2016. május 02.
Nyáron általában kijut az erős széllökésekkel, heves esőzésekkel és olykor jégesővel érkező viharokból. Arról már sokat lehetett olvasni, hogy hogyan előzhető meg a baj, de vajon mi a teendő, ha nem kímélte az ingatlanunkat a vihar?
Bármennyire is elővigyázatosak vagyunk, akkor is előfordulhat, hogy a vihar kárt tesz az otthonunkban. A Magyar Biztosítók Szövetsége szerint az egy kárra jutó átlagos kárösszeg 50 és 170 ezer forint között szóródik, azonban igen sok a nagy összegű, millió forintot is meghaladó kárt jelentenek a biztosítóknál.
ha már megtörtént a baj
Ebben az esetben érdemes körültekintően felmérni a károkat, így zökkenőmentessé tehetjük a kárrendezést.
Hárítsuk el a közvetlen veszélyt!
- Először is meg kell győződni arról, hogy van-e olyan kár, amely komolyabb veszélyt, akár életveszélyt jelent.
- Ilyen lehet egy elszakadt vezeték, megrepedt oszlop, gázszivárgás.
- Ha találunk ilyen jellegű kárt, akkor haladéktalanul értesíteni kell a katasztrófavédelmet vagy a tűzoltókat, illetve az adott közműszolgáltatót.
- Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a kár ne legyen nagyobb: például a beszakadt tetőnél - ha ez lehetséges - ideiglenesen nejlonnal, fóliával fedjük le a lyukat!
Fontos az alapos dokumentálás!
- A kár megtörténte után ajánlott a körültekintő dokumentálás.
- Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a készítsünk fényképeket a pusztításról, tartsuk meg a károsodott vagyontárgyakat, mert ezek a kártérítés megállapításánál kulcsfontosságúak lehetnek.
- Pontosan írjuk le a biztosító számára, hogy a lakásban milyen károk keletkeztek!
- Ez azt jelenti, hogy ne csak annyit írjunk, hogy megsérült a fal, hanem azt is, hogy hányszor hány centis területen volt a sérülés, mekkora volt - négyzetméterben kifejezve - az esetlegesen betört ablak.
- A nagyobb károk megelőzése érdekében minél előbb jelentsük be a károkat a biztosítónak.
- A biztosítók gyakorlata többféle. Van olyan megoldás, amikor a károkról szóló beszámolók alapján elfogadják a károsult által megjelöl kárértéket, és minden további nélkül kifizetik.
- Van arra is példa, hogy a biztosító kárfelmérője személyesen veszi fel a károkat a lakásban, majd az ő javaslata alapján téríti meg a károkat a biztosító.
maradjunk a tényeknél!
- A Magyar Biztosítók Szövetsége közölte, nem érdemes a lakást átrendezni annak érdekében, hogy nagyobb legyen a kártérítés.
A biztosítók szakemberei pontosan meg tudják állapítani, hogy reálisan mekkora kárt okozott a vihar egy-egy ingatlanban.
Válaszd ingatlanodhoz a K&H lakásbiztosítását, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!
K&H lakásbiztosítás