mire terjed ki a lakásbiztosítás?
2024. november 25. - Mindannyian szeretnénk biztonságban tudni otthonunkat, ennek egyik legjobb módja pedig a biztosítás kötése. De pontosan mire terjed ki a lakásbiztosítás?
Eltérőek a biztosítási szokások az egyes országokban a bérlemények arányától függően. Külföldön, például Angliában vagy az Egyesült Államokban inkább jellemző a lakásbérlés, mint lakástulajdonosnak lenni. Magyarországon viszont megszokott dolog, hogy nem bérlik, hanem megveszik az ingatlant az emberek. Emiatt viszont nagyobb a felelősség-érzetük, hiszen a tulajdonát az ember jobban akarja védeni, ezért nagyobb hajlandósággal köt biztosítást. Emellett ma már általános elvárás, hogy a különböző ingóságokat, vagyontárgyakat is biztosíthassuk, legyen az ékszer, informatikai eszköz, hobbiállat vagy egy drága szobanövény. A K&H Biztosító az újonnan jelentkező igények alapján alakította ki új lakásbiztosítási konstrukcióját.
“A folyamatosan változó igényeknek megfelelően igyekeztünk úgy kialakítani az új biztosítást, hogy az ügyfelek minél egyszerűbben, könnyebben választhassák ki a nekik megfelelő biztosítási csomagot, ugyanakkor már az alapbiztosításban is minél szélesebb körben fedezetbe vonhatók legyenek az ügyfelek féltett vagyontárgyai. A rendkívül rugalmasság miatt lakáscélú hitel biztosítási fedezeteként és albérlet biztosítására is kedvező ez a megoldás” - mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese.
Ennek megfelelően a jövőben műtárgyak, ékszerek, nemesfémek, szőrmék, a hobbiból tartott állatok, szobanövények, építéshez, felújításhoz használt építőanyagok és épületszerkezeti elemek is biztosíthatók. Ingóság esetében a biztosítási fedezet kiterjed Magyarország területére is 150 000 forintig, ez a hordozható vagyontárgyak, például a laptop, kerékpár esetében fontos.
Várhatóan népszerű lesz a választható kiegészítő biztosítások közül például az épülettartozékok lopás, betöréses lopás és rablás biztosítása, melynek keretében a biztosító téríti a kárt például az antenna, parabola lopása, vagy a kazán betöréses lopása esetén.
Az új temetési biztosítás meglétekor a biztosított baleset miatti, egy éven belül bekövetkező halála esetén a biztosító megtéríti a temetés számlával igazolt költségeit. Érdemes erre is előre gondolni, hiszen egy váratlan haláleset a magas költségek miatt sok családban okoz átmeneti likviditási problémákat.
Szintén új elem a munkanélküli biztosítás. A K&H Biztosító ebben az esetben akár három hónapig 20 ezer forinttal hozzájárul a rezsiköltségekhez.
„Manapság kevesen rendelkeznek olyan megtakarítással, amely egy-egy váratlan esemény során ne okozna jelentős anyagi hátrányt. Ha azonban biztosítást kötünk, a nehéz helyzetek is könnyebben átvészelhetők, legyen szó betörésről, halálesetről vagy a munkahely elvesztéséről” - közölte Kaszab Attila.
Válaszd ingatlanodhoz a K&H lakásbiztosítását, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!