minden, amit tudni lehet a munkáshitelről
2024. december 08. - Mit jelent a munkáshitel, és kinek lehet ez a jó megoldás? Az alábbiakban minden fontos információt összefoglalunk.
Tekintsük is át, milyen állami támogatások vannak 2024-ben, amelyeket családosként lakáscélra fordíthatunk!
A CSOK kétségkívül sikertörténet. 2015-ös bevezetése óta családok százezrei vették igénybe az otthonteremtési kedvezményt.
Az idei évben jelentős változás, hogy a „városi CSOK” néven ismertté vált klasszikus konstrukció 2024-től alapjaiban alakul át. A 2019-ben bevezetett Falusi CSOK viszont továbbra is megmarad, ráadásul lényegesen kedvezőbb feltételekkel lesz igényelhető. Emellett idén januártól megjelent egy új támogatási forma, a valamennyi településen elérhető CSOK Plusz.
A 2019-ben bevezetett Babaváró összetett konstrukció, egyik része egy kamatmentes hitel, másik pedig egy gyermekvállalási támogatás, amellyel gyermekek születése esetén csökkenthetjük a tőketartozást. A Babaváró hitel megmarad, azonban 2024-től két jelentős módosítással, amelyek a maximálisan felvehető összegre, valamint a házaspár hölgy tagjának maximális életkorára vonatkoznak.
Röviden érdemes szólni a jelzáloghitel elengedés lehetőségéről is, ami a 2024-es évet is jellemzi. A támogatás keretében azok a családok, akiknek lakáscélú jelzáloghitel tartozásuk van
A klasszikus CSOK-nál és a Falusi CSOK-nál elérhető a vissza nem térítendő támogatás lehetősége, a CSOK Plusz egy fix kamatozású kamattámogatott lakáscélú jelzáloghitelt, a Babaváró pedig szabad felhasználású hitelt takar.
A Falusi CSOK lényegesen kedvezőbb feltételekkel maradt velünk, ugyanis 2024-től jelentősen megemelkedett a támogatási összeg: egy gyermek esetén 1 millió, két gyermek esetén 4 millió, három gyermeknél pedig 15 millió forint igényelhető az 5000 fő alatti preferált kistelepüléseken.
A megújult CSOK konstrukcióval pedig akkor találhatjuk meg a számításainkat, ha ötezernél kisebb főt számláló, preferált kistelepülésen szeretnénk új egylakásos ingatlant építeni vagy vásárolni, ugyanis ez a támogatási forma kizárólag ebben az esetben érhető el. A konstrukció legalább két meglévő, vagy vállalt gyerekkel igényelhető, a maximális összege 2 gyerek esetén 10 millió forint, 3 gyereknél pedig 15 millió forint lehet.
A megújult CSOK kombinálható a Falusi CSOK-kal is, ami olyan esetekben lehet ideális, amikor például az igénylők nem vállalnak újabb gyereket, egyedülálló szülő, illetve élettársak élnének ezzel a lehetőséggel.
A Babaváró hitel szintén marad, azonban 2024-től elsődleges célja a fiatalok gyermekvállalásának támogatása. Ennek kapcsán két jelentős változás történt 2024-re: a hitel maximális összege 10 millió forintról 11 millióra nőtt, amelyet azok a házaspárok igényelhetnek, ahol a feleség életkora 18 és 30 év között van. Ezáltal jelentősen csökken a korábbi 41 éves felső korhatár, jóllehet némi átmenettel: 2024. december 31-éig akkor is beadható a hiteligénylés, ha a feleség 30-41 év között van, feltéve, ha legalább 12 hetes várandós.
a Babaváró előnyei
A kamatmentesség a futamidő első 5 évében minden esetben megilleti a hitelfelvevőt. Ha ezalatt gyermek születik vagy eléri a 12 hetes magzati kort, a törlesztést kérelemre 3 évre szüneteltethetjük, és a konstrukció a futamidő végéig kamatmentes marad.
Amennyiben a második vállalt gyermek is megérkezik, elengedik a fennálló tartozásunk 30%-át, harmadik gyermek esetén pedig 100%-át, így a hitelszerződésünk is megszűnik.
Babaváró hitel igénylése esetén jóváírási akcióban is részt vehetünk a K&H-nál is: bizonyos feltételek teljesülése esetén akár 160.000 forint jóváírást is kaphatunk!
Az alacsony költségek szintén érvként szólhatnak a Babaváró mellett. A kölcsönt folyósító bank a hitelbírálatért és a folyósításért díjat nem számíthat fel, ahogy az előtörlesztésért sem, meghatározott feltételek teljesülése esetén.
A konstrukció előnye, hogy szabadon felhasználható, így fordíthatjuk lakásvásárlásra, felújításra, hitelkiváltásra, de akár autóvásárlásra is. Emellett jelzáloghitel felvétele esetén legfeljebb 75 százalékban önerőként is beszámítható, amennyiben a lakáshitelt a babaváró hitel felvételekor vagy a szerződés megkötését követő 90 napon belül igényeljük.
Az idei év új szereplője, a CSOK Plusz egy legfeljebb 3%-os, fix kamatozású kamattámogatott lakáscélú jelzáloghitel. A CSOK Pluszt kizárólag gyermekvállalás mellett igényelhetjük, ugyanakkor a már meglévő gyermeket is figyelembe veszik a hitelösszeg megállapításakor. Házaspárként vehetjük igénybe, amennyiben a hölgy tag még nem töltötte be a 41. életévét.
A CSOK Plusszal finanszírozható a lakás építése, vásárlása, vásárlással egybekötött bővítése vagy a meglévő lakás bővítése.
A hitelt első közös lakás vásárlása esetén legfeljebb 80 millió, minden más esetben legfeljebb 150 millió forintos lakásra lehet felvenni. A CSOK Plusz minimálisan igényelhető összege 2 millió Ft, maximumát pedig a meglévő és a jövőben vállalt gyermekek száma határozza meg. Eszerint
a CSOK Plusz előnyei
A hitelszerződés megkötését követően másodikként és harmadikként született (vagy örökbefogadott) gyermek után elengednek 10-10 millió forint tartozást, valamint az egyik gyermek születése után 12 hónapos hitelmoratórium kérhető. A törlesztés szünetelés csak 1 alkalommal vehető igénybe.
További előnyt jelent, hogy a CSOK Plusz használt lakás vásárlására, illetve bővítésre is igényelhető. Az első közös otthon megszerzése esetén ráadásul 10% önerő mellett is elérhető.
Ráadásul a kölcsön felvétele esetén az ingatlan teljesen illetékmentes, azaz mentesülhetünk a 4 százalékos vagyonszerzési illeték megfizetése alól. Az első évben ráadásul csak a hitel kamatát kell törlesztenünk, ami alacsony havi részleteket eredményez erre az időszakra.
Nézzük meg, mire érdemes még figyelni, hogy igényeinknek és lehetőségeinknek leginkább megfelelő támogatási forma mellett döntsünk!
A Falusi CSOK támogatást már a kezdetektől fogva igényelhetik élettársak és egyedülálló szülők is, abban az esetben, ha már van gyermekük és nem szeretnének többet vállalni. Gyermekvállalás esetén viszont kötelező a házasság. Ezen feltételek a CSOK esetében is érvényesek.
A Babaváró és a CSOK Plusz esetében ugyanakkor kötelező a fennálló házasság igazolása, hiszen ezek a támogatások kizárólag további gyermek vállalásával érhetők el.
Életkort tekintve az alsó korhatár 18 év, a bankok azonban ennél szigorúbb előírásokat hozhatnak, így akár 23 éves korra is emelhetik. Bizonyos hitelintézeteknél pedig megköthetik, hogy a futamidő végén legfeljebb hány éves lehet a házaspár valamely tagja.
Az állami támogatások személyi feltételei közül a társadalombiztosítási jogviszonyra vonatkozó követelmény lehet az egyik legnehezebben teljesíthető elvárás.
Az otthonteremtési kedvezmények esetében a hitelcél egyértelmű, a Babavárónál pedig szabadon dönthetünk erről.
A kistelepüléseken élőknek a Falusi CSOK mellé igényelhető a kistelepüléseken megmaradó CSOK-hitel vagy az új CSOK Plusz (csak előre vállalt gyermekek esetén). A Babaváró hitellel együtt is felvehető, ráadásul a lakástámogatások mellé önerőként is bevihető.
A 10% önerő lehetősége a CSOK Plusznál érhető el, a Falusi CSOK esetén maradt a szokásos 20%. Azonban mindez pusztán lehetőség a bankok számára, nem kötelezettség, ennél szigorúbb önerőfeltételeket is megállapíthatók.
Igényléskor az egyes bankok saját hitelképességi feltételeinek is meg kell felelni. Ezekben pedig jelentős eltérések lehetnek, különösen a havi törlesztőrészlet, a jövedelemarányos törlesztési mutató (JTM), és a legkisebb elvárt jövedelem kapcsán.
A K&H kínálatában az állami támogatások közül a CSOK Plusz és a Babaváró hitel is teljeskörűen elérhető, igénylésük esetén pedig számos kedvezményre számíthatunk. A CSOK Plusz esetében a bank egy alkalommal visszatéríti az értékbecslés díját, bizonyos feltételekkel a Takarnet lekérdezés díját is átvállalja. A folyósítást követően pedig visszatéríti a közjegyzői okirat díját maximum 40 000 forintig és elengedi a szerződéskötési díjat. A Babaváró igénylése esetén, amennyiben a folyósított hitelösszeg eléri a 11 millió forintot, akár 160 000 forint jóváírást kaphatunk!
Emellett a CSOK továbbra is rendelkezésre áll, mely a Falusi CSOK-hoz hasonlóan csak preferált kistelepüléseken új egylakásos ingatlan építésére vagy vásárlására fordítható.
Tudj meg többet az államilag támogatott megoldásokról & vágj bele az otthonteremtésbe kedvező feltételekkel!
Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, célja pusztán a figyelem felkeltése. A kondíciók módosításának jogát a Bank fenntartja. A termék részletes leírását és feltételeit a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III.12.) Korm. rendelet, továbbá a vonatkozó ügyfélszerződés, a Lakossági Hitelek Általános szerződési feltételei, az Üzletszabályzat, valamint a 44/2019. (III.12.) Korm. rendelet alapján nyújtott K&H Babaváró hitel kondícióiról Hirdetmény tartalmazzák. A CSOK Plusz jelzáloghitel esetében a termék részletes leírását, illetve feltételeit a 518/2023. (XI. 30.) számú a családok otthonteremtését támogató kedvezményes CSOK Plusz hitelprogramról szóló, a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) és otthonteremtési kamattámogatás extra esetében a 302/2023. (VII. 11.) számú a kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról szóló Kormányrendelet, a vonatkozó szerződés, az Általános Szerződési Feltételek, a K&H Bank Üzletszabályzata, valamint az aktuális hirdetmény tartalmazza, melyek megtekinthetők a bankfiókokban és a www.kh.hu internetes oldalon. Tájékoztatjuk, hogy Kölcsön igénylése esetén a Banknak nincs szerződéskötési kötelezettsége, a Bank köteles a felelős hitelezés elveinek betartásával az ügyfél hitelképességét megvizsgálni. A Bank a mindenkor hatályos jogszabályok és hitelezési elvei alapján a hitelbírálat eredményétől függően dönt arról, hogy kölcsönszerződés megkötésére kerül-e sor. A THM nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A THM meghatározása az aktuális feltételek és a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat.
A hirdetésben szereplő CSOK Plusz hitelprogram részét képező támogatásokat Magyarország Kormánya nyújtja.
A hirdetésben szereplő családi otthonteremtési kedvezmény Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás.
A hirdetésben szereplő többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás.
A hirdetésben szereplő babaváró hitelt a Magyarország Kormánya által biztosított babaváró támogatással nyújtjuk.