2017. május 08.
A jó idő beköszöntével sajnos nem csak a napsütéses órák száma nő, de májustól általában gyakoriak az erős széllökésekkel, heves esőzésekkel és olykor jégesővel érkező viharok is. Nézzük, hogyan tudunk felkészülni az ítéletidőre, és mi a teendő, ha bekövetkezett a baj!
(kép forrása: pixabay)
Heves esőzésekkel indult a május: a K&H Biztosító összegzése szerint május 3-5. között 103 kárbejelentés érkezett a társasághoz. A károk becsült értéke összesen 5,7 millió forint, így az egy káreseményre jutó átlagos kárösszeg több mint 55 ezer forint. Jól látszik, hogy az időjárás jelentős kárt okozhat az otthonunkban, ezért érdemes – a biztosítás megkötése mellett - néhány óvintézkedést betartani!
lakáson belül, ház körül
- a Katasztrófavédelem azt tanácsolja, hogy erős villámlás esetén áramtalanítsuk a drágább műszaki berendezéseinket – például laptopot, televíziót, légkondit -, a villámlás miatti áramingadozások ugyanis súlyos károkat okozhatnak ezekben a készülékekben
- villámlás ellen a legalapvetőbb védekezés a villámhárító felszerelése, emellett érdemes túlfeszültség elleni védelemmel ellátott konnektort vagy elosztót használni
- zárjuk be az ablakokat, húzzuk le a redőnyöket, hogy az eső ne csapjon be
- pakoljuk el a kerti bútorokat és minden olyan tárgyat, amit könnyen felkaphat a szél a teraszról, erkélyről, kertből
- a kényes növények legyenek letakarva, vagy ha lehet, vigyük be zárt helyre, így biztosan megóvhatjuk a jégesőtől
- viharjelzés esetén, ha tehetjük, az autót vigyük be a garázsba vagy védett helyre
dől a fa
- ha lehetséges, ne nagy fák alatt parkoljunk az autóval, ugyanis a viharban gyakori, hogy egy kidőlt fa vagy egy nagyobb ág leszakadása okoz kárt a tetőben vagy a kocsiban
- érdemes a saját kertben álló fákat szakemberrel rendszeresen megvizsgáltatni, egy kívülről egészségesnek látszó fa is veszélyes lehet
tetők, ablakok
- a viharok nem kímélik a tetőket sem, és igen nagy összegű károkat okozhat egy-egy nagyobb széllökés
- hosszú távú befektetés ugyan, de érdemes a tetőszerkezetet, cserepek, és a kémény állapotát is megnézetni szakemberrel annak érdekében, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés az első viharok után
- hasonlóan kritikus pont lehet a nyílászárók állapota: egy nem stabil ablaktáblát könnyen betörhet a vihar, ha pedig kiderül, hogy nem tettünk meg mindent a kármegelőzés érdekében, az akár a kár megtérítésének arányát is befolyásolhatja
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy rendelkezzünk lakásbiztosítással, hiszen így nemcsak egy esetleges betörés esetén menekülünk meg attól, hogy zsebből kelljen fizetni a károkat, de akkor is védve vagyunk, ha a vihar tesz kárt az ingatlanban.
ha megtörtént a baj
Bármennyire elővigyázatosak is vagyunk, akkor is előfordulhat, hogy a vihar kárt tesz az otthonunkban. Ebben az esetben érdemes körültekintően felmérni a károkat, így zökkenőmentessé tehetjük a kárrendezést.
- győződjünk meg arról, hogy van-e olyan kár, amely komolyabb veszélyt, akár életveszélyt jelent - ilyen lehet egy elszakadt vezeték, megrepedt oszlop, gázszivárgás
- ha találunk ilyen jellegű kárt, akkor haladéktalanul értesíteni kell a katasztrófavédelmet vagy a tűzoltókat, illetve az adott közműszolgáltatót
- tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a kár ne legyen nagyobb: például a beszakadt tetőnél - ha ez lehetséges - ideiglenesen nejlonnal, fóliával fedjük le a lyukat
alapos dokumentálás
- a kár megtörténte után ajánlott a körültekintő dokumentálás: ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy készítsünk fényképeket a pusztításról, tartsuk meg a károsodott vagyontárgyakat, mert ezek a kártérítés megállapításánál kulcsfontosságúak lehetnek
- pontosan írjuk le a biztosító számára, hogy a lakásban milyen károk keletkeztek
- a nagyobb károk megelőzése érdekében minél előbb jelentsük be a károkat a biztosítónak
- a biztosítók gyakorlata többféle: lehet, hogy a károkról szóló beszámolók alapján elfogadják a károsult által megjelölt kárértéket, de arra is van példa, hogy a biztosító kárfelmérője személyesen méri fel a károkat az ingatlanban, és az ő javaslata alapján téríti meg azt a biztosító
Válaszd ingatlanodhoz a K&H lakásbiztosítását, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!
K&H lakásbiztosítás