mire terjed ki a lakásbiztosítás?
2024. november 25. - Mindannyian szeretnénk biztonságban tudni otthonunkat, ennek egyik legjobb módja pedig a biztosítás kötése. De pontosan mire terjed ki a lakásbiztosítás?
(a kép forrása: Egrian / Wikimedia Commons)
Nálunk ennek megfelelően magas a magántulajdon aránya: az ingatlanok több mint 90 százalékára igaz ez. Ezzel szemben Nyugat Európában a lakások 25-50 százaléka bérlemény.
Néhány évvel ezelőtt a finn környezetvédelmi minisztérium felmérést készített az európai ingatlan viszonyokról. Már akkor kiderült, az Európai Unión belül Magyarországon él a legtöbb ember saját lakásban: akkor ez az arány 92 százalék volt. Az utánunk következő élbolyban szerepel még Szlovénia (88%), Spanyolország (82%), Írország (79%) és Szlovákia (78%). Ezzel szemben Németországban és Svédországban az állampolgárok 43 százaléka, Csehországban 49 százaléka, Ausztriában pedig 56 százaléka lakik a saját házában vagy lakásában.
Ebből is látszik, hogy a vásárlás vagy bérlés leginkább kultúra és szokások kérdése. Ahol több a bérlemény, ott általában az emberek jobban fel vannak készülve a váltásra, legyen szó új munkahelyről, vagy másik városba költözésről. Ugyanakkor tény, hogy nálunk sok minden ez ellen dolgozik, ilyen például az ország mérete, és több szempontból túlzott Budapest-központúsága.
A lakásbérlés előnye a flexibilitás, és a kiszámítható költségek. Induláshoz könnyű összeszedni az általában egy-háromhavi kauciót. A bérleti díj a rezsi részeként jelentkezik. Ugyanakkor nem terhelnek bennünket a karbantartási és felújítási költségek, pusztán a saját hibánkból elkövetett károkért vagyunk felelősek. Ha más városban akarunk élni, ha messze kapunk munkát, vagy egyszerűen megunjuk az ingatlant, csak felmondjuk a bérletet, és költözünk. Ugyanakkor sokan úgy érzik, a bérlés egy nem végleges, bizonytalan állapot. Gyakran elhangzó érv, hogy a bérléssel „kidobjuk” a pénzt az ablakon, a saját ingatlanra fordított összeget viszont befektetésnek tekinthetjük.
A saját lakás esetében jelentős feladat összeszedni az induláshoz szükséges összeget. Ha hitelt veszünk fel, akkor több évre, vagy akár évtizedekre kell pénzügyi tervet készítenünk. Minket terhel az ingatlan összes költsége. Ha csak messzebb kapunk munkát, akkor ingáznunk kell, ami egy fix otthonnál jelentős kiadással és időveszteséggel jár. És ha váltani akarunk, az bizony nem egyszerű. A piac aktuális helyzetétől, illetve az adott környék változásaitól függ, hogy éppen mennyiért adható el az ingatlan, ezért nem csak nyerhetünk, de veszíthetünk is a bolton. Ugyanakkor az is tény, hogy a saját lakás biztonságot és stabilitást nyújt.
Éppen ezért nincs egyértelműen jó válasz a bérlés vagy vásárlás dilemmájára. De más országok példája alapján elképzelhető, hogy a hosszú távú tervezésnél érdemes több opcióban gondolkozni, és nem csak a vásárlás, hanem a bérlés lehetőségeit is megvizsgálni.
Válaszd ingatlanodhoz a K&H lakásbiztosítását, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!