kössünk cascot használt autóra?
2024. november 28. - Mindannyian szeretnénk járművünket biztonságban tudni, de mi a helyzet a régebbi kocsikkal? Köthetünk cascot használt autóra?
Ahogy azt mindenki tudja, a gépjárműhasználat kezdetétől az autónk kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását minden körülmények között meg kell kötnünk. Ez a biztosítás arra szolgál, hogy fedezze azokat a károkat, amiket mi okozunk másoknak egy esetleges baleset során. A biztosítási díjat megfizethetjük évente egy összegben, esetleg fél- vagy negyedéves részletekben.
Érdemes szemmel tartani a KGFB-szerződést, mert a határidők igencsak fontosak. Bár nem szűnik meg azonnal a szerződésünk, amennyiben lekéssük a fizetési határidőt, ilyenkor már megindul a türelmi idő. Ez az összes biztosítónál egységesen 60 nap. Lényeges azonban, hogy ez nem munkanapot takar, hanem naptári napot. Azt se feledjük, hogy a befizetés dátuma nem minden esetben esik egybe azzal az időponttal, amikor az összeg beérkezik a biztosítóhoz. A kettő között – főleg csekkes fizetésnél – akár több nap eltérés is lehet.
Most nézzünk egy konkrét példát arra, hogy mi történik, ha elmulasztjuk határidőre befizetni a biztosítás díját. Először is a biztosító erről levelet küld, amiben határidő megjelölésével felszólít minket a fizetésre. Amennyiben a határidő leteltéig sem rendezzük a díjat, a szerződés a díj esedékességétől számított 60 nap elteltével díjnemfizetés miatt megszűnik. Nem árt hangsúlyozni, hogy nem hivatkozhatunk mentesítő körülményekre, mert a díj maradéktalan befizetése mindig a mi felelősségünk.
Ha tehát van egy KGFB-szerződésünk, aminek a negyedéves díj esedékessége 2024.06.02-re esik, akkor nagy valószínűséggel június végén fogunk levelet kapni a biztosítótól nemfizetés esetén. 2024.08.01-én pedig megszűnik a szerződésünk. Milyen lehetőségek állnak ilyenkor előttünk? Ami azt illeti, meglehetősen limitáltak: újra kell kötnünk a biztosítást, méghozzá ugyanannál a biztosítónál, az adott biztosítási időszakban ugyanis váltásra nincs lehetőség. A türelmi időszakra vonatkozó díjat meg kell fizetnünk, ezen felül pedig fedezetlenségi díjat is felszámol majd a biztosító. A továbbiakban részletesen megmutatjuk, ez mit takar.
Ha az autónkkal részt veszünk a forgalomban, nem lehet egyetlen olyan nap sem, amikor ne lenne érvényes kötelező biztosításunk. Amennyiben ez mégis megtörténik, erre az időszakra fedezetlenségi díjat kér majd tőlünk a biztosító. Ez a díj 2010 óta létezik hazánkban, és mindig az üzembentartónak kell megfizetni annak a biztosítónak, ahol a KGFB-szerződést megkötötte.
Hogy pontosan mennyi a fedezetlenségi díj, az attól függ, hogy hány napig nem volt biztosítás az autónkon. A tarifák emellett évről évre változnak: az adott naptári évre vonatkozó fedezetlenségi díjtarifákat a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) legkésőbb a naptári év végét megelőző negyvenötödik napig - a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének rendeletében meghatározott módon – kell az MNB honlapján meghirdetnie, valamint ezzel egyidejűleg a MABISZ honlapján is közzétennie.
A fedezetlenségi díjak tehát naptári évre vonatkoznak és a gépjármű kategóriájától is függenek. A 2024-es évre érvényes mértékei például így alakulnak néhány gyakori kategóriában:
A fedezetlenségi díjról a biztosító fog értesíteni minket 30 napos fizetési határidő meghatározásával. Alapesetben ezt egy összegben kell kifizetnünk, ez alól csak akkor kaphatunk felmentést, ha a fedezetlenségi időszakunk meghaladja a 120 napot. Ilyenkor kérhetjük a biztosítót, hogy fizethessünk részletekben: a biztosító dönthet úgy, hogy részletfizetést engedélyez, de el is utasíthatja a kérelmünket.
Mivel a fedezetlenségi díjszabás a naptári évekre érvényes, adott esetben az is megeshet, hogy a fedezetlenségi időszakunk két naptári évet is érint. Így a biztosító eltérő díjakkal számol: egy részét például a 2024-es, a másik részét pedig már a 2025-ös tarifák szerint.
Joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy vajon milyen esetekben nem kell befizetnünk a díjat. Nos, ilyen eset nem létezik. A jogszabályok semmilyen kivételt nem engednek meg. Ha nem fizetjük meg a fedezetlenségi díjat – méghozzá maradéktalanul -, akkor a szerződésünk megszűnik, az autónkat pedig hivatalból kivonják a forgalomból.
Nem csak akkor találkozhatunk a fedezetlenségi díjjal, ha ilyen-olyan okokból nem fizetjük be a kötelezőt a meglévő autónkra. Az sem ritka ugyanis, hogy használt autó vásárlásánál esünk ebbe a hibába. Az adásvételi szerződés megkötését követő 15 napon belül gondoskodnunk kell a gépjármű átírásáról, amelyhez szükség lesz KGFB-re is.
Ha elmulasztjuk a gépjármű átíratását, akkor bizony ebben az időben valójában biztosítás nélkül furikáztunk, és számolhatunk azzal, hogy fedezetlenségi díjat kér majd a biztosító. Hogy ezt elkerüljük, még az adásvétel napján kössük meg a biztosítást. Manapság ez igazán nem nagy ördöngösség, hiszen pár kattintással, néhány adat megadásával akár a telefonunkon is megtehetjük.
Néha ezzel együtt hozhat olyat az élet, hogy nincs szükségünk az autóra, és nem szeretnénk fizetni a kötelezőt sem. A megoldás ilyenkor a forgalomból történő ideiglenes kivonás. Ez nem egyenlő azzal, mintha végleg kivonnánk az autót a forgalomból, hiszen az ideiglenes lehetőséggel később vissza is helyezhetjük. Az ideiglenes kivonás után nem kell sem kötelező biztosítást, sem gépjárműadót fizetnünk – persze az autót így nem is használhatjuk.
Az ideiglenes kivonás intézése igazán egyszerű, és akár a teljes folyamatot online is elvégezhetjük Ügyfélkapun. Miután üzembentartóként, tulajdonosként vagy meghatalmazottként megadtuk a saját és a gépjármű adatait, már csak azt kell eldöntenünk, hogy mennyi időre szóljon a kivonás. Ez nem lehet hosszabb, mint egy év, de az egy év letelte előtt újabb egy évre meghosszabbíthatjuk. A kivonás nem díjmentes, így érdemes ezzel is számolni.
A meghatározott idő előtt is visszahelyezhetjük az autónkat a forgalomba, ehhez ismét csak néhány kattintás szükséges. Ha nem teszünk semmit, akkor is automatikusan visszakerül a forgalomba, miután az általunk meghatározott kivonási idő letelt. Nem árt tudni, hogy a gépjárművet visszamenőleg nem vonhatjuk ki a forgalomból! A legkorábbi kezdő dátum mindig az igénylést követő első nap lehet.
Köss biztosítást és intézd az KGFB-vel kapcsolatos ügyeket egyszerűen és gyorsan online vagy a telefonodról! A K&H KGFB biztosítási szerződésed pár perc alatt megkötheted a honlapon vagy a mobilbankon keresztül, és még kedvezmények garmadája is várhat. Ilyen például az éves díjfizetés után járó, az elektromos autókra vonatkozó vagy a hengerűrtatalom szerinti kedvezmény. A fizetést szerződéskötés után akár a mobilappban is rendezheted, így időben beérkezik majd a díjad!
Válaszd autódhoz a K&H gépjárműbiztosításait, amiket kényelmesen, online, pár perc alatt megköthetsz!
Tudj meg többet!