veszélyes lehet a fűtési szezon

2016. november 04.
A fűtési szezonban jellemzően megnövekszik a lakástüzek száma, pedig, ha elővigyázatosak vagyunk, és betartunk néhány óvintézkedést, sérülés és anyagi kár nélkül úszhatjuk meg a téli időszakot!

veszélyes lehet a fűtési szezon

A hideg idő beköszöntével sokan automatikusan csavarjuk fel a fűtést, pedig, ahhoz, hogy az otthonunk és mi is biztonságban legyünk, az alapvető szabályokat be kell tartani. Ez közhelynek tűnhet, de tény. A Katasztrófavédelem adatai szerint főként a kéménytüzes esetek száma növekszik meg a fűtési időszakban. Nézzük, mit kell tennünk annak érdekében, hogy elkerüljük a bajt!

fő az elővigyázatosság!

  • Ha eddig nem tettük meg, akkor ügyeljünk arra, hogy évente egyszer, lehetőleg a fűtési szezon megkezdése előtt hívjunk szakembert, és vizsgáltassuk át rendszert!
  • A szakember megnézi, hogy utolsó használat óta történt-e valamilyen károsodás – ezeknek ugyanis súlyos következményei lehetnek, ha nem vesszük észre időben.
  • Ez nem játék: a rendszeresen ellenőrzött berendezéseken akár életek is múlhatnak.
  • Ha úgy látjuk, hogy rendellenesen működik a fűtés, akkor a lehető leghamarabb konzultáljunk szakértővel!

általános jó tanácsok

Tűzvédelmi előírásokkal munkahelyen, iskolában már biztosan találkoztunk, de néha, éppen a legbanálisabbnak tűnő előírások figyelmen kívül hagyása vezet bajhoz.

  • Ne szárítsunk ruhát a fűtőkészülékek tetején, és ne takarjuk le őket!
  • Fűtőtest és tűzhely közelében fokozottan figyeljünk a saját ruházatunkra is! A bő, laza ruhadarabok nem szerencsések nyílt láng közelében, érthető okokból.
  • Hasonlóképpen, vigyázzunk arra az ingatlan berendezésekor, hogy függöny vagy bármilyen anyag ne legyen a tűzhely közelében. Egy erősebb huzat ugyanis bármikor befújhatja a láng fölé, és máris kész a baj!
  • Nyílt lángot soha ne hagyjuk őrizetlenül!
  • Ugyanígy soha nem hagyjunk kisgyereket felügyelet nélkül nyílt láng közelében!
  • A kályhák körül ne tároljunk tüzelőanyagot!

kéményes tudnivalók

Mivel minden évben találkoznak a tűzoltók úgynevezett kéménytüzes esetekkel, érdemes megnézetnie ezeket is rendszeresen, hogy optimálisan működik-e.

  • Használjuk a fűtőberendezésünknek megfelelő tüzelőanyagot!
  • A Katasztrófavédelem arra is felhívja a figyelmet, hogy nem szabad megfeledkeznünk a levegő utánpótlásról sem. Ezért kell rendszeresen szellőztetni.
  • Hívjunk kéményseprőt! A kéményseprők rendszeresen járják a házakat, engedjük elvégezni a munkájukat!
  • Ne hagyjuk ki a füstcsövet sem! Nézessük ezt is meg szakemberrel!

kandallók

Egy kandalló pattogó tüze mellett elnyújtózni, és egy forró bögre kakaót kortyolgatni – igazi téli idill. A szakemberek azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy az úgynevezett szilárd tüzelésű fűtőberendezések amellett, hogy egyre divatosabbak, sok körültekintést igényelnek.

  • A hamut gyűjtsük olyan edénybe, ami nem éghető anyagból készült.
  • A hamut nem önthetjük csak úgy be a szemetesbe, pláne nem annak a zsákjába, olyan helyre kell tennünk, ahol nincs éghető anyag a közelben.
  • Ha már a kandalló előtti nyújtózkodásnál tartunk egy kipattanó szikra komoly bajt okozhat. A szőnyeget, pokrócot rakjuk olyan távolságba, ahol nem kaphat lángra.
  • Csak megfelelő tüzelőanyagot égessünk, ne dobáljunk be akármit a kandallóba!
  • A szilárd tüzelőanyaggal üzemelő fűtőberendezés esetében ne használjunk tűz vagy robbanásveszélyes éghető folyadékot.
  • Itt is fontos, hogy a füstcső hézagmentesen illeszkedjen, így nem áramlik vissza a füst, és elkerülhetjük a mérgezéseket!
  • Szintén fontos, hogy a füstcsövet megfelelően – 1,5 méterenként, de legalább egy helyen – rögzítsük az épületszerkezethez.

Válaszd ingatlanodhoz a K&H lakásbiztosítását, amit kényelmesen online, pár perc alatt megköthetsz! Tudj meg többet!

K&H lakásbiztosítás