mire terjed ki a lakásbiztosítás?
2024. november 25. - Mindannyian szeretnénk biztonságban tudni otthonunkat, ennek egyik legjobb módja pedig a biztosítás kötése. De pontosan mire terjed ki a lakásbiztosítás?
Karácsony közeledtével az ünnepi hangulatot sokan szeretik gyertyákkal, mécsesekkel, esetleg illóolajas párologtatókkal fokozni. Ha azonban kisgyerek, háziállat is mozog a lakásban, arra mindenképp oda kell figyelni, hogy hová helyezzük a meggyújtott gyertyákat.
A már járkáló, bútorokba kapaszkodó kisgyerek könnyen megsérülhet, ha elér egy alacsonyra helyezett, égő illatmécsest, sőt, tüzet is okozhat, ha lerántja, feldönti. Hasonló a helyzet az izgő-mozgó kutyusokkal is, a cicáknál pedig érdemes figyelembe venni, hogy ők a magasan lévő helyeket is elérhetik.
Épp ezért fontos, hogy mit hová teszünk: lehetőleg olyan helyet válasszunk, ahol nem éri el az, akitől féltjük, mindemellett persze az égő gyertyák környékén ne hagyjunk gyúlékony tárgyat sem.
Ha megtettünk minden óvintézkedést az elhelyezéssel kapcsolatban, égő gyertyával akkor se hagyjunk egyedül a helyiségben sem kisgyereket, sem pedig állatot.
Az is sokszor ismételt tény, hogy izzót csak megbízható helyről vegyünk, ahol garanciajegyet is kapunk mellé, így ha bármilyen problémát észlelünk kicsomagoláskor, vagy az első használat során, akkor visszavihetjük. Különösen fontos a megbízhatóság amiatt is, hiszen sok háztartásban már nem manuálisan kapcsolják fel, hanem időkapcsoló aktiválja a karácsonyi fényeket. Ez esetben a maximális védelem érdekében tűzjelző berendezést is felszerelhetünk.
Fontos, hogyha kültéri díszítésként használnánk izzókat, kizárólag kültéri felhasználásra készített termékeket vegyünk, hiszen ha a beltéri használatra szánt darabot kitesszük, a csapadék és a hőmérséklet megrongálhatja, így akár komolyabb baj is lehet.
A díszek, izzók a cicák számára is vonzó kihívást jelentenek, épp ezért ha lehetőség van rá, a fát tegyük olyan helyre, ahol nem éri el az állat, vagy a szobába csak akkor engedjük be őket, ha mi is ott vagyunk. Egy megrágcsált izzókábel vagy a fáról levert, összetört üvegdísz ugyanis balesetet okozhat.
Ha az óvintézkedések ellenére valami mégis lángra kap, tartsuk észben, hogy feszültség alatt lévő elektromos berendezés okozta tüzet soha ne vízzel oltsuk el! A kezdeti, kisebb lángok esetén terítsünk egy nagyobb konyharuhát a lángokra, de hasznos lehet egy kisebb tűzoltó készülék beszerzése is. Ha úgy érezzük, nem bírunk a tűzzel, ne habozzunk értesíteni a tűzoltókat a 105 vagy a 112-es telefonszámon.
Válaszd ingatlanodhoz a K&H lakásbiztosítását, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!