mire terjed ki a lakásbiztosítás?
2024. november 25. - Mindannyian szeretnénk biztonságban tudni otthonunkat, ennek egyik legjobb módja pedig a biztosítás kötése. De pontosan mire terjed ki a lakásbiztosítás?
A K&H khdirektbiztositas.hu portál és a GfK Hungária közös, ”Biztosítási trendek II.” elnevezésű online kutatásának felmérése szerint az internetezők körülbelül két-harmada szenvedett már lakáskárt. Ahol volt lakáskár, ott leggyakrabban üvegkár keletkezett, illetve beázás vagy csőtörés történt. A panellakásban élőknél jellemzően a beázás fordul elő, míg a családi házban üvegkár és villámkár a leginkább jellegzetes káresemény.
„Az ingatlant érő közvetlen károk mellett más helyzetekben is megvédhet a lakásbiztosítás: kiegészítő felelősségbiztosítással a lakásbérlő ügyfeleink által bérbeadója felé, illetve lakásszövetkezeti vagy társasházi ügyfeleink által a lakóközösség felé okozott károk megtérítésében nyújthat anyagi segítséget. Például, ha az ügyfél társasházi lakásában csőtörés történik, több lakást is súlyosan megrongálhat a kiömlő víztömeg. Ilyen esetben jóval magasabbra rúghat a társasház lakóinak okozott kár mértéke, mint amit a biztosított lakása elszenved - nem beszélve az esetleges személyi sérülésekről.” - mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese. „Érdemes számba venni a korábbi évek alatt beszerzett új berendezéseket, bútorokat, sőt, szoftvereket, ugyanis ezekre a vagyontárgyakra is kiterjedhet a lakásbiztosítás. Javasolt évente ellenőrizni, hogy az ingóságokra vonatkozó szerződésben foglalt biztosítási összeg tényleg fedezi-e esetleges elvesztésük vagy rongálódásuk költségét. Ezt nagyon sokan elmulasztják. Általános probléma az ebből fakadó alulbiztosítás, ami legfőképp az ügyfeleknek nem előnyös, hiszen ha nem kértek a mindenkori vagyoni helyzetüknek megfelelő, pontos értékkövetést, az újonnan beszerzett vagyontárgyak esetleges megrongálódásakor vagy ellopásakor ezt a kárt a biztosításuk nem fedezi.”
Válaszd ingatlanodhoz a K&H lakásbiztosítását, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!