mire terjed ki a lakásbiztosítás?
2024. november 25. - Mindannyian szeretnénk biztonságban tudni otthonunkat, ennek egyik legjobb módja pedig a biztosítás kötése. De pontosan mire terjed ki a lakásbiztosítás?
Magyarországon az autófeltörés és az autólopás mellett az egyik leggyakoribb bűncselekmény a betörés. A vagyon elleni bűntettek közül minden hatodik ebbe a kategóriába esik. A betörés nem csak azért rossz, mert anyagi kárt okoz, de az áldozat gondolkodására is kihat. Akihez illetéktelenek hatoltak be, az többé nem érzi magát olyan biztonságban, mint előtte. Sokan azt is gondolják ilyenkor, hogy értelmetlen a betörések elleni védekezés, mert úgyis megtörténik, ha a betörők úgy akarják. Nos, az tény, hogy nincs olyan hely, ahová ne lehetne betörni - de mind több idő és energia kell a bejutáshoz, annál nagyobb a kockázat az elkövető számára.
A rendőrség 2014 nyarán kiadott hivatalos közleménye szerint a betörések során az elkövetők gyakran a sérülékenyebbnek tűnő, illetve a biztos eredménnyel kecsegtető ingatlanokat választják. Az egyik csoportba a tanyák és a kertvárosi családi házak tartoznak, a másikba a többemeletes társasházak ás lakótelepi panelépületek - jellemzően azok, amelyek bejáratához a postástól kezdve mindenkinek van kulcsa/kódja, illetve amelyek bejárati ajtaját megszokásból, lustaságból gyakran hagyják nyitva a lakók.
Honnan lehet tudni, melyek a betörők kedvelt célpontjai? Egyrészt a statisztikákból, másrészt egyéb vizsgálatokból. 2014-ben például az Országos Kriminológiai Intézet 139 önként jelentkező, jogerősen, betörésért elítélt személyekkel készített a 60-90 perces interjúkat. Mindegyikük ugyanazt a 100 képet kapta. A fotók alapján kellett eldönteniük, hogy melyik ingatlanba törnének be szívesen. Azt is meg kellett mondaniuk, mi az, ami visszatartja őket. Íme, a betörők szempontjai:
A legfontosabb, hogy lehetőleg senki ne legyen otthon. A kutatás szerint az új építésű kertvárosi családi házak a betörők legkedveltebb célpontjai. Mikor nincsenek otthon a lakók? A nyári szabadságok, sokan karácsony és szilveszter környékén, illetve a téli hónapok alatt a síszezonban.
A kertvárosi családi házak mellett népszerűek a sorházak és a tanyák is – utóbbiak azért, mert roppant védtelenek, és a hagyományos riasztóeszközöknek (rács, zár, mozgásérzékelős lámpák) sincsen sok értelme, ha több kilométeres körzetben nincs más a lakókon kívül.
Az értékes zsákmány reménye a következő legfontosabb szempont betöréskor.
Könnyen bejussanak, és könnyen elmenekülhessenek a helyszínről. Kiderült, hogy a magas, zárt kerítés nem riasztja, hanem segíti a betörőket.
Először is, nem igaz, hogy semmilyen módon nem lehet védekezni a betörők ellen. A tudatos, tervezett védelem távol tarthatja őket. Ráadásul a biztosítótársaságok is csak akkor fizetnek a káresemény után, ha megfelelő eszközökkel rendelkeztünk, és nem hagytunk nyitva egyetlen ajtót, ablakot, rácsot, zárat sem.
A következők tarthatják távol a betolakodókat:
Természetesen a fentiek kombinációja lehet a legbiztosabb védekezési módszer.
Ezt az Otthontérképen ellenőrizhetjük néhány kattintással. Az interaktív térképen Magyarország legnagyobb városainak adatait dolgozták fel, megtudhatjuk, hol a legkisebb és a legnagyobb a bűncselekmények száma, illetve a település lakosságának számához viszonyított aránya, és azt is, hogy milyen típusú bűncselekmények a leggyakoribbak.
Válaszd ingatlanodhoz a K&H lakásbiztosítását, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!