kössünk cascot használt autóra?
2024. november 28. - Mindannyian szeretnénk járművünket biztonságban tudni, de mi a helyzet a régebbi kocsikkal? Köthetünk cascot használt autóra?
A városi közlekedés hatékony megszervezése komoly nehézséget jelenthet, mivel az utakon az autók és a zsúfoltság miatt egyre többször és könnyebben alakulnak ki kilométeres dugók. Az utak folyamatos terheltsége miatt az úthibák is gyakoribbak, melynek javítása további fennakadásokat okoz. A belvárosi parkolási lehetőségekről pedig már inkább ne is beszéljünk.
Egy viszont biztos: közlekednünk kell. Tetszik vagy sem, időnk jelentős részét így is, úgy is utazással töltjük. Ha a kényelem hívei vagyunk, vélhetően inkább az okozhat dilemmát, hogy egy saját autót tartsunk fenn, vagy inkább a fővárosban egyre népszerűbb carsharing szolgáltatások egyikére cseréljük utazási szokásainkat. Utána jártunk, hogy melyik lehetőség kinek és mikor éri meg jobban.
A carsharing, vagy más néven közösségi autózás, hazánkban néhány éve robbant be a köztudatba. Tulajdonképpen, ahogy a nevéből is látható, ez egyfajta autómegosztás, ami lehetőséget nyújt arra, hogy a klasszikus autókölcsönzésnél gyorsabban, rugalmasabban és bizonyos esetekben olcsóbban béreljünk autót egy-egy utazás erejéig.
A közösségi autózás fogalma magába foglalja a közösségi taxizást (Uber), a telekocsi megoldásokat (Oszkár) és az autókölcsönzés kiváltására alkalmas rendszereket is (GreenGo, MOL Limo, Drive Now), melyek jelenleg csak a fővárosban elérhetőek. Ha a rendszeres autó használókat vesszük figyelembe, egyértelműen csak a harmadik opció lehet reális alternatíva a saját autó kiváltására.
Az első és legfontosabb szempont a saját életvitelünk és családi állapotunk. Válaszoljunk meg néhány kérdést, mielőtt döntenénk:
A legfontosabb számítás, amit el kell végeznünk, hogy évente nagyjából hány kilométert teszünk meg autóval. Korábbi tesztek alapján elmondható, hogy a jelenlegi percdíjak és díjcsomagok mellett abban az esetben éri csak meg elgondolkodni a saját autónk feladásán, ha 9–10 ezer kilométernél kevesebbet utazunk éves szinten. Ha napi szinten kellene meghatároznunk, akkor azt mondhatjuk, hogy 15–16 kilométernél kevesebb utazás esetén éri meg a közösségi közlekedést választanunk, persze figyelembe kell vennünk az úticélunk belvárostól való távolságát is, illetve az útszakaszok telítettségét, mivel a közösségi autózás díja percek után számolódik.
Ha ennél többet kell utaznunk, egyelőre nem éri meg búcsút mondani a saját autó adta kényelemnek és folyamatos rendelkezésre állásnak. Természetesen számtalan egyéb tényezőt is figyelembe kell vennünk, úgy, mint a különböző adókat, karbantartást, az autó típusát és a kényelmi szempontokat is.
Ami pedig a költségeket illeti: a felhasználók általában két díjcsomagból választhatnak a legnagyobb szolgáltatók esetében, melyek között a fő különbség a havi fix díjazásban van. Az alap díjcsomag 990 HUF havi „tagsági” díjat von le a felhasználóktól, majd ezután az autóbérléshez 65–99 HUF az autó típusától függően, a várakozáshoz pedig 15 HUF percdíjat számítanak fel. Ezzel szemben a minimál díjcsomag nem tartalmaz havi fix díjat, viszont magasabb autóbérlési és parkolási költséget számol fel. Mindkét díjcsomag esetén az egyik szolgáltatónál egy 1000 HUF-os bankkártya regisztrációs díjjal, és mindkettő esetén 4900–5900 HUF-os felhasználói regisztrációs díjjal kell számolnunk.
Vannak olyan élethelyzetek, amikor kifejezetten hasznos lehet egy ilyen szolgáltatást igénybe venni, míg máskor egyszerűen elképzelhetetlen. Egy közösségi autó egyértelműen előnytelen a kisgyerekes családoknak és nem alkalmas a hosszabb időtartamú, vagy nagyobb távolságra történő utazásra sem. Emellett érdemes átgondolni, hogy mennyire szoros az időbeosztásunk, hiszen nem biztos, hogy a város külsőbb területein egyből a rendelkezésünkre áll egy autó, illetve az is fontos tényező, hogy általában mennyi mindent kell magunkkal vinni az utazásaink során.
Csak úgy, mint minden közösen használt dolognak, ezeknek az autóknak is van néhány árnyoldala:
A fenti szempontokat összegezve talán azt mondhatjuk, hogy azoknak éri meg inkább a carsharinget választani, akiknek még nincs autójuk és viszonylag frekventált helyen laknak. Ebből adódóan alapvetően tömegközlekedéssel járnak, de adódhatnak olyan alkalmak az életükben – mint például nagybevásárlás, külsőbb kerületbe közlekedés – amikor alkalomadtán mégis szükség lenne egy autóra, melyet ezt leszámítva keveset használnának és parkolóhely szűkében a tárolása is macerás lenne. Azoknak pedig, akik napi szinten – esetleg vidéki utazáshoz is – többet használják autójókat, továbbra is a városi kisautó lehet az ideálisabb választás.
Ha számodra a városi kisautó a költséghatékonyabb megoldás, tudtad, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díján online kötéssel is spórolhatsz? Tudj meg többet a K&H kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról és kösd meg akár 39% kedvezménnyel percek alatt, online!
Válaszd autódhoz a K&H gépjárműbiztosításait, amiket kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!