pihenés a baba mellett – 5 tanács kezdő szülőknek

2019. május 24.
Gondoltad volna, hogy a baba érkezésének első évében a szülők alig 5 órát alszanak átlagosan naponta? Pedig kis odafigyeléssel sokat lehet tenni a „zombi” üzemmód elkerüléséért. Összegyűjtöttünk 5 tippet, melyek segítségével nem csak a baba, hanem a mama is könnyebben pihenhet – ez pedig az első hónapokban felbecsülhetetlen!

(A cikk tartalma frissült: 2020.05.14-én)

pihenés a baba mellett – 5 tanács kezdő szülőknek

1, vásároljunk minél több és vastagabb szőnyeget!

Nem csak arra lehet jó a szőnyeg, hogy a talpunkat cirógassa! Egy pici baba könnyen úgy megdolgoztathat minket, hogy a kanapéig sincs erőnk elmenni, így végül a szőnyegen lopunk pár nyugodt percet magunknak. Erre érdemes már előre felkészülni, minél vastagabb, puhább, nagyobb felületű, ám könnyen tisztítható szőnyegekkel. De a kényelem mellett a szőnyegek a hang- és hőszigetelés miatt is fontosak lehetnek: minél több szőnyeggel terítjük be a gyerekszoba padlóját, annál jobban fognak tompulni a zajok, szabadabban mozoghatunk és kevésbé zavarjuk meg a kicsi nyugalmát is.  

2, a világ legkényelmesebb fotelje

Készüljünk fel rá, hogy lesz olyan alkalom, amikor éjszakára nem tudjuk elhagyni a gyerekszobát, ezért biztosan szükségünk lesz egy olyan kis sarokra, ahol mi is nyugodtan megpihenhetünk. Mivel a heverők sok helyet foglalnak, ezért szerezzünk be inkább egy kényelmes fotelt, ahová bekuckózhatunk. Keressünk hozzá lábtartót, puha és könnyen mosható takarót, kispárnát és egy kisasztalt is, amin elfér egy bögre tea, a cumi és egy mesekönyv is. Ne feledjük: az első időszakban a gyerekszoba kettőnk élettere, így gondoljunk magunkra is berendezéskor!

3, tolóajtó a szoba közepére? miért ne?

Egy sín felszerelésével könnyedén helyezhetünk el egy tolóajtót a gyerekszoba közepén, különválasztva a kiságyat a többi területtől, de az eszköz hasznos lehet a hálószobában is, hiszen így bár velünk aludhat a baba a bölcsőjében, mégis külön térben pihenhetünk. És persze mi magunk is szabadabban mozoghatunk saját kis életterünkben, hiszen az átmeneti, elhúzható válaszfal némileg a zajokat is szűri. Ha nem akarunk tolóajtókkal bajlódni egy függöny is megteszi, ebben az esetben csak egy karnist kell átmenetileg felszerelnünk a hálószoba közepére.

4, hangos a mosógép? cseréljük le!

Egy újszülött a külvilág minden zajára könnyen felébredhet, utána pedig nehezen tud csak visszaaludni, ezért jobb, ha kesztyűs kézzel bánunk a hangos háztartási eszközökkel. Az egy dolog, hogy egy időre lemondunk az aprító-gépről, de a lakás csendessé tétele nem itt kezdődik... Hanem a mosógépnél és a porszívónál! Ha a mosógép centrifuga funkciója néha a szomszédokat is felébreszti, akkor a babának és nekünk sem fog nyugalmat biztosítani. A rázkódás miatti zaj csökkentésére helyezhetünk gumiszőnyeget a gép alá, de ha ez sem segít, akkor érdemesebb lehet lecserélni, saját nyugalmunk érdekében. A porszívót pedig senkinek sem kell bemutatni, néha velőt rázó hangot ad ki magából. Kereshetünk kifejezetten csendes porszívót, így akkor is tudjuk majd használni, ha a kicsi épp szundikál.

5, bébimonitor

A bébimonitor igazi kincs! Méghozzá a megbízható, videós verzió! Ha a kicsi végre nyugovóra tér, nekünk is jobb, ha nem mászkálunk be mellé megnézni, hogy biztosan nincs-e baja, hiszen egy megreccsenő parketta is könnyen járhat azzal, hogy egész éjjel fent lesz a család. A bébimonitorok segítségével viszont akár telefonunkon keresztül is bármikor ránézhetünk a kicsire, amikor csak eszünkbe jut.

K&H babaváró hitel – THM1: 0,5% THM2: 5,8% THM3: 4,9%

 

Az új családtag érkezése új kiadásokat is jelent. De az új K&H babaváró hitellel nem lesz akadálya annak, hogy otthonunk a nyugalom szigete legyen, kicsinek és nagynak egyaránt. Ismerd meg a részleteit most!

K&H babaváró hitel

A hirdetésben szereplő kölcsönt a Magyarország Kormánya által biztosított babaváró támogatással nyújtjuk.

Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, célja pusztán a figyelem felkeltése. A kondíciók módosításának jogát a Bank fenntartja. A termék részletes leírását és feltételeit a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III.12.) Korm. rendelet, továbbá a vonatkozó ügyfélszerződés, a Lakossági Hitelek Általános szerződési feltételei, az Üzletszabályzat, valamint a 44/2019. (III.12.) Korm. rendelet alapján nyújtott K&H Babaváró hitel kondícióiról Hirdetmény tartalmazzák, amelyek megtekinthetőek a bankfiókokban és a kh.hu internetes oldalon. A kölcsönigényléshez szükséges dokumentumokról részletesen a kh.hu internetes oldalon tájékozódhat, illetve további információt bankfiókjaink nyújtanak. A szerződéskötés minden esetben a Bank által végzett hitelbírálat függvénye.
 

reprezentatív példa 1:
10 millió forint összegű kölcsön esetén, 240 hónapos futamidővel, a teljes futamidő alatt 0% kamat mellett, a 60. hónapban megszülető gyermek és 3 év törlesztés szüneteltetés esetén, 0,5% kezességvállalási díj mellett a havi törlesztőrészlet: 45 834 forint, a teljes visszafizetendő összeg: 10 676 689 forint, a hiteldíj: 676 689 forint, ebből a hiteldíjban foglalt díjak, költségek összege: 676 689 forint, THM: 0,5%.
reprezentatív példa 2:
10 millió forint összegű kölcsön esetén, 240 hónapos futamidővel, az első 60 hónap alatt 0% kamat mellett, amennyiben nem születik gyermek és a 60. hónapot követően a 60 hónap alatt lehívott állami támogatást az Ügyfél egyösszegben köteles visszafizetni, valamint a további 180 hónapban az ÁKK*130% + 5% kamattal köteles az Ügyfél visszafizetni a hitelt, 0,5% kezességvállalási díj mellett a havi törlesztőrészlet az első 5 évben: 45 834 forint, a havi törlesztőrészlet a 61. hónaptól kezdődően: 69 663 forint, a teljes visszafizetendő összeg: 16 861 952 forint, a hiteldíj: 6 861 952 forint, ebből a hiteldíjban foglalt díjak, költségek összege: 861 952 forint, THM: 5,8%.
reprezentatív példa 3:
3 millió forint összegű kölcsön esetén, 62 hónapos futamidővel (ami egyenlő a törlesztőrészletek számával), változó 5 éves kamatperiódusokban rögzített, az első 5 évben 3,77%, azt követően 6,77% kamatláb mellett a legmagasabb havi törlesztőrészlet 49 637 forint, a teljes visszafizetendő összeg 3 427 488 forint, a hiteldíj 427 488 forint, ebből a hiteldíjban foglalt díjak, költségek összege 80 072 forint, THM: 4,9%.

A 83/2010. (III. 25.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés e) pontja szerint Bankunk tárgyi hitelt nem nyújtja e Korm. rendelet 9.§ (1) bekezdésben meghatározott feltételekkel és Bankunk által kínált feltételek érdemben attól eltérőek, így a THM számításakor a Korm. rendelet 9.§ (1) bekezdésben említett feltételekhez legközelebbi – a hiteltípusra létező – összeget és futamidőt vettük figyelembe. Az érdemben eltérő feltétel a 44/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 11. § (3) bekezdése szerint áll fenn, amely szerint a törlesztőrészlet összege a kamattámogatás időszaka alatt – a kezességvállalási díjjal együtt – nem haladhatja meg az 50 000 forintot.
A reprezentatív példában a kölcsön folyósításától számított 5 éven belül nincs a várandóság 12. hetét betöltő magzat, így az első 5 év után megszűnik a kamattámogatás és az addig igénybe vett kamattámogatást a hitelfelvevők a hitelintézeten keresztül visszafizetik a kincstárnak.

otthonteremtési program

lakáshitel kalkulátor

lakáshitelek alacsony törlesztőrészlettel!
forint
év