autóbalesetem volt, mit tegyek?

biztosítsd be autódat online, percek alatt, kedvezményeinkkel!
2018. november 22.
Minden reggel hallani a rádióban autóbalesetek miatti dugókról és útelterelésekről, ám sokszor bele se gondolunk, hogy ez akár velünk is megtörténhet. Pedig van rá esély: a statisztikák szerint naponta több mint 40 baleset történik a közutakon! Ezért jó, ha már előre felkészülünk arra, hogy ilyen esetben mi a teendő, így nem ér majd minket felkészületlenül.

autóbalesetem volt, mit tegyek?

belém jöttek, most mi lesz?

A legelső teendőnk, hogy mindenképp álljunk meg. A baleseti helyszínt csak abban az esetben hagyjuk el, ha nem történt személyi sérülés, vagy a baleseti helyzet nem vitatott. Fontos, hogy a kisebb-nagyobb sokkhatás ellenére próbáljuk meg összeszedni magunkat és felmérni a helyzetet.

Ha személyi sérülés is történt, akkor kötelező a baleset helyszínére mentőt és rendőrt, adott esetben tűzoltót hívni, ha pedig a baleseti helyzet vitatott, és nem tudjuk eldönteni, ki a felelős, akkor mindenképp ki kell hívni a rendőrséget, és ott helyben meg kell várni, amíg megérkeznek.

 tipp!

Jó tanács a bizonytalanabb autósoknak, hogy nem szabad indokolatlan riasztástól tartani és még kisebb személyi sérülés esetén is ki kell hívni a mentőket, hiszen lehet, hogy utólag derül fény valamilyen, a balesetből származó belső sérülésre. Ebben az esetben pedig akár a kötelező segítségnyújtás elmulasztásával is vádolhatnak, ami bizony büntetendő. Ne kockáztassunk!


a betétlap fontossága

A betétlap is központi szerepet kap a balesetet követően: a „kék-sárgaként” vagy (európai) baleseti bejelentőként ismert dokumentumot a helyszínen a másik féllel együtt kell kitölteni. Különösen figyeljünk arra, hogy pontosan tüntessük fel rajta a baleset minden körülményét és a károsultak adatait. Ezen is múlhat, hogy megkapjuk-e jogos igény esetén a kártérítést vagy sem. A végső döntés azonban a biztosítóé: nem köti sem a károkozó nyilatkozata, sőt, bizonyos esetekben még a rendőrségi határozat sem. Ezért is fontos, hogy a bejelentőre minden adat rákerüljön. Ne féljünk rajzolni, sokszor egy kép vagy ábra jobban leírja a helyzetet, érdemes így is szemléltetni a baleset folyamatát. A szükséges személyes adatokat és a biztosító nevét jogszabályi kötelességünk megadni, csakúgy, mint a kötelező felelősségbiztosítási kötvény számát. Arról, hogy hogyan kell kitölteni a baleseti bejelentőt, korábban már részletesen is írtunk.

külföldön ütköztünk?

Mi van akkor, ha a gondosan megtervezett külföldi nyaralást teszi tönkre egy baleset? Ilyenkor a legfontosabb dolog az, hogy semmi olyasmit ne írjunk alá, amit nem értünk, hiszen így akár a kártérítéstől is eleshetünk. Nem árt lefényképezni az autót és a baleseti helyzetet, valamint érdemes tisztában lenni azzal is, hogy akár magyarul is írhatunk a rendőrségi jegyzőkönyvre és a baleseti bejelentőre. Külföldön előfordulhat az is, hogy nem kapjuk meg a dokumentációt a balesetről az intézkedő rendőrtől, ez önmagában nem aggályos. Amit viszont minden esetben meg kell kapnunk, az az intézkedő rendőr vagy a rendőrség elérhetősége, ezeket pedig hazatérvén át kell adni a biztosítónak.

A balesettel kapcsolatban különbséget kell tennünk aközött, hogy a balesetnek okozói, vagy elszenvedői vagyunk.

ha okozók
  • fontos tudni, hogy kötelező biztosításunk kiterjed arra, ha az Európai Gazdasági Térség és a Zöldkártya Egyezményben részes országok valamelyikében kárt okozunk valakinek
  • a velünk egy autóban ülő utasok kárát is az általunk kötött kötelező biztosítás fogja rendezni
ha elszenvedők
  • Ha a károkozónak nincs biztosítása, vagy nem ismeri el a felelősségét, esetleg elhajt a helyszínről, minden esetben kérjünk rendőri intézkedést.
  • A kárigényt benyújthatjuk külföldön is a károkozó biztosítójánál, és itthon, belföldön is. Utóbbi esetben vagy annál a biztosítótársaságnál, amelyik hazánkban a károkozó biztosítóját képviseli (erről érdeklődhetünk itthon a Nemzetközi Zöldkártya tájékoztató központban), vagy a nemzeti kárrendező irodánál.

Fontos kiemelni, hogy a fenti esetek a kötelező biztosításra vonatkoznak. A választható módon megköthető CASCO biztosítás nyújt fedezetet lopásra, természeti kárra vagy esetlegesen saját autónkban az általunk okozott kárra is.

Tudtad, hogy most online percek alatt, akár 35% kedvezménnyel is köthetsz K&H kötelező biztosítást?

Válaszd autódhoz a K&H gépjárműbiztosításait, amiket kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!

K&H kötelező biztosítás K&H casco biztosítás