2015. szeptember 23.
Kisgyerekekről gondoskodni 24 órás elfoglaltságot jelent, és, ha a kicsik már a saját lábukon is nekiindulnak felfedezni a világot, a szülőknek még nehezebb dolguk van. Sorozatunk első részében megmutatjuk, hogyan tehetjük lakásunkat a család legkisebb tagjai számára is biztonságossá és kényelmessé!
Gyakorló szülök tudják, hogy egy másodpercre sem lankadhat a figyelmük, ha kisgyerek van a háznál, hiszen a baj egyik pillanatról a másikra megtörténhet. Baleset pedig nemcsak az utcán vagy a játszótéren, hanem az otthonunkban is könnyen érheti a kicsiket. Érdemes tehát résen lenni, és a legideálisabb esetben még a baba érkezése előtt néhány óvintézkedést megtenni annak érdekében, hogy kicsiket és nagyokat egyaránt biztonságban tudhassunk.
Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet adatai szerint 14 évnél fiatalabb gyermekek esetében a balesetek mintegy kétharmada az otthonukban következik be, de később, a serdülőkorban is jelentős az otthoni balesetek száma. A KSH az Egészségügy Minisztérium megbízásából készített kutatása szerint 2006-ban az egészségügyi ellátást igénylő kamasz lányok 37, a fiúk pedig közel 24 százaléka sérült meg otthon. Ezek az apró horzsolásoktól egészen a komoly, életet veszélyeztető sérülésekig terjedhetnek. A kutatás szerint azok a 0-4 éves gyerekek, akik nem közlekedési baleset miatt szorultak kórházi ellátásra, leginkább csonttörés, égés és mérgezés miatt kerültek kórházba.
biztonságban a lakásban
- Nézzünk végig a lakásunkon gyerekszemmel! Gondoljuk át, mit érhet el egy kisgyerek, mit tud leverni, hol vannak éles sarkok, forró fűtőtestek, van-e kandalló, vagy lelógó terítőnk, amit magára ránthat a gyerek?
- Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet azt tanácsolja, hogy elsőként alakítsunk ki a gyerek számára egy olyan helyet, ahol biztonságosan tud játszani, ahol nincsenek éles tárgyak, nem tud leverni semmit.
- A dísztárgyakat, törékeny kiegészítőket tegyük fel egy magas polcra, ahol a kicsik nem érik el és nem tudják magukra rántani!
- Nézzük végig az ablakokat, teraszajtókat! Szükség esetén rendezzük úgy a bútorokat, hogy ne érje fel a gyerek az ablakot például a kanapéról.
- A lépcsőre, erkélyre szereljünk korlátot, az ingatlanon belüli lépcsők aljára és tetejére pedig biztonsági kaput érdemes felszerelni. Erre egészen addig szükségünk lesz, amíg a gyerek nem tud egyedül, biztonságosan közlekedni a lépcsőn.
- Ma már rengeteg féle biztonsági gyerekzár létezik, ezekkel lezárhatjuk a fiókokat, a hűtőszekrényt, a konnektorokat és a vécét is.
- Örökmozgó gyerek esetén jól jöhetnek a bútorokra szerelhető sarok- és élvédők!
- Gyerekbiztos zárak ide vagy oda, fontos, hogy megtanítsuk a kicsiknek, hogy a konyha nem játszótér, az éles tárgyak pedig komoly sérüléseket is okozhatnak.
- A konyhában a forró ételekkel is vigyáznunk kell: soha ne rakjuk a lábosokat a tűzhely külső gázrózsáira, minél beljebb vannak, annál kisebb az esélye, hogy valaki magára rántja őket.
- Hasonlóképpen zárjuk el a gyerekek elől a gyógyszereket, vegyszereket, tisztítószereket. A kapszulás mosószerek például szép színesek, ha nem az eredeti dobozban tároljuk őket, a gyerekek könnyen cukorkának nézhetik őket. Tároljuk ezeket a termékeket olyan helyen, ahol nem férnek hozzájuk a kicsik!
- Érdemes a kábeleket is megvizsgálni, nem sérültek-e, nem lehet-e bennünk megbotlani. A legjobb megoldás persze, ha ezeket a szorosan a fal mellé, a bútorok mögé tudjuk rejteni, hogy a gyerekek véletlenül se férjenek hozzá.
- Vigyázzunk a csúszós felületekkel! A szőnyegeket kétoldalas ragasztóval tudjuk rögzíteni.
Válaszd ingatlanodhoz a K&H lakásbiztosítását, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!
K&H lakásbiztosítás