jellegzetes hütte ételek és italok a sípályákon
2024. december 08. - Ha az alpesi országokban járjuk a hegyvidéket, esetleg síelünk, előtt-utóbb biztosan belebotlunk egy hangulatos étterembe. Mik a legismertebb hütte ételek?
(kép forrása: pixabay)
Amikor nyugat-európai nagyvárosokra gondol az ember, általában hatalmas, milliós, zakatoló metropoliszokat lát maga előtt. Ezzel szemben Svájcban körülbelül olyan méretűek a nagy települések, mint itthon Győr vagy Debrecen. Még a fővárosban, Zürich-ben is kevesebb mint 400 ezren laknak, de ez nem jelenti azt, hogy a város ne nyújtana számos izgalmas program- és szórakozási lehetőséget.
Ezen kívül Bern és Genf az a két város, amiről valószínűleg sokan hallottak már. Az előbbi nevét a legenda szerint az alapító, Berchtold gróf javasolta, aki a vadászatai során elejtett első vadról, egy medvéről nevezte el a várost, mely a mai napig Bern címerállata. Utóbbi pedig, noha mindössze 150 ezren lakják, otthont ad Európa egyik leghíresebb éves autóipari bemutatójának, helyszínéül szolgált az emberi jogok történelmének kiemelten fontos találkozóinak, valamint a nyugati világ egyik legnagyobb területű édesvízű tava, a Genfi-tó is csalogatja a látogatókat.
Turista szemszögből nézve az ország egyik legjobb természeti adottsága, hogy a területe majdnem pontosan a fele Magyarországénak, így viszonylag kis távolságot kell megtenni az egyes látványosságok között. Genftől alig több mint 50 kilométerre helyezkedik el például a páratlan panorámájú Matterhorn, az Alpok egyik legromantikusabb helye. A síelők és snowboardozók kedvelt úti célja is ez a térség, az itteni pályák a sztenderd síszezonon túl is sokáig várják még a sportolókat.
Kicsivel északabbra találjuk a Trümmelbach vízesést, ami arról nevezetes, hogy ez a kontinens egyetlen, hegy gyomrában megbúvó vízesése. Vétek lenne kihagyni, ha erre járunk!
Svájc a nyugalom és kiegyensúlyozottság szimbóluma Európában, és mint ilyen, nem véletlen, hogy a kontinens leglassabb, környezetébe valósággal beleolvadó vonatútja is az itteni Alpok között vezet. A Gleccser Expressz lényege éppen abban rejlik, hogy visszafogott tempójának köszönhetően átengedhesse magát az utazó annak a környezetnek, ami a sokszor viharos európai történelem során páratlanul érintetlen maradt.
Ha kedvet kaptál az utazáshoz, ne feledkezz meg a biztonságodról sem. Indulás előtt mindenképp köss utasbiztosítást, hogy zavartalanul élvezhesd a svájci szépségeket! Ha síelni indulsz Svájcba, válaszd a K&H síbiztosítást, de ha csak városnézésre, egy könnyed kirándulásra készülsz, akkor válaszd a K&H általános, vagy városnézés utasbiztosítását.
Válaszd utazásod mellé a K&H utasbiztosítást, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!