mire terjed ki a lakásbiztosítás?
2024. november 25. - Mindannyian szeretnénk biztonságban tudni otthonunkat, ennek egyik legjobb módja pedig a biztosítás kötése. De pontosan mire terjed ki a lakásbiztosítás?
A különböző innovatív, technológiai újdonságok pár éven belüli elterjedését a magyarok 20-40 százaléka tartja valószínűnek a lakásokban. A K&H biztos jövő indexe szerint a megkérdezettek a legvalószínűbbnek a lakások távoli felügyeletének elterjedését tartják, a legkevesebb szavazatot pedig az automatizált és távvezérlésű okos otthonok kapták. Arra, hogy utóbbiak pár éven belül tömegesen jelennének meg, csak 19 százalék számít. Ellenben a lakások távoli felügyeletének elterjedése a megkérdezettek közel fele, 47 százalék szerint pár éven belül bekövetkezhet, 35 százalék szerint azonban ehhez évtizedek kellenek. Elsősorban azok számítanak a távoli lakásfelügyelet térnyerésére rövid távon, akik jól ellátott háztartásban élnek.
A második legvalószínűbb háztartásokban is megjelenő technikai újítás a napenergia-felhasználás lett. A válaszadók 40 százaléka számol azzal, hogy ez a megoldás pár éven belül tömegesen jelenik meg a háztartásokban, 48 százalékuk úgy látja, évtizedek múlva lehet mindennapos a napenergia a magyar háztartásokban, tízből egy válaszadó szerint csak kevesen lesznek azok, akik erre az energiaellátási formára voksolnak. A fővárosiak számítanak legkevésbé a háztartási napenergia-forradalomra. A geotermikus energia és a hőszivattyú pár éven belüli elterjedésére már csak 26 százalék számít.
A takarítórobotokról 25 százalék nyilatkozott úgy, hogy a következő években elterjedhetnek a magyar piacon. Leginkább a harmincas korosztály tagjai, a nagyobb településeken és a kisebb lakásokban élők várják a takarítórobotokat.
Az úgynevezett okosotthonok - azaz az automatizálás és távvezérelhető - háztartások népszerűsége csak a válaszadók 19 százaléka szerint növekedhet rövid távon. 47 százalék szerint csak a következő évtizedekben várható ezen a téren bővülés, 32 százalékuk pedig azt mondta, kevesen lesznek azok, akik automatizált otthon alakítanak ki.
A kutatás összhangban van azzal, hogy várhatóan a következő években alakul ki az egymással összekapcsolt és egymással kommunikáló gépek hálózata, vagyis a dolgok internetén (Internet of things) alapuló technológia. Ez idővel a mindennapok részévé válik, legyen szó a közlekedésről, a háztartások energiaellátásáról és felügyeletéről.
Beszédes adat, hogy 2030-ra várhatóan 50 milliárd okos eszköz csatlakozik majd az internetre. Így akkor már nem lesz meglepő, ha például a lakásban lévő klímát távolról indítjuk be, vagy, hogy egy tűzesetet egy okosháztartás akár meg is előzhet azzal, ha már akkor leadja a vészjelzést, amikor emelkedni kezd a hőmérséklet.
A szakember szerint a biztosítási szakmát és a biztosítási termékeket is átalakítja majd a dolgok internete: a biztosítótársaságoknak a jövőben ezen a technológián alapuló szolgáltatást kell majd nyújtaniuk, és a kártérítés felől az új megoldásokon alapuló kármegelőzés felé mozdulhat el a piac. Az új fejlődési irányok a biztosítási szektor más termékeire is hatással lesznek.
A K&H Biztosító idén nyáron indított új projektet K&H telematika néven, amelynek célja többek között a balesetek számának csökkentése, az üzemanyag-fogyasztás mérséklése és a közlekedési morál javítása. Egy gépkocsiba helyezett okos eszköz segítségével a sofőr visszajelzést kap a vezetői magatartásról, például az esetleges gyorshajtásról, az üzemanyag-fogyasztásról, emellett valós idejű gépjármű-diagnosztika is biztosított a 24 órás gépjármű-felügyelet mellett. Ez hosszabb távon a közlekedési morál javulásához és a személyre szabott autóbiztosítási díjakhoz vezethet.
Válaszd ingatlanodhoz a K&H lakásbiztosítását, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!