozás 9-es cikk szerint meghatározott, a fenntarthatósági szempontokat legmagasabb szinten figyelembe vevő minősítést. A felelős befektetések 2023-ban az új értékesítések 16 %-át tették ki, így a felelős befektetésekben kezelt vagyon 2023 év végén meghaladta az 500 milliárd forintot.
szolgáltatás és termékkínálat üzleti ügyfelek számára
K&H zöld vállalati hitelek:
A K&H hitelezési politikájával hozzájárul a fenntarthatóbb gazdasághoz és nagy hangsúlyt fektet a megújuló energiatermelés támogatására. 2023-ban több mint 70 milliárd forint értékben kötött új vállalati zöldhitel szerződést, többek között fenntartható ingatlanok illetve megújuló energia finanszírozására.
K&H zöld autólízing:
Vállalkozások, kedvező fix kamatozással, forintalapú konstrukcióban lízingelhetnek használt vagy új, tisztán elektromos autót. 2023-ban továbbra is ez volt az egyetlen kifejezetten elektromos autókra elérhető lízing konstrukció a lízing piacon, mely az egyik legkedvezőbb nem támogatott lízing formájú finanszírozás a magyar piacon. 2023 ban a K&H zöld autólízing az új személyautó lízing kötések 22% át tette ki.
K&H agrár CO2 kalkulátor:
CO2 A K&H az Agrárközgazdasági Intézettel együttműködésben fejlesztette agrár CO2 kalkulátorát, amely elérhető a K&H weboldalán növénytermesztő és állattenyésztő agrár ügyfelei számára egyaránt. Célja, hogy támogassa az agrár ügyfeleit a vállalati tudatosság építésében és a fenntartható gazdálkodás kialakításában.
K&H gépjármű biztosítási kedvezmény és kiegészítő szolgáltatás:
2022 januárjától a K&H gépjármű-felelősségbiztosítás 20%-os díjkedvezményt biztosít elektromos autókra és 10% ot hibrid autókra. 2023 augusztusától a K&H casco biztosítás az elektromos és plug-in hibrid gépjárművek olyan speciális kockázataira is fedezetet nyújt, mint a töltőkábel és töltőállomás kárainak biztosítása. 2023 decemberétől pedig a K&H vállalkozói biztosításhoz már környezetvédelmi felelősségbiztosítási fedezetet is igényelhető. 2023-ban a casco szerződések 22%-a volt „zöld” casco, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések 6,5%-a hajtóanyag kedvezménnyel lett igénybe véve tisztán elektromos és hibrid autókra.
K&H zöld vetőmag program:
2023-ban a természeti diverzitás fenntartását és a növénytermesztés fenntarthatóságát egyaránt támogatta a K&H kezdeményezése, mely új mezőgazdasági gép-lízing szerződések keretében zöld vetőmagot biztosított az agrár ügyfelek számára. Ezzel a K&H minden 25 millió forint szerződéses összeg után egy 25 kg-os vetőmagcsomagot adott ajándékba ügyfeleinek, amely kb. 2 hektárnyi terület bevetéséhez elegendő, és nem csupán a talajt védi, de egyszersmind a biodiverzitás fenntartásához is hozzájárul. 2023-ban 33 ügyfél kapott vetőmagcsomagot.
fennmaradó kibocsátás megváltása
A KBC Csoport, így a K&H is a saját működéséből adódó kibocsátás tekintetében klímasemlegességet ért el már 2021-ben is. A fennmaradó karbon-kibocsátás kompenzációját a legmagasabb minőségű és legszigorúbb szabványok szerint tanúsított ellentételezési (ún. off-setting) projektek finanszírozásával váltja meg.
Amazonas
A brazíliai Envira Amazonia projekt segít megőrizni a gazdag biológiai sokféleséget és az ökoszisztéma-szolgáltatások széles skáláját. Emellett közvetlen előnyöket biztosít a helyi közösségek számára, és a projekt első 10 éve alatt mintegy 12,6 millió tonna szén-dioxidot kötött le.
Mangrove erdők
226 000 hektár elmocsarasodott árterület erdősítését tűzi ki célul Pakisztánban, az Indus deltájában. Jelentős éghajlati előnyökkel jár, hozzájárul a biológiai sokféleség megőrzéséhez és helyreállításához, valamint a part menti területek védelméhez.
Tőzegmocsarak
Az indonéziai Rimba Raya Biodiverzitás Rezervátum fizikai pufferzónaként működik az olajpálma-ültetvények és a Tanjung Puting Nemzeti Park között. A projekt megakadályozza a behatolást a nemzeti park területére, ahol a Föld egyik utolsó megmaradt, vadon élő orángután-populációja él.
Keo Seima
Kambodzsa egyik legfontosabb, egyben az erdőirtás miatt komoly veszélynek kitett vadvédelmi területe. A projekt célja az erdőirtás visszafogása.
szeptember, a fenntarthatóság hónapja
A K&H 2022 óta pedig szeptember hónapot kiemelten is a fenntarthatóság ügyének szenteli.
Együttműködési megállapodás a WWF-fel
2023. szeptemberében együttműködési megállapodást írt alá a WWF Magyarországgal a természetes élőhelyek rehabilitációjának támogatására, ezzel elősegítve a biodiverzitás fennmaradását. A támogatáshoz a K&H ügyfelei is hozzájárultak, hiszen 2023. szeptember közepétől az év végéig minden Kate-tel, a K&H digitális pénzügyi asszisztensével történő interakció után a bank 100 forintot különített el saját bevételeiből az élőhely-rehabilitációs célok megvalósítására.
K&H hűsítő és állatbarát ligetek
A program célja, hogy fák és bokrok ültetésével növelje a zöld környezetet az oktatási intézmények udvarán és hozzájáruljon a környezettudatosságra neveléshez. 2022-ben, a kiválasztott 100 nyertes intézmény udvarán összesen 555 fa és 1110 cserje került elültetésre 2023 júniusáig a 10 millió Fa Alapítvány szakmai együttműködésével. A programot továbbfejlesztve a pénzintézet elindította a K&H állatbarát ligetek kezdeményezést, amelynek középpontjában a biodiverzitás védelme áll, hiszen a növények ültetése mellett még a madarakat, sünöket, rovarokat is becsalogatja az oktatási intézmények udvarára.
K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat 2023
2023-ban kilencedik alkalommal hirdette meg a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot, amelynek célja, hogy anyagi támogatással segítse az agrárágazat fenntartható, hosszú távú fejlődését szem előtt tartó egyetemi hallgatók tanulmányát, kutatómunkáját. Az elmúlt 9 évben hetvenen kaptak összesen 12,8 millió forint támogatást kutatómunkájuk folytatásához, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a mezőgazdaság hatékonyabb, biztonságosabb és fenntarthatóbb legyen.
kérdezd meg!
Van valami, ami nem világos a cégek jelentési kötelezettségeivel, ESG-beszámolóival kapcsolatban? Érdekel, hogy mit tehetnek a magánemberek és mit a cégvezetők a fenntarthatóság érdekében? Személyes konzultációt biztosítunk neked a szakértővel:
Suba Levente, fenntarthatósági vezető
Az összeállítás a workiva.com, a Deloitte, valamint a Latham & Wattkins LLP anyagainak felhasználásával az LA Communications közreműködésével készült.
ESG elismeréseink
Euromoney – Magyarország legjobb fenntarthatósági bankja 2023
Privatbankar.hu – Az év ESG alapkezelője
Greengage díj – Zöld lakáshitel szolgáltatások kategória - első helyezett
Green Awards – az Év Jó Ügye kategória – K&H hűsítő ligetek
Green Pledge védjegy
Joint Venture Szövetség – legjobb ökoszisztéma különdíj első helyezett
CSR Hungary Díj 2023 – Legjobb CSR Programért, Legjobb környezeti felelősségvállalásért
Ezüst Prizma-díj – K&H fenntarthatósági index
Effie Awards Hungary 2023 – bronz – K&H zöld jelzáloghitel
Euromoney – Piacvezető bank Magyarországon vállalati és társadalmi felelősségvállalás (CSR) kategóriában
Joint Venture Szövetség – Legjobb ökoszisztémát építő vállalat kategória 2. hely
Joint Venture Szövetség – Legjobb ESG értékeket támogató, élenjáró vállalati program kategória 2. hely
Kapcsolattartó
K&H Kommunikáció
- sajto@kh.hu