új vagy használt autót vegyünk?

2018. március 29.
A gépkocsi vásárlás egyik örökzöld kérdése ez. A következőkben megnézzük, milyen érvek szólnak a szalonautó és használtautó mellett, illetve ellen.

(A cikk tartalma frissült: 2019.10.14-én)

új vagy használt autót vegyünk?

nem csak pénzkérdés

A K&H online is igényelhető személyi kölcsön ebben tud gyors és jó feltételekkel bíró segítséget nyújtani, akár fél órán belüli utalással. Ismerd meg a részleteit most!

használt autó pro és kontra

Ahogy az már az előző bekezdésből is kitűnhetett, az autó évjárat kiválasztása egy folyamatos egyensúlyozás a technikai frissesség, stabilitás és a költséghatékonyság között. A magánszemélytől vett autó esetében a pozitív mérlegen az ár mellett a bejáratottság áll, ami nagy könnyebbség tud lenni, mivel nem nekünk kell foglalkoznunk az útra szoktatással. A hátrányoknál már több mindent fel tudunk sorolni, ezek nagy része ráadásul az ismeretlenségből fakad: egyszerűen nem tudhatjuk biztosra, mennyit és hogyan hajtották a kocsit, amíg elénk került. Nem ismerjük a terepek, utak minőségét, amiken megfordult, illetve akár a kilométerórákat is visszatekerhetik az eladók, így benne lehet, hogy a 100 000 lejelentett km valójában a duplája. Egy szalonból vásárolt autónál értelemszerűen nem kell ilyenektől tartanunk, ahogy attól sem, hogy elkopott alkatrészeket rejt magában, mely minden használt kocsira igaz többé-kevésbé.

a szalonautó előnyei és hátrányai

Több szempontból a használtak teljes ellentétei az újak: tudjuk, hogy makulátlan az előélete, nulla a benne lévő kilométerszám, és teljesen frissek az autóalkatrészek, melyek gyártói garanciával is bírnak. A szalonok ráadásul kivitelben, felszereltségben és színben is sok opciót tudnak felajánlani. Utóbbi már csak azért is fontos, mert hiába vagyunk a lehető legracionálisabbak a keresés során, az autó vásárlás a nap végén egy emocionális döntés marad, és nem fogunk olyan járművet venni, amibe nem szerettünk bele kívül-belül.

Hátrányok: egyértelműen az ár, és az a tényező, hogy a szalon elhagyását követően elég nagy mértékben veszít értékéből: elveszíti a kifizetett összeg 20-25%-át már a hazaút alatt, és ebben semmilyen túlzás nincs. Ez az elképesztően gyors értékcsökkenés arra motivál sok vásárlót, aki megtehetné, hogy új autót választ, hogy a használtautó piac felé húzzon.

nincsen csak kicsit használt

Ezek mentén a világ legegyszerűbb dolga lenne néhány hetes autókra vadászni, melyeket épp csak annyira járatták, hogy bemelegedjenek. Ez viszont nem életszerű sajnos, mivel senki nem vesz azért autót, hogy tegyen vele néhány kört a városban/megyében és utána eladja a kifizetett ár kétharmadáért. Ha pedig valaki ehhez hasonlókat mesél az eladni kívánt kocsiról, azt erős fenntartásokkal kell kezelni.

gyorsan le kell csapni

Ami igaz az ingatlan piacra, az igaz az autó, mint legfontosabb ingóság piacára is: ha találunk egy megfelelő darabot, azt gyorsan meg kell venni, mielőtt elviszik előttünk.

K&H személyi kölcsön - THM: 11,1–22,4%

 

A K&H személyi kölcsön ebben tud gyors és jó feltételekkel bíró segítséget nyújtani. Ismerd meg a részleteit most!

K&H személyi kölcsönök 

Ha pedig megvásároltad a kiszemelt autót, ne feledd a kötelező biztosítást! A K&H Biztosítónál könnyen és gyorsan megkötheted online:

K&H kötelező biztosítás 

Gépjárműved védelme érdekében pedig válaszd a K&H casco biztosítást! Számold ki díjad, és kösd meg online pár perc alatt!

K&H casco biztosítás 

személyi kölcsön kalkulátor

egyszerűen, gyorsan, ingatlanfedezet nélkül!
nettó 400 ezer forint feletti jövedelem
forint
év