spórolás a nyár után: így hozd magad egyenesbe

indíts rendszeres befektetést mobilon!
2024. szeptember 15.
Amikor véget ér a nyár és még az élmények hatása alatt állunk, aligha a pénzügyek járnak a fejünkben. Pedig sajnos kijózanító lehet, ha rápillantunk bankszámlánk egyenlegére. Főleg akkor, ha a nyáron a kelleténél jobban elengedtük a gyeplőt és jócskán túlköltekeztünk. Akárhogy is, az ősz beköszöntével ideje rendezni a sorokat és helyrebillenteni a pénzügyeinket. Cikkünkben ehhez adunk spórolási tippeket.

spórolás

valóság a nyaralás után: a költekezés hatásai

Mindannyian úgy vágunk bele a nyárba és az utazásba, hogy biztosak vagyunk benne, ki fogunk jönni a rendelkezésünkre álló keretből. A valóság azonban sokszor ennek épp a szöges ellentéte és kiderül, hogy sokkal többet költöttünk, mint amennyit megengedhettünk volna magunknak. Mégis hogyan történhet ez meg?

Nos, leginkább úgy, hogy a tengerparton vagy egy mesés városban sokkal könnyebben esünk az impulzus vásárlás csapdájába. Azaz megveszünk mindent, amit csak meglátunk és megtetszik, anélkül, hogy alaposabban átgondolnánk, tényleg szükségünk van-e ezekre a dolgokra. Lehet, hogy ezek kis értékű tárgyak, de ha sokszor vásárolunk ad-hoc módon, akár nagyobb összegeket is elkölthetünk észrevétlenül.

A büdzsénk azon is elcsúszhat, hogy egy nyaralást lehetetlen töviről hegyire megtervezni. Mindig lesznek váratlan események. Például egy olyan programlehetőség, amit előre nem láttunk, de vétek lett volna kihagyni. Az sem ritka, hogy maga az utazási esély jön hirtelen, mert olyan lehetőségbe botlunk, amit nem lenne szívünk nem kihasználni.

Ha van félretett pénze az embernek, akkor jellemzően nem okoznak gondot a megnövekedett kiadások. Minden más esetben azonban ez az összeg nem áll a rendelkezésünkre. Mi történik ilyenkor? Például a vésztartalékunkhoz nyúlunk, amit amúgy nem akartunk felhasználni. Vagy éppen folyószámlahitelt igénylünk vagy a hitelkártyánkat használjuk.

Nyár után ezért az első dolgaink egyike legyen, hogy felmérjük az anyagi helyzetünket. Vizsgáljuk meg alaposan, hogy a nyári kiadások hogyan hatottak a pénzügyeinkre. Azért lényeges ez, mert ha esetleg kölcsönt vettünk fel, akkor felmérhetjük tudunk-e esetleg előtörleszteni vagy végtörleszteni. Amennyiben pedig a tartalékainkat éltük fel, most van itt az idő visszatölteni őket.

íme a legjobb megoldások a pénzügyek helyreállítására

kiadások csökkentése

Mi is lehetne hatékonyabb módszer a tartalékok feltöltéséhez, mint ha visszafognánk a költéseinket? Ehhez először is tüzetesen át kell néznünk a kiadásainkat és némi önvizsgálatra is szükség lesz: vajon hol és mire folyik el a pénzünk? Nem is kell feltétlenül nagyon nagy dolgokra gondolnunk. Nézzük meg például, hogy mennyi a telefonszámlánk minden hónapban. Vajon nincs olcsóbb, talán még kedvezőbb alternatíva a piacon?

Az energiafogyasztásunkkal is visszatölthetjük a készleteinket. Télen a 21-22 fok is elegendő lehet a 24-25 helyett és nyáron sem érdemes fagyasztókamrát csinálni a lakásból a klímával. Ezzel persze nem leszünk milliomosok, de éves szinten már komolyabb összegeket is spórolhatunk. Ahogy azzal is, ha felülvizsgáljuk a streaming- vagy játék-előfizetéseinket.

Szomorú tény, hogy napjainkban a szolgáltatások és a szórakozás kifejezetten drágák lettek. Szerencsére ezen a téren is léteznek pénztárcakímélő lehetőségek. Ha rászánjuk az időt, találhatunk minőségi ingyenes programokat. Vagy ha ilyeneket nem is, olyanokat biztosan, amik kedvező árúak. Amikor pedig vásárolni indulunk, először írjunk egy listát, közben böngésszük végig az akciókat és gyűjtsük össze a kedvezményre jogosító kuponokat.

költségvetés készítése

Minden erőfeszítésünk csak akkor ér valamit, ha pontosan tudjuk, hogy mit értünk el velük. Ehhez elengedhetetlen lesz egy költségvetés megalkotása. Ezzel egyrészt kordában tarthatjuk a kiadásainkat, másrészt azt is látni fogjuk, hogy miként gyarapodunk hétről hétre, hónapról hónapra.

Az excel tökéletesen alkalmas a kiadások, bevételek követésére és nyilvántartására, de a telefonunkra is találunk megfelelő alkalmazást, ami egyszerűsíti a költések nyomon követését, csoportosítását.

célok kitűzése

A spórolás általában akkor a leghatékonyabb, ha van egy világos cél, amit el akarunk érni.

A nagy célok jól hangzanak, de távoliak, és emiatt nehéz szem előtt tartani őket. Inkább bontsuk a végcélt kisebb részcélokra és tegyünk félre hetente, havonta, amelyek aztán automatikusan beépülnek a költéseink közé. Ezeket a részcélokat aztán folyamatosan kövessük figyelemmel a nagyobb cél tükrében.

likvid tartalék megteremtése: az első lépés a pénzügyi stabilitás felé

Bosszantó és frusztráló, amikor anyagilag megszorulunk és nem jövünk ki a pénzünkből. Főleg, ha emiatt a nagyobb céljaink is veszélybe kerülnek. Hogy a jövőben egyetlen nyaralás vagy váratlan kiadás miatt se legyenek pénzügyi nehézségeink, mindenképp képezzünk olyan tartalékot, amihez bármikor hozzányúlhatunk és ami megadja számunkra a kellő pénzügyi stabilitást. Ebben többféle banki termék, konstrukció is támogat minket.

megtakarítási számla

Valószínűleg nem csupán egyetlen cél lebeg a szemünk előtt rövid, közép és hosszú távon. Jövőre is szeretnénk nyaralni, de majd az autót is lecserélnénk és talán egy költözés is képben van pár év múlva. A megtakarítási számlákban az a legjobb, hogy számos különféle megtakarítási célt állíthatunk be, és ezekre pénzt helyezhetünk, amikor módunk adódik.

A megtakarítási számla hatalmas szabadságot biztosít, mert csakis rajtunk múlik, hogy havonta mekkora összeget szeretnénk eltenni magunk elől. A célokhoz ráadásul dátumot és prioritást is rendelhetünk, amivel még inkább tudatosabbak maradhatunk és láthatjuk magunk előtt a haladásunkat.

A K&H tervező megtakarítási számlát már 25 000 forinttal megnyithatjuk, és az e-bankban kezelhetjük.

rendszeres befektetés

A rendszeres befektetések egyszerű, gyors belépést jelentenek a befektetések világába. Ráadásul kényelmeset is, mert egyszer kell beállítanunk, hogy milyen befektetést szeretnénk, mekkora összeggel és a továbbiakban nincs vele dolgunk, csak nyomon követni a vagyonunk alakulását. Ráadásul nem kell folyton keresnünk a legjobbnak vélt beszállási pontot, a rendszeres befektetésekkel folyamatosak a befektetési jegy vételek, akár lenn, akár fenn van a piac. A rendszeres befektetés akkor lehet jó választás, ha közép vagy hosszú távú célt akarunk elérni.  Azt azonban mindig át kell gondolnunk, hogy mekkora kockázatot vagyunk hajlandóak vállalni.

Rendszeres befektetést már a K&H mobilbankban is lehet indítani és ehhez még csak ki sem kell mozdulnunk az otthonunkból, mert a teljes folyamatot egyszerűen, a telefonunkon intézhetjük. Megéri tehát akár már havi 5 000 forinttal is elkezdeni a takarékoskodást a nyári időszak után!

pénzügyi védőpajzs: mire érdemes figyelni a befektetéseknél?

A tudatosság fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, amikor befektetésekről van szó. Elsősorban a kockázatvállalási hajlandóságunkat kell górcső alá vennünk. Amennyiben merészek vagyunk, dönthetünk a különféle részvény típusú befektetések mellett is. Ezek ugyanis nagyobb hozammal kecsegtetnek, cserébe viszont a rizikó is nő. Ezzel szemben az állampapírok, illetve a kötvény típusú befektetések biztonságosabbak, ugyanakkor kiemelkedő hozamra hosszabb távon kevésbé képesek.

Vannak időszakok, amikor a részvény, vannak időszakok, amikor a kötvény típusú befektetések „mennek nagyot”, a legjobb, amit tehetünk, hogy diverzifikáljuk a befektetéseinket, vagyis nem egy, hanem több típusú befektetés között osztjuk szét a pénzünket, amelyre természetesen a K&H-nál is adott a lehetőség.

kapcsolódó szolgáltatások:
internetbanki és mobilalkalmazási szolgáltatás [K&H mobilbank]
számlavezetés

 

Ha szeretnél felkészülten, alapos tudás birtokában nekifogni a befektetéseknek, akkor nézz körül a K&H befektetések kezdőknek oldalán! Itt közérthetően megtalálsz minden lényeges infót, emellett hasznos tippeket is kaphatsz.

K&H befektetés kezdőknek

KiberPajzs
Vértezd fel magad a kibercsalásokkal szemben, látogass el a KiberPajzs honlapra! (kiberpajzs.hu)
Jelen tájékoztató marketingjellegű közleménynek minősül és nem minősül ajánlattételnek, célja pusztán a figyelem felkeltése. A termék, szolgáltatás részletes leírását, kondícióit a vonatkozó Szerződés, a K&H Bank Üzletszabályzata, a Befektetési és kiegészítő szolgáltatások Üzletszabályzata, a befektetési szolgáltatások és értékpapír műveletek díjhirdetménye tartalmazza. A befektetési alapok kezelője a KBC Asset Management N.V. Az internetbanki és mobilalkalmazási szolgáltatás és a számlavezetés vonatkozásában a részletes feltételeket a Természetes személyek bankszámláira, betétszámláira, lekötött betéteire, valamint pénztári tranzakcióira vonatkozó Hirdetmény, a természetes személyek részére nyújtott bankszámla, betétszámla és lekötött betét termékekre vonatkozó Általános szerződési feltételek, az  Elektronikus azonosítású banki szolgáltatásokra vonatkozó Általános szerződési feltételek, és az Üzletszabályzat tartalmazza, melyek  megtekinthetők a bankfiókokban és a www.kh.hu internetes oldalon. A K&H mobilbank teljes körű használatára a K&H e-bank felhasználói válhatnak jogosulttá.